Tom már ébren volt, mire Bill lement a lépcsőn másnap reggel. A pultnak dőlve rágott, de nem igazán ízlelt valami kekszet.

Mindketten csak bámultak egymásra, ahogy eszükbe jutottak az előző este történései.
- Reggelt. – nyögte ki végül Bill elsőnek, és megköszörülte a torkát. – Kérsz valamit enni?
- Nem, nem kell semmi. Milyen… öm, milyen volt tegnap este?
- Oh… jó. A tied?
- Rendben volt.
- Kérsz kávét? Csinálhatok…
- Nem kell, korán kell bemennem a könyvtárba, óra előtt.
- Oh, oké. Kívánság vacsira?
- Bármi jó lesz. – vette a táskáját a vállára Tom. – Majd, öm… majd találkozunk.
- Szia.

Bill nézte, ahogy elmegy, és a székbe süppedt, amikor meghallotta az ajtót becsukódni, és azon gondolkozott, mi baj lehetett.

Tom utoljára akkor volt ilyen távolságtartó, amikor beköltözött.

Nagy sóhajjal felállt, bekapcsolta a kávéfőzőt, és a hűtő tartalmát kezdte tanulmányozni, de semmi nem tűnt olyan csábítónak.

A telefonjára pillantott, ami ott volt a pulton. Megfogta, kikereste Tom nevét, és egy darabig még hezitált, aztán végül ráment a hívásra. Idegesen rágta az ajkát, amíg Tom fel nem vette.
- Igen?
- Szia Tom.

- Mi a baj?
- Veled… velünk most nincs baj, ugye? Kicsit fura voltál, amikor elmentél.
- Nem, nincs baj. Én csak… megint összevesztem Amandával tegnap este. Még mindig ez zavar.
- Oh.
- De nem nagy ügy. Bocs, ha rajtad vezettem le.
- Nincs gond, csak szerettem volna… ellenőrizni.
- Velünk minden rendben.
- Oké.
- Hé, mi lenne, ha vacsorára az a grill csirke lenne, amit szeretek? – mosolygott Tom a telefonba.
- Persze.
- Akkor majd este.
- Oké, szia.

- Oké, tegnap este nem mondtál semmit, de most kérem a részleteket.
Bill erősebben fogta a telefont, annak viszont örült, hogy a barátja most nem láthatja az arckifejezését.
- Nem nagy ügy. -  mondta, és próbált közönyösnek hangzani.
- Nem nagy ügy? Bill, felmentél azzal a pasival, aztán alig 5 perccel később visszaszaladtál, és hazáig nem mondtál semmit.
- Csak… meggondoltam magam. Nem őt akartam.
Akit akarok itt van.
- Akkor azt megnézném hogy viselkedsz azzal, akit akarsz. – nevetett Andi.
Folyton őt bámulom, amikor nem látja.
- Andi?
- Igen?
- Te vagy a legjobb barátom. Bármit elmondhatok neked, ugye?
- Persze.
- Át tudnál jönni?
- Azonnal.

Tom kijött a teremből, visszakapcsolta a telefonját, és látta, hogy két üzenete is érkezett.

Amanda: bocs a tegnapi miatt. ma vacsi?

Georg: istenem segíts! Gus bowlingozni akar ma. Te & Bill benne vagytok?

Gyorsan bepötyögte Amandának, hogy este a fiúkkal lesz, aztán visszahívta Georgot.

Andi a kanapén ült és fájdalmas arckifejezéssel bámulta a legjobb barátja arcát.
- Ő a testvéred, Bill! Ikrek vagytok!
- Tudom! Szerinted direkt akarok így érezni a saját testvérem iránt?
- Szóval amikor azzal a Damien sráccal smároltál…
- Tomra gondoltam. – Bill szinte suttogva mondta csak ki, és az arcát visszatemette a párnába.
- Tudom, hogy közel kerültetek egymáshoz, ami jó dolog, de… ez… Bill… nem volt… semmi köztetek, ugye?
- Néha pár csók.
- Micsoda?
Bill még sosem látta Andi szemeit ilyen tágra nyílni.
- Nem smárolunk, az isten szerelmére! Csak… kisebb puszik néha, de ennyi.
- Az épp elég! Bill, nem csinálhatod ezt!
- De Andi, amikor… nem érzem rossznak.

Tom porszívó hangjára érkezett haza. Elvigyorodott, és csak a fejét rázta, és a lépcsőnél állva várta meg, hogy Bill lekapcsolja, aztán bejelentette, hogy megérkezett.
- Fent vagyok! – kiáltotta Bill vissza.
- Kell egy bejárónő. – döntötte el Tom, amikor megtalálta a testvérét a vendégszobában. – Nem kell kitakarítanod az egész házat.
- Nekem nem gond.
- Nekem igen. Családtag vagy, nem cseléd. – ölelte át Tom az ikrét, aztán a homlokának támasztotta a fejét. – Bocsi a reggeli miatt. Csak Amanda… felidegesített. Nem kellett volna rajtad levezetnem.
- Azért az túlzás, hogy rajtam vezetted le, Tom. De ja, láttam, hogy valami gond van. Annak viszont örülök, hogy nem miattam.
- Semmiképp.
Megcsókolták egymást, Tom ajkai befedték Billét, és Bill felsóhajtott. Mindketten észrevették a változást. Ez a csók messze intimebb volt, mint az eddigiek.
- Szóval, öm… - pislogott párszor Tom, hogy kitisztítsa a fejét. – Ma este bowlingozni megyünk.
- Gustav választott?
- Ja. Akarsz jönni?
- Persze.
- Nem vagy undorítóan jó a bowlingban is, ugye?
- Szörnyű vagyok benne, de jó buli.

- Igaza volt. – bólintott Georg. – Tényleg szörnyű ebben.
- Legalább az önkritikája a helyén van. – jegyezte meg Gustav.
- Párat eltaláltam, Tom! – kiáltotta Bill, és vidáman visszaszaladt a testvéréhez és a haverjaihoz.
- El ám! – Tom hallotta, hogy a mögöttük ülő srácok megint röhögnek valamin, mint ahogy eddig minden alkalommal, amikor Bill felállt. Most már kezdte idegesíteni. – Te jössz, Gus.
- Jól figyelj, Bill. – vigyorgott Georg. – Most igazi mesterművet fogsz látni.
- Nyald ki, Hagen! – kiáltott Gustav vissza.
- Jól érzed magad? – kérdezte Tom a testvérét.
- Igen, de bele sem akarok gondolni mi nő ezekben a cipőkben most. Szörnyű lesz a lábam mire hazaérünk.
Tom állkapcsa megfeszült, amikor újabb nevetést hallott, és hogy az egyik srác azt mondja, ’ew, ezek a cipők annyira nem cukik’
Tom és Georg következett ezután, de egyikük sem teljesített túl jól.
- Valaki emlékeztetne miért jövünk ide mindig? – kérdezte Georg.
- Mert mindig én nyerek. – felelte Gustav.
- Azért, mert hagylak.
- Én jövök! – kiáltott fel Bill.
- Biztos tetszenek neki azok a golyók. – nevetett hátul az egyik srác.
Ezt a megjegyzést hallva, Georg elkapta Tom tekintetét, és megrázta a fejét.
- Szerintetek melyik dugja őt? – kérdezte egy másik srác.
- Mindegyik!
Tom ekkor felugrott és megfordult.
- Melyik seggfejnek van baja az öcsémmel? – kiáltott rájuk, amitől körülöttük minden szám rá szegeződött.
A másik három srác felállt, és csak bámult Tomra, készülve valami fantasztikus beszólásra, de nem mondtak semmit, amikor észrevették, hogy Georg és Gustav és mellé állt.
- Mert ha bajotok van vele, akkor velem van bajotok!
A legmagasabb és legrészegebb a három srác közül Billre nézett és felnevetett.
- Ő a testvéred?
- Képzeld, igen. Szeretnél valamit mondani róla?
El akart kezdeni beszélni, de a barátai gyorsan közbeléptek, elrángatták, és közben azt magyarázták neki, hogy ’nem éri meg, haver’:
- Hallgass a haverjaidra, faszfej. – kiáltott utána Tom, és visszafordult.
Georg, Gustav és Bill is Tomot bámulta, amikor leült. Gustav is leült mellé ekkor, és a szemüvegét megtörölte a pólójában.
- Jó, hogy elmentek. – mondta. – Azt hittem szét kell majd vernünk őket.
Tom felnevetett és a könyökével megütötte a haverja oldalát, aztán Billre pillantott, és elmosolyodott látván a csodálatot az ikre arcán.