- Az lesz az, Tomi!
- Oda akarod?
- Igen, oda!
- Biztos jó ez a hely?
- Biztos!
- Oké, akkor itt lesz.
- Oh, Tomi, imádom! Pont így!

Drámai mosollyal, Tom leugrott a székről, és leült.
- Bill, ha minden dísszel ilyen leszel, már az szerencse lesz, ha karácsonyra befejezzük a fát.
- A díszek megfelelő elhelyezése elengedhetetlen, Tomi. Muszáj komolyan venni. – dobolt Bill az állán, miközben a fát szemlélte. – Zseniális vagyok.
- Így már jó akkor?
- Igen! – mondta Bill, aztán felsikított, amikor a testvére az ölébe húzta. – Az új díszektől teljesen a sajátunk lesz, nem gondolod? A cuki kis gyerekkorunkban készítettekkel, és a megfelelő mennyiségű égőkkel…
- Igen, Bill, zseniális vagy… Au! Ne böködj! Csak egyetértettem!
- Szarkasztikusan mondtad.
- Hülye vagy.
- Kanos vagyok.
- Oh, szegénykém! – forgatta Tom a szemeit, és adott egy tockost a testvérének. – Két teljes nap szex nélkül. Hogy-hogy még életben vagy?
 - Most már két és fél nap, ami azt illeti.
- Várj csak amíg egy héten át minden nap vizsgád lesz, aztán mondd meg milyen hangulatban leszel.
- Túl sokat stresszelsz, Tom. Most már vagy tudod, vagy nem. – vetette át Bill az egyik lábát a testvére öle felett. – Még egy hét, amíg megkaphatlak?
- Még egy hét.
Bill úgy tett, mintha gondolkozna, aztán megrázta a fejét.
- Nem, nem bírok még egy hetet.
Kigombolta Tom nadrágját, és lemászott a földre.
- Bill, mit csinálsz?
- Na mit gondolsz? – vonta fel a szemöldökét Bill, amint elkezdte a cipzárt lehúzni.
- Ha leszopsz, akkor te hogy nem leszel utána kanos?
- Hát, remélem, hogy további dolgokhoz fog vezetni, Tom.
Tom telefonja megszólalt a szoba másik végében, ő pedig felugrott, hogy felvegye, útközben visszarántva a nadrágját.
- Tom Kaulitz, nem fogsz egyszerűen felállni és elsétálni, amikor épp le akarlak szopni! – nézett rá sértődötten Bill, karba tett kézzel.
- Igazából, szerintem már megtettem. – vigyorgott Tom, aztán fogadta a hívást. – Hello?... Oh, szia… Tényleg?... Ja, gondolom…Persze…Persze, minden rendben…Hát, köszi, hogy száltál… Ja, megcsinálom…Te is… Szia. – Tom befejezte a hívást, elvigyorodott, aztán sebesen elkezdett valamit írni a telefonjába.
- Tom, mi van? – állt fel Bill, és a nappali közepén el is érte az ikrét.
- Ez van!
Tom feltartotta a telefonját, Bill pedig azonnal kikapta a kezéből, amikor rájött mit is kell néznie.
- Három millió száznyolcvanöt-ezer négyszáztizenhét dollár és negyvenkét cent? – szaladt feljebb Bill hangja egy oktávval. – Ez mind a miénk?
 - Mind a miénk.
- Szóval a 6 hónapnak vége?
- Mától, ja.
- Hála az égnek! – kiáltott fel Bill, és lehuppant a kanapéra, még mindig Tom telefonjával a kezében. – Elegem van már belőled, Tom.
- Mégis miért? Mert nincs szex? – ült le Tom is, és a testvére lábait az ölébe vette.
- Többek között. – mondta Bill, majd tovább bámulta még egy darabig a telefont, aztán végül letette a dohányzó asztalra. – Belefájdul a fejembe ebbe a rengeteg számba. – dőlt hátra egy párnára, és Tomra mosolygott. – Megcsináltuk, Tom. Azt hitted egyikünk halott lesz egy nap után, de nézz ránk. Hat hónap eltelt, és még mindig élünk.
- Oké, igazad volt.
- Én sosem kételkedtem. Annyira szerethető vagyok, tudtam, hogy elbűvöllek. Nem hittem volna, hogy ennyire közel fogunk kerülni…
- Ja, erre senki nem számított. – bámulta Tom a testvére talpát, aztán folytatta. – Tudod, nem muszáj most már együtt élnünk.
- Nem akarod, hogy maradjak?
- Dehogynem, szeretnél. De csak ha te is akarsz. Nem muszáj együtt élnünk ahhoz, hogy együtt legyünk.
- Hát, az igaz. – ült fel Bill, és úgy tett, mintha töprengene. – De tudod, minden cuccom itt van már. És valószínűleg nehéz is lenne találni egy helyet, amit tényleg szeretek. És ha nem leszek itt, hogy főzzek neked, akkor a végén még elfogysz.
- Pontosan. – vigyorodott el Tom.
- Nem, szerintem az egyetlen logikus döntés, hogy itt maradjak veled. – hajolt oda Bill, és lassan, hosszan megcsókolta a testvérét. – A ténynek, hogy szeretlek, semmi köze hozzá.
- Hogy lehet, hogy valakinek, akit még fél éve sem ismerek, máris ekkora része van az életemben? – mosolygott Tom a testvérére, miközben végigsimította a haját.
- Akkor meg hagyd ezt a baromságot arról, hogy költözzek el. – Bill épp újra meg akarta csókolni, amikor megérezte, hogy Tom a nadrágjához teszi a kezét. – Tom, mit csinálsz?
- Kimentelek a nyomorúságodból.
 

Tom érezte, hogy Bill egyre erősebben szorítja a kezét, ahogy végigmentek a folyosón.
- Várod már, hogy láthasd, ugye? – mosolygott.
- Persze, és azt is várom, hogy te találkozz vele.
Bill már szinte futott, mire elérték az utolsó ajtót bal oldalon. A kopogása a félig nyitott ajtón már csak udvariasságból volt, de egyből beljebb is nyitott, és odaszaladt, hogy megölelje az ágya szélén ülő, apró nőt.
- Mary!
- Ott az én Billym!
Tom az ajtóban állva nézte, ahogy megölelték egymást. Mary látványosan öregebb volt, mint a képen, amit látott rajta, de a tekintetében még mindig ott volt az a vidám csillogás, ami a fotó készülésekor.
- Boldog karácsonyt! – szorította meg a kezét Bill, ahogy elhúzódott. – Csodálatosan nézel ki.
- Tegnap vágattam le a hajam. – felelte büszkén, és megtapogatta a loknijait. – Szépen kellett kinéznem, mert tudtam, hogy ma jöttök. Most pedig szólj annak az ajtóban ólálkodó fiatalembernek, hogy jöjjön ide, mert meg akarom nézni.
Bill odanyúlt Tom kezéért, és odavezette Mary mellé.
- Mary, ő itt a testvérem, Tom. – dülöngélt picit Bill, miközben az ikrére mosolygott. – Tom, ő itt Mary.
- Nagyon jó, hogy megismerhetlek, Mary. – mosolygott Tom.
- Nagyon jó? Tartsd meg azt a nagyon jódat, Tom. Gyere ide, és ölelj inkább meg!
Tom tette, ahogy Mary parancsolta, és kicsit meg is lepődött, hogy milyen erős ölelést kapott.
- Mindig tudtam, hogy Billnek van valahol egy családja, akit egy nap meg is fog ismerni. – mondta Mary, amikor elengedte Tomot. – Sajnálom, hogy szülők nincsenek már benne, de egy testvér is nagyon jó. Megkaptátok a lapot, amit küldtem?
- Meg. – felelte Bill. – De nem kell pénzt küldened.
- Karácsony van, Billy. Ez a legkevesebb.
- Itt mit terveztek karácsonyra?
- Oh, csak a szokásost. Mindenki kap valami titkos ajándékot vacsora után, valószínűleg valami ugyanolyan felesleges vackot, mint tavaly az olvasó szemüveg, amit kaptam. Az én látásommal aztán semmi baj nincs!
- Biztos nem tudják ki melyik ajándékot fogja kapni, Mary. Valószínűleg csak azt szeretnék, ha mindenki kapna valami kis apróságot.
- Akkor is, legalább egy kicsit megpróbálhatnák megfeszíteni magukat. Nem mindenki butult még el annyira, hogy ne tudjuk mikor van karácsony.
- Mary, szörnyű vagy.
- Csak van véleményem.
- Hát, remélhetőleg a mi ajándékunk tetszeni fog. – nyújtotta oda Bill a kis ajándékzacskót, amit addig Tom tartott.
Mary elővette a dobozta a zacskóból, és kinyitotta, felfedve egy antik kitűzőt.
- Oh, Billy, ez gyönyörű!
- Amint megláttam, tudtam, hogy meg kell vennem neked. A pasi a boltban azt mondta, kézzel festették.
- Ez gyönyörű, édesem. Mindkettőtöknek köszönöm.
Ezután mondta nekik, hogy helyezzék magukat kényelembe. A két fiú is helyet foglalt, és több, mint egy órán át csak beszélgettek, amíg Mary be nem jelentette, hogy eljött az ideje a vacsora előtti szundinak. Átölelte Billt és puszit nyomott az arcára, aztán megkérte, hogy Tommal hadd maradhasson egy percet négyszemközt. A két testvér egymásra pillantott, aztán egyszerre vállat vont a kérésre, Bill pedig kiment a folyosóra. Mary ellenőrizte, hogy az ajtó legalább félig csukva van-e, aztán Tom felé fordult.
- Szeretitek egymást. – jelentette be, felvezető nélkül.
- Hát persze. – mosolyodott el Tom. – Ikrek vagyu-
- Tom Kaulitz, öreg vagyok, nem hülye. Meg tudom állapítani, ha két ember szereti egymást, és ti fiúk szeretitek egymást.
Tom egy pillanatig habozott, ám végül elismerte:
- Igen, tényleg.
- Hát, csak egy dolgot szeretnék hozzáfűzni. – mondta Mary, de az arckifejezése olvashatatlan volt.
- Mi lenne az? – kérdezte Tom félve.
- Nehogy összetörd az én Billym szívét.

Bill kirakta Tomot otthon, aztán elment, hogy elintézze a ’karácsonyi ügyét’. Alig 10 perccel később, Gustav ajtaján kopogtatott. A férfi kivágta az ajtót, aztán csak ott állt, anélkül, hogy megszólalt volna.
- Hát, ha már nem csaptad be egyből az ajtód, bemehetnék? – kérdezte Bill.
Gustavon látszik, hogy gondolkozik.
- Jó. – felelte végül, és arrébb lépett, hogy Bill bemehessen. – De legyen gyors. Programon van.
- Nem gond. – mondta Bill, és magára erőltetett egy mosolyt. – Szeretnélek meghívni a házunkba holnap délutánra.
- Miért?
- Mert karácsony van, Gustav. Valamikor te és Tom legjobb barátok voltatok, és most nagyon jól jönne, ha lenne néhány barátja körülötte. Ha esetleg elfelejtetted volna, ez az első karácsonya amióta apa és anya meghaltak.
- Tisztában vagyok vele.
- Nem kell sokat maradnod. Még csak beszélned sem kell vele többet, ha nem akarsz. Csak remélte, hogy egyetlen félre tudod rakni az elképzeléseidet arról, hogy mi helyes és mi nem, és képes lennél ott lenni egy barátodnak.
Gustav bámult vissza Billre, és azt fontolgatta, hogy nem fog válaszolni, de egészen biztos volt benne, hogy Bill nem fog elmenni addig, amíg nem mond valamit. Ezért végül megszólalt.
- Majd végiggondolom.
- Oké. Csak ennyit akartam. – nyitotta ki az ajtót Bill, kilépett a házból, aztán még visszafordult Gustav felé. – Remélem, hogy eljössz, de nem kell kötelezőnek érezni. Azok, akik szeretik Tomot, ott lesznek neki.