Tom ott állt az ajtóban, és azon töprengett, milyen furcsa, földön kívüli jelenség vette rá, hogy ezt tegye.

Bill megjelent mögötte, megfogta a kezét, és az állát a vállának támasztotta.

- Nem muszáj. – mondta lágyan. – Csak egy szavadba kerül, és hívom Georgot és Gust és…
- Nem. Meg kell tennünk. – mondta Tom, bár ő sem tudta, hogy önmagát vagy a testvérét győzködi. – Négy hónapja volt. Minél hamarabb elkezdjük… annál hamarabb lezárul.

Belépett a szobába és körbenézett. Még mindig ugyanolyan volt, mint 4 hónappal korábban, amikor a szüleik elindultak az évfordulós vacsorájukra, és sosem jöttek vissza.

Bill az ágy szélén ült, szótlanul nézte, ahogy a testvére lassan körbemegy a szobában, megáll a szekrényen lévő bekeretezett képek előtt, aztán bemegy a fürdőbe majd a gardróbba. Pár másodperccel később, egy piros inggel jött vissza.
- Apán mindig ez volt, amikor valamit meg kellett szerelni a házban. – magyarázta. – Ezt meg fogom tartani.
- Semmi mást?
- Nem. Te szeretnél valamit megtartani?
- Szeretnék egy képet róluk a szobánkba.
Tom bólintott, aztán felállt, újra körbenézett, és felsóhajtott.
- Mikor érnek ide?
- Azt mondtam délre jöjjenek, szóval még majdnem egy óránk van.
- Addigra elég sokkal kész leszünk. Gustav hozza a sógora kocsiját, Georg a sajátját, és a miénkkel, talán egy fordulóval el is tudunk mindent vinni.
- Azt mondták hoznak dobozokat is. Meg van pár a vendégszobában is.
Tom megint bólintott.
- Szóval akkor kezdhetjük. – látta Bill arckifejezését, ezért átkarolta a derekát, és egy puszit nyomott a halántékára. – Jól vagyok.

Bill kicipelte az utolsó dobozt is az előszobából, aztán visszament az emeletre, eltervezve, hogy a gardróbban lévő cuccokat addig is kihozhatja az ágyra, amíg a többiek meghozzák a többi dobozt.
- Nincs több doboz, Tom. Azt hiszem… - Bill azonnal elcsendesedett, a szemei pedig döbbentek elkerekedtek, amikor egy ébresztőóra nekicsapódott a falnak, és szörnyű sírást hallott az ágy másik oldaláról. Átmászott az ágyon, és leugrott a földre, a testvére mellé. – Tom, mi a-
- Ezt nézd! – kiáltotta Tom, és felzokogott. – Az alsó fiókban tartották ezt!
Tom ölében, ott volt az eredeti anyakönyvük, két apró kórházi karszalag, és egy kép két ugyanolyan babáról, ahogy egymás mellett fekszenek.
- Soha nem akarták elmondani, ugye? – kiabálta. – Ha még mindig itt lennének, semmit nem tudnék rólad! Fogalmam se lenne arról, hogy van egy ikertestvérem!
- De most ismersz, Tom. – szöktek össze a könnyek Bill szemében, a szíve pedig majd összetört a testvére és minden miatt, amit hónapokon át elfojtott. – Itt vagyok, és együtt vagyunk…
- Most igen. De 21 éven át, egész életemen át, hazudtak nekem! Megfosztottak a testvéremtől!
Nem tudván, hogy mit mondhatna, Bill egyszerűen átölelte Tomot, és csak tartotta, amíg a testvére a vállába zokogott.
- Hogy tehették ezt, Bill? – kérdezte Tom halkan, a hangját elnyelte Bill pólója. – Hogyan tudtak mindent így eltitkolni előlem? Legalább elmondhatták volna, hogy én döntsem el meg akarlak-e találni. Még a lehetőséget se adták meg.
- Tom, nézz rám! – törölte le az ikre könnyeit, és lágyan megcsókolta. – Most itt vagyok. Most itt vagyok, és együtt vagyunk, és szeretlek. Annyira szeretlek, Tom. Tudom, hogy az életed első részében nem voltam itt, de a többiben itt leszek.
- Nem éltem volna túl az utóbbi pár hónapot nélküled, Bill. – suttogta Tom a testvére ajkainak. – Szükségem van rád. A leghülyébb dolgokon nevetsz, és fél percnél nem bírsz tovább csöndben maradni, a sminket meg sosem fogom megérteni, de szeretlek, és soha nem akarlak elveszíteni.
Bill nyöszörgött, amikor az ajkaik hosszú csókra találkoztak, amikor pedig elhúzódtak egymástól, egy kis mozgásra figyelt fel. Gustav egy nagy adag, kilapított dobozt dobott a padlóra, és elment, de Georg ott maradt, ledöbbent arccal, és a két iker között pattogott a szeme, ahogy ők felálltak.
- Mi a fasz, Tom? – üvöltötte.
- Georg, minden oké-
- Oké? Ez milyen világban oké, Tom?
Georg megfordult és elment, Tom pedig azonnal rohant utána. A lépcső tetejénél kapta el, megragadta a vállát. Lepillantott, és látta, hogy Gustav kimegy az ajtón, aztán visszafordult a legjobb haverja felé.
- Nézd, meg tudom magyarázni, oké?
- Bassza meg, az még rosszabb! Hogy még meg is tudod magyarázni amit láttam! Megcsókoltad Billt! Erre nincsen lehetséges magyarázat! – üvöltötte, és Billre bámult, amikor ő is kijött a hálóból. – Ti ketten ikrek vagytok, a kurva életbe!
- Geo, szeretem őt. Mi-
- Nem! A-a! Szállj le rólam a picsába, Tom! – rántotta el a karját Tom szorításából, és a mutató ujját a magasabb férfi képébe nyomta. – Kibaszott betegek vagytok! Mindketten! Engem kibaszottul felejtsetek el!
Lerohant a lépcsőn, Tom pedig szaladt a nyomában, és könyörgött a barátjának, hogy hallgassa meg őt. Amikor elérték az ajtót, Georg megfordult, és a falnak lökte Tomot.
- Egy szót sem fogok végighallgatni, Tom. Innentől kezdve, ti beteg állatok számomra nem léteztek.
Olyan erősen rántotta ki az ajtót, hogy még a falat is megkarcolta a kilincs mögötte, és elrohant. Tom már indult volna utána, de meghallotta Bill hangját.
- Tom, engedd el. – ült le Bill a lépcső tetejére. Olyan volt a nézése, mintha csak ő vesztette volna el a legjobb barátját. – Úgy sem fog meghallgatni.
Tom becsukta az ajtót, nekidőlt, lecsúszott a földre, és a karját a térdére támasztotta. Felnézett, és látta, hogy Bill visszanéz rá.
- Szeretlek. – emlékeztette az öccsét.
- Én is téged. – sóhajtott Bill válaszként, és a hajába túrt. – Biztos eléggé szeretsz?
- Ezt hogy érted?
- Ez így fog menni, ha folytatjuk…
- Hogy érted, hogy ha folytatjuk?
- Azt, hogy talán el kéne mennem, még mielőtt még több fájdalmat okozok neked.
Tom felszaladt a lépcsőn, és leült a testvére mellé; nagyon megijedt attól, amit Bill mondott.
- Erre ne is gondolj, Bill.
- Tom, amióta ideköltöztem, mindenkit elvesztettél, akit szeretsz.
- Ha itt hagysz, akkor veszítek el mindenkit, akit szeretek. Bill, komolyan gondoltam, amit mondtam. Szükségem van rád. Csak rád. Senki más nem számít. – mosolyodott el, majd letörölte az elszabadult könnycseppet a testvére szeme alól. – Te vagy a másik felem. Le van szarva mindenki, ha hátat fordítanak, nekem csak te vagy a fontos.
- Nem akarlak itt hagyni. – suttogta Bill, és gyengéden megcsókolta a testvére ajkait.
- Akkor mondd ki. Mondd ki, hogy nem fogsz elhagyni.
- Nem foglak. Ez az én… te vagy az én otthonom, Tomi. Szeretlek. Nem megyek sehova.
- Istenem, annyira szeretlek. – sóhajtott Tom Bill szájába, a teste majd összeomlott a hatalmas megkönnyebbüléstől. Megragadta a testvére csípőjét, és magához húzta Billt, a nyelvével egyre mélyebbre merülve, keresve a társát. Bill levegőért kapott, válaszként Tom felnyögött, ahogy oldalra döntötte a fejét, hogy még jobban hozzáférjen az ikre szájához.
Bill felnyögött az élvezettől, amikor megérezte a testvére száját a nyakához vándorolni; ahogy beleharapott, majd a nyelvével végigsimítja.
- Tomi!
- Bill?
- Igen!
Tom elrántotta a fejét. Olyan tűz volt a szemében, amilyet Bill még sosem látott. Felállt, és egy pillanatra sem engedte el a fiatalabb férfi kezét, ahogy elindultak a hálószobája felé.