Tom megnyomta a kis piros gombot a telefonján, és legszívesebben áthajította volna a szobán azt a kis rohadékot most is, ahogy az utóbbi három nap mindegyikén.

- Ne csináld. – figyelmeztette Bill, de már fel se nézett a magazinjából.
- Befejeztem. Hét nem fogadott hívás, ennyi volt. – dobta Tom a telefonját a dohányzóasztalra. – Bassza meg. Basszák meg mindketten.
- Geo még mindig nem veszi fel?
Bill félre tette a magazinját, és közelebb húzódott a testvéréhez, majd a fejét Tom ölébe hajtotta.
- Nem.  Ennyit arról, hogy legjobb barátok vagyunk, huh?
- Ne mondd ezt. Még csak pár napja történt, majd megnyugszik.
- Nem is tudom miért akarnám, azután, amit rólam meg rólad mondott. – ráncolta Tom a homlokát, miközben az ujjait az ikre hajába csúsztatta. – Azt mondta betegek vagyunk, Bill.
- Miután meglátta, hogy megcsókolod az ikertestvéred. Tom, te hogy reagáltál volna a helyében?
- Andi is tud rólunk, mégis normális!
- Andi már az eleje óta tudja. Geo… őt meglepetésszerűen érte.
- 12 éve ismerem őt. Gustavot 8 éve. Te pedig Andit alig… mióta ismeret Andit?
- Két éve.
- Két éve!
- Tom, nem fog mindenki ugyanúgy reagálni. Basszus, Gustav egy szót se szólt, Geo meg kiborult Gustavot próbáltad hívni?
- Minek? Amikor először hívtam, azt mondta ne hívjam többet, és kinyomta. Lehet Georgtól is csak azt akarom hallani, hogy elküldjön a picsába. Ja, csak ennyit.
- Azt már hallhattad. – emlékeztette Bill, aztán csúnyán nézett, amikor Tom befogta az orrát. Bill megfogta a testvére kezét, és eltartotta az arcától. – Nézd, lehet, hogy mindketten belenyugszanak, lehet, hogy egyikük sem. Ki tudja.
- Meg amúgy is, kit érdekel? Ahogy mondtam, le vannak szarva, ha hátat fordítanak nekünk.
- Tom, attól, hogy szeretsz, még lehet szükséged a barátaidra is.

Több, mint egy hét telt el, mire bármelyikük is gondolt arra, hogy befejezzék a szüleik szobáját. Béreltek egy furgont, és Andi a szabadnapján átjött segíteni nekik. Hárman együtt, végül sikerült mindent szétválogatni, bedobozolni, és mindössze két óra alatt ki is tudták cipelni a furgonba, anélkül, hogy Bill túl sokat panaszkodott volna.

- Két köröm, Tom! – tartotta a testvére arcába Bill a sérült kezét. – Két körmöm is letört.
- Aw, szegénykém. – simogatta meg Tom az ikre ujjait, és megpuszilta őket. – Így jobb?
- Nem fájnak. Csak letörtek. – forgatta Bill a szemeit, de nem vette el a kezét.
- Majd visszanő.
Andi csak bámult az összekulcsolt kezeikre, majd megköszörülte a torkát.
- Oké, hát, én most már indulok.
- Andi, nagyon köszi, hogy ezt csinálod. – ölelte át Bill a legjobb barátját.
- Ja, haver. – rázta meg a kezét Tom. – Köszi, hogy ránk áldoztad a napod.
- Ja, hát, mit is csináltam volna? Sokáig aludni, pihenni, tévézni… - kezdte sorolni, és felnevetett, amikor meglátta Bill savanyú arckifejezését. – Csak viccelek, Bill. Szívesen segítek. Sajnálom, ami a többiekkel történt.
- Gondolom ilyen az élet. – vont vállat Tom, majd Billel elkezdték követni Andit a folyosón, aki megtorpant a dolgozó szoba előtt, ami szinte teljesen üres volt.
- Wow, ezt is kiürítettétek? – kérdezte Andi.
- Jött pár pasi apa cégétől, és összeszedte azokat a cuccokat, amik az övé voltak, tehát gyakorlatilag majdnem mindent. – magyarázta Billt. – Most csak egy hatalmas asztal, egy számítógép, és pár üres könyvespolc maradt.
- Ami valószínűleg felköltözik majd az emeletre, hogy Bill elférjen Bill folyton növekvő könyvgyűjteménye. – vigyorgott Tom. – Esküszöm, lassan nyithatnánk könyvtárat is.
- Oh! – kerekedtek el Bill szemei az ötlet hallatán. – Tényleg nyithatnánk, Tom! Nem lenne jó?
- Decemberre meg egy vasunk sem fog maradni.
- Dehogynem! Te is tudod, hogy tudok bánni a pénzünkkel, köszönöm szépen.
- Tényleg tud. – mosolygott Tom Andira. – Leszámítva a szűk farmer fétisét.
- Szereted a szűk farmereim. – emlékeztette Bill, és a derekát körbe fonva, közelsimult az ikréhez.
Tom odapillantott Andira, és nyomott egy puszit Bill nyakára.
- Nem egyedül vagyunk, kicsim.
- Ő csak Andi.
- Amennyire engem érint, ti csak két pasi vagytok, akik nem bírják levenni a kezüket egymástól. – nevetett Andi. – Na, akkor elviszem a cuccaitokat, visszaviszem a kocsit, aztán haza megyek, hogy elbasszam a napom hátra lévő részét.
- Még egyszer köszi, Andi! – szakította el magát Bill Tomtól, hogy kinyithassa az ajtót, de döbbenten bámult arra az emberre, aki a lépcső aljáról bámult vissza rá.
- Öm, Tom? – pillantott hátra Bill a válla felett, tágra nyílt szemekkel.
Tom odament mögé, és Georgot látta feljönni a lépcsőn.
Andi hálás volt, amiért volt oka menni és nem kellett itt maradnia a látszólag közelgő feszültség alatt, ezért gyorsan elbúcsúzott és el is ment, Georgnak pedig csak útközben biccentett. - Hello… srácok.
Bill majdnem megsajnálta Georgot, látván, hogy mennyire látszott milyen kényelmetlenül érzi magát.
- Öm… bejöhetnék?
- Két hét kellett, hogy eljuss idáig. – felelte Tom hűvösen. – Akkor már bejöhetsz egy darabig.
Tom ment elől a folyosón, Georg középen, Bill leghátul. Az idősebb testvér az egyik fotel háttámlájának támaszkodott, magával húzta Billt, és végig a karjaiban tartotta, amíg Georg figyelmesen nézte őket az egyik konyhaszékről. Mindhárman csak bámultak egymásra, és akkor végül Georg nyitotta ki a száját.
- Sajnálom srácok. Tényleg. Sajnálom az összes dolgot, amit mondtam, és ahogy viselkedtem. De… basszus, azt hittem, hogy amikor idejövök, Tom megint egy roncs lesz a szüleitek miatt. Erre besétálok, és azt látom, hogy csókolóztok és azt mondjátok, hogy szeretitek egymást… hát, basszus, ez nem normális, srácok. Ez…
- Helytelen? – vágott közbe Tom. – Természetellenes? Ezeket a szavakat keresed?
- Ő az ikertestvéred, Tom!
- Oh, kösz, azt el is felejtettem.
- Szóval szerintetek nincs semmi rossz abban, hogy ti ketten…
- Bill az egyetlen jó dolog az életemben jelenleg, Geo! Tudjuk, hogy ikrek vagyunk, és tudjuk, hogy az egész világ mit gondolna erről, de ez nem számít. Szeretem őt, és ő is engem. Csak ez a fontos.
- Lenne még néhány szavam hozzád, Tom. Mi van azzal, hogy incest? Vagy hogy illegális? Mert egészen biztos vagyok benne, hogy az.
- Geo, nincs szükségünk a kioktatásra, oké? Ha csak ezért jöttél ide…
- Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek!
- Miért?
- Mert a legjobb barátom vagy, Tom! Ott voltál mellettem az élete4m legnehezebb időszakában, és én is a tiedben. – mondta, majd egy lélegzetvételnyi szünetet tartott, mielőtt folytatta volna. – És ha őszinte akarok lenni, miután elszívtam kábé egy doboz cigit, sikerült lenyugodnom… Rájöttem, hogy Bill is rengeteget segített neked. Az, hogy megtaláltad a testvéred, a lehető legjobb volt számodra, Tom. Ha túl sokat agyalok ezen, az egész olyan zavaros. Nem is tudom. Jó, hogy végre testvérekként viselkedtek, közel kerültetek egymáshoz, meg minden. De… basszus, fogalmam sem volt, hogy ez lesz belőle.
- Nekünk sem. – felelte Bill. – Igazából, mindketten próbáltunk nem így érezni, de… - az ikrére mosolygott. – Tényleg nem volt más lehetőségünk. Beleszerettem, és ő is belém, és ez nem helytelen, Georg. Nekünk nem.
- Geo, amikor idejöttetek, és megláttatok minket… Bill is el akart menni. Azt hitte, hogy azért vesztek el mindenkit az életemben, mert ő itt van. De a gondolat, hogy ő elmegy, ezerszer ijesztőbb volt, mint amikor láttalak téged és Gustavot kisétálni.
Ahogy Tomra pillantott, Georg észrevette, hogy végig, amíg beszélt, Tom a testvérét nézte… mintha a szerelmét nézte volna.
- Oké.
Mindketten úgy fordultak vissza Georghoz, mintha el is felejtették volna, hogy ő is ott van.
- Oké. – ismételte. – Látom, hogy ti ketten… tényleg szeretitek egymást. Baszki, két hete is láttam, ezért is jöttem ide. Tom, te vagy a legjobb haverom az egész világon. Sajnálom, hogy ekkora segg voltam, és mindkettőtöknek jó oka van, hogy sose bocsássatok meg. De remélem, hogy meg tudtok.

Bill reménytelien pillantott fel Tomra, és elmosolyodott, amikor végül Georggal egymás felé léptek, megfogták egymás kezét, és összekoccintották a válluk.
- Faszfej. – vigyorgott Tom.
- Lúzer. – felelte Georg. Billre nézett, és rámosolygott. – Bill, remélem, hogy-
Nem bírta befejezni, mert abban a pillanatban, Bill rávetette magát, hogy megölelje.
- Akkor gondolom te is megbocsátasz.
- Igen!
- Talán jobb, ha te is hozzászoksz az ölelgetéshez, haver. – mosolygott Tom. – Úgy könnyebb.
- Van még valaki, aki tud, öm, rólatok?
- Andi. Megkért, hogy tartsuk magunk között, de amúgy nem zavarja.
- Oké, ezt én is kérhetném? Jobb lenne, ha többször tényleg nem kéne látnom smárolni titeket.