Georg oldalról Tomra pillantott, a kanapé másik végébe. Hangtalanul dobolt a térdén a távirányítóval, miközben a Fűrész filmsorozat egyik legutóbbi részét nézték.
- Ezek a filmek olyan jók voltak. – szólalt meg Tom. – Elgondolkodtatóak voltak. Most már csak arról szól, hogy minél véresebben öljenek meg valakit.
- Ja. – értett egyet Georg ismét, közben már azon tűnődve, hogy az érzékeny témát hogyan is hozza fel. – Hé, Tom?
- Hm?
- Szóval, öm… oké, szóval mindjárt itt a hálaadás.
- Igen. – pillantott Tom a barátjára, titokban élvezve, hogy Georg milyen kényelmetlenül érzi magát.
 - Igen, öm, és…
- Ez az első anyu és apu nélkül?
- Ne haragudj, talán nem kellett volna felhoznom.
- Na aggódj, haver. Egy darabig biztos szar lesz ebben az időszakban, de túl fogom élni. Szóval mi az, amit már 10 perce akarsz mondani?
- Anyukám szerette volna, ha meghívlak téged és Billt, hogy gyertek át vacsorára hozzánk.
- Tényleg? Van hely még két embernek?
- Ha ti is jöttek, 8-an leszünk, de persze, biztos be tudunk titeket is szorítani valahova.
- Ja, akkor köszi. Bill, te mit mondasz?
Bill felkapta a fejét, és átnézett a dohányzó asztal felett.
- Én igenre szavazok. – mosolygott, aztán visszafordult a tanfolyam tájékoztatójához, ami előtte volt a földön.
- Oké, jó. – mosolyodott el Georg megkönnyebbülten. – Majd szólok neki, hogy ti is jöttök.
- Oké.
Visszafordultak a filmhez, épp amikor a gyilkos az egyik állítólagos „túlélője” könyv dedikálásán volt, pár perccel később azonban Bill nevetése zavarta meg őket. Egymásra néztek, vállat vontak, és nem is foglalkoztak vele, de nem sokkal később, folytatódott a kuncogás.
- Mi olyan vicces az órákra jelentkezésben, Bill? – kérdezte az ikre.
- Az egyik társadalomismeretes tantárgy közül választhatok szexuálpszichológiát is. – nevetett Bill.
- És?
- Lehetnél a kísérleti alanyom házi dolgozatokhoz, Tom.
- Képzeld el milyen illusztrációk lehetnének. – vigyorodott el Tom is.
- Itt ülök, srácok. – emlékeztette őket Georg fájdalmas nyögéssel, amitől a másik kettő hangos nevetésbe tört ki. – Ember, ha amúgy nem lennétek normálisak körülöttem, most mindegyikőtöknek behúznék egyet. – mondta, de mosolyogva, hogy tudják, hogy nem gondolja teljesen komolyan.
- Bocs, haver.
- Ne haragudj, Geo. – tette hozzá Bill, majd felállt és levetette magát a kanapéra kettejük közé, olyan erővel, hogy kettőt még pattogott is. – Oké, Tom. Eldöntöttem. Első félévre tanulásmódszertan órát veszek fel, ami baromi hülyén hangzik, de muszáj, aztán kommunikáció I, vendéglátó menedzsment alapok, matek bevezetés, és filmtörténelem I.
- Több órád lesz, mint nekem. – állapította meg Tom. – Pedig nekem az utolsó lesz, neked meg az első.
Bill csúnyán nézett a testvérére, majd Georgra mosolygott.
- Georg, ha tényleg annyira meg akarod ütni Tomot, én megadom az engedélyt.
 

- Oh. Te. Jó. Ég. – bámulta Bull tátott szájjal a házat, ami előtt leparkoltak. – Ilyesmi házra számítottam akkor is, amikor beköltöztem hozzád!
- Szóval nem tetszik a házunk? – vonta fel Tom a szemöldökét szórakozottan.
- Nem, imádom a házunk. Csak ez a hely… kibaszott hatalmas!
- Itt nőtt fel Geo, és az anyja megtartotta, amikor elváltak. Geo apja ügyvéd, még ő támogatja ezt a luxust.
- Hát, nem szerencsés? Biztos laknak itt emberek? Mert ez a parkoló olyan, mint egy használtautó kereskedés.
- Esküszöm, hogy laknak itt. – nevetett Tom. – A Mercedes valószínűleg az anyjáé, az a terepjáró Georgé, a másik három pedig a testvéreinek és az apjának a kocsija.
- Geo apja is itt van?
- Ja. Elég jól kijönnek a szülei most, hogy nem kell már együtt élniük. Karácsonykor is át szokott jönni, de igazából, nagyjából ennél nem is látja többször Georg az apját. Mehetünk?
Kihasználva Tom sötétített ablakait, Bill odahajolt egy gyors puszira.
- Most már igen.
- Biztos elég lesz ennyi hazáig? – vigyorgott Tom, amikor mindketten kiszálltak a járműből.
- Gondolom muszáj kibírnom.

Ahogy beléptek a házba, azonnal találkoztak Georggal, és egy kicsit idősebb Georg klónnal az előszobában.
- Hé srácok, örülök, hogy itt vagytok. – üdvözölte őket Georg. – Bill, ez itt az öcsém, Stephen. Stephen, ő itt Tom testvére, Bill. - Szóval te lennél az elveszett iker. – mosolygott a klón, és kezet fogott Billel.
- Igen, én lennék. Örülök a találkozásnak.
- Nagyon sajnálom ami a szüleitekkel történt, fiúk. Hogy bírjátok?
- Egész jól, azt hiszem. – mosolygott Tom.
- Gyertek akkor a nappaliba, bemutatom a többieket. – mondta Georg, és előre intett.

Georg bemutatta Billt a bátyjának, Roddynak is, aki még egy Georg klón volt, aztán a feleségének, Samanthának, és a szüleinek, Hagennek és Christinnek. Hagen udvariasan távolságtartó volt velük, Christine pedig ámulva bámulta Billt, és nem egyszer megkérdezte Tomot, hogy hogy érzi magát, és hogy segíthet-e bármiben.
 
Bill volt szinte az egyetlen beszélgetési téma a vacsora asztalnál. Mindenkinek volt egy csokornyi kérdése számára arról, ahol korábban lakott, a gyerekkoráról, Tom megtalálásáról, és miután Tom elárulta a jövőbeli terveit, az iskoláról és a vállalkozás indításáról. Úgy tűnt, még Georg is le van nyűgözve. És Bill amennyire szeretett a középpontba lenni, olyan kiválóan is reagált a kérdésekre, és egy pillanatra sem tűnt beképzeltnek. Tom pedig, szinte végig csak hátradőlve nézte és hallgatta, büszkeséggel és szeretettel a mellette ülő férfit.

Aznap este később, Bill össze volt zavarodva.

Látta, hogy Tom szomorú, és ki tudta logikázni, hogy valószínűleg a szüleik miatt – csak azt nem tudta mit tehetne ezzel kapcsolatban.

Leült mellé a kanapéra, Tom pedig rámosolygott, amikor odabújt hozzá. Amikor eldöntötte, hogy mit is mondjon, Bill kinyitotta a száját, hogy megszólaljon; de Tom megelőzte.

- Hiányoznak. – sóhajtotta, az állát a testvére fejének támasztva.
- Tudom.
- Örülök, hogy ott voltunk Georg anyukájánál, tényleg. De… ettől csak még jobban hiányzik minden, amit hálaadáskor csináltunk.
- Mit szoktatok csinálni?
- Hát, anya korán kelt fel mindig, és a tévében nézte a felvonulást, miközben főzött. Három emberhez képest mindig rengeteg kaját csinált, a maradékot még egy hét múlva is ettük. Közben apával mi focit néztünk, vagy akármilyen meccs ment, aztán teletömtük magunkat pulykával meg mindennel, aludtunk egy nagyot, aztán amikor felébredtünk, egész nap játszottunk meg társasoztunk.
 - Mikkel játszottatok?
- Igazából, akármivel, ami eszünkbe jutott. Monopoly, Scrabble, Uno, akármi.
Bill agya már ekkor elkezdett pörögni a lehetőségektől.
- És hol vannak ezek a társasok?
- A szekrényben, a raktárszobában.

Egymásra néztek, elmosolyodtak, és mindketten felszaladtak a lépcsőn.

Tíz perccel később

Bill boldogan ugrándozott amikor először sikerült valamit megvásárolnia.
- Bill, mit csinálsz?
- Tessék? Megvettem a vasutat.
- De mindig én kapom a vasutat.
- Nem, most már nem. – tájékoztatta Bill, a szempilláját rebegtetve. – Én kapom mindig a vasutat.
- Add ide azt a vasutat, és leszoplak.
Bill csak bámult rá, nem is volt benne biztos, hogy jól hallotta a testvérét.
- Mit fogsz csinálni?
- Leszoplak, ha odaadod azt a vasutat.
- Komolyan, Tom? Egy vasútért?
Tom átmászott az ágy és a Monopoly tábla felett, és elkezdte kigombolni az ijedt testvére nadrágját.
- Megegyeztünk?
- Tom! – kiáltott fel Bill, és hátraesett felsikítva, amikor Tom elkezdte a sliccét lehúzni.
- Megegyeztünk, Bill?
- Oké, igen! Megkapod a vasutat!
 

Bill a telefonja ébresztőjének hangjára ébredt, és hogy ne ébressze fel Tomot, hamar át is ment a régi szobájába, hogy elkészüljön az egyébként jónak ígérkező naphoz. Amikor visszament a mobiljáért, elmosolyodott, látván, ahogy a testvére éppen a hasán elterülve szunyókált. Lehajolt, hogy puszit nyomjon az ikre nyakára, és akkor Tom váratlanul megragadta a csuklóját.
- Elmész? – kérdezte Tom álmosan, a szemei pedig még félig csukva voltak.
- Igen.
- Hülye vagy.
- Jó lesz.
Tom egy nyögéssel válaszolt és elgurult a testvérétől, akinek az ép eszét komolyan megkérdőjelezte volna, ha teljesen ébren lett volna.
- Mondd meg Bridgetnek, hogy üdvözlöm.
- Meg fogom.

Bill még az ajtóig sem ért el, Tom már aludt is tovább, mint a bunda.
 

- Ha még valaki belém jön, esküszöm megölöm.
- Hol van a karácsony szelleme, Bridget? – vigyorgott Bill, miközben néhány CD-t nézegetett.
- Még nem jött elő teljesen. Még csak egy napja volt hálaadás. És nem hiszem, hogy az utolsó darab Foo Fighters CD-ért megérné a földre lökni valakit.
- Hát, úgy tűnik mások szerint mégis.
Bridget a szemeit forgatta, amikor újabb őrült Fekete Péntekes vásárló sietett el mellette, aztán Billre nézett. Amikor eldöntötte, hogy belevág, végül mély levegőt vett.
- Bill, te és Tom miért nem beszéltek már Gustavval?
Bill lefagyott. Annyira szerette volna elmondani az okot, de tudta, hogy nem lehet.
- Tom és én szívesen beszélnénk vele. Ő nem akar velünk.
- De miért? Tommal évek óta barátok voltak, és most egymáshoz se szólnak. Georggal még együtt szokott lógni, de vele sem tűnnek már olyan jó haveroknak, mint amilyenek voltak. És akárhányszor megkérdezem Gustavot, csak annyit mond, hogy ’nem akarod tudni’. Hát, de, akarom tudni, csak senki nem mondja el.
- Bridget, sajnálom. Csak… nagyon személyes.
- Jól van, akkor tartsatok a sötétségben. Azért viszont remélem, hogy sikerül megoldanotok. Mindig jók voltatok együtt, kár, hogy már nem vagytok barátod.
- És te hogy állsz Mr. Schaferrel? – kérdezte Bill kétségbeesetten próbálva új témát felhozni. Elmosolyodott, amikor meglátta Bridget arcát elvörösödni.
 - Jól. – mosolyodott el. – Már három hónapja.
- Az nagyon jó.
- Apám szerint túl idős hozzám, de anyukám imádja őt.
- Már be is mutattad a szüleidnek?
- Nem engedték volna, hogy vele járjak, amíg nem találkoztak vele.
- Mert még mindig a kislányuk vagy. – vigyorodott el Bill.
- Oh, hagyd abba! Istenem, alig várom, hogy saját lakásom legyen. Az egyik barátnőmmel már beszéltünk róla, hogy együtt költözzünk el, de egyikünknek sincs még pénze hozzá. Minden jó hely drága.
- Nekem mondod? Láttad milyen lyukban laktam régen.
- És most hatalmas házad van, családod, és újra tanulni fogsz. Ha érdekel a véleményem, szerintem az, hogy az a magánnyomozó megtalált téged, a lehető legjobb dolog volt, ami valaha történhetett volna veled.