Bill másnap reggel arra ébredt, hogy a nap a szemébe süt, a gyomra pedig korog, és csalódott volt. Biztos volt benne, hogy lemaradt a reggeliről. Mivel Bob mindig korán kelt fel, hogy a farmon dolgozzon, mindig már napfelkelte előtt reggeliztek. Persze, Annie biztos félretett nekik valami maradékot, talán még melegen is tartotta a sütőben vagy egy tányéron a mikróban, de az akkor sem volt ugyanaz. Bacont akart és tojást, egyenesen a serpenyőből, és friss pirítóst a kenyérpirítóból.

Annak viszont nem volt értelme, hogy egész nap ezen problémázzon, ezért kimászott az ágyból, magára kapott pár le van szarva ruhát, és elindult a fürdő felé. Amint elért a folyosó végére, ahol a mosdó volt, az ajtó kinyílt, és Tom állt előtte, szemlátomást jóval frissebben, mint ahogy Bill érezte magát, és széles mosollyal az arcán. Remek, gondolta Bill magában, ő egyenesen a serpenyőből kapta a bacont meg a tojást.

- Miért vagy ennyire ébren? – morogta Bill, a nyakát dörzsölve. – Olyan vagy, mint aki már órák óta fent van.
- Nem vagyok. – felelte Tom, a fejét rázva. – Csak pár perce, de hogy aludhatnék ezzel a szaggal?
- Szag? – kérdezte Bill, a szemöldöke pedig olyan magasra emelkedett, hogy majdnem le is esett a fejéről. Egy pillanatra abbahagyta a gondolkodást, és beleszippantott a levegőbe. Bacon és tojás és… kolbász is? Mind frissnek tűnt, Bill pedig izgatottan vette tudomásul: - Reggeli! – örvendezett, Tom pedig szórakozottan nézett vissza rá.
- Öm, ja. – nevetett Tom.
- Annie főz nekünk! – vigyorgott Bill, kikerülte Tomot, és beszaladt a fürdőbe, bevágva maga mögött az ajtót. – Ő a legjobb! – kiáltotta a nehéz faajtón át, a másik fiú pedig csak mosolygott.
Tom megvárta Billt a fürdő előtt, amíg Bill elintézte a reggeli teendőit. Amikor végül elkészült, Tom mögötte ment le a lépcsőn. Kicsit furcsán érezte magát, hogy egy tök más államban, valaki más otthonában van, de ez a bizonytalanság hamar el is tűnt, amikor észrevette, hogy Annie arckifejezése is ugyanolyan lelkes, mint Billé. Szinte ragyogott, amikor meglátta, hogy a két fiú bemegy a konyhába.
- Tudtam, hogy ki tudlak húzni titeket az ágyból. – mosolygott, és feltartotta az egyik sütőkesztyűjét üdvözlésképpen. A serpenyő a tűzhelyen sercegett, Bill pedig amikor belepillantott, bacont és kolbászt látott, épp ahogy számított rá.
- Szeretlek, szeretlek, szeretlek! – vigyorgott, és lehajolt, hogy megpuszilja az arcát, Tom pedig csendben helyet foglalt ezalatt az asztalnál.
- Én megmondtam. – mondta Annie, tudálékosan, amíg Bill elővett két poharat a szekrényből és a hűtőhöz ment narancsléért. – Úgy foglak tömni titeket, mint a libákat!
- Annie, miért vagy ilyen király? – kérdezte Bill, megtöltötte mindkét poharat, aztán visszarakta a hűtőbe a gyümölcslét, és könnyedén megkerülte Annie-t. A nagynénjének meg se kellett kérnie, Bill elővett neki egy doboz tojást, és lerakta mellé a pultra.
- Így születtem, gondolom. – sóhajtott drámaian, és vállon veregette Billt, aki ezután megfogta a poharakat és az asztalhoz ment. Az egyiket Tomnak nyújtotta, aztán leült egy székre vele szemben. Annie az órára pillantott az ajtó fölött, aztán elővett egy tálat a szekrényből. – Ha ti nem tiltakoztok, én arra gondoltam, csinálok rántottát. Könnyebb nagy csapatnak, és jön még valaki.
Bill nem tiltakozott a rántotta miatt, de kíváncsi volt, hogy ki csatlakozik hozzájuk reggelire. Bob már biztos kint volt dolgozni, a család többi tagja pedig délnél előbb sehogy nem tudna ideérni. Amikor senki nem ellenkezett, Annie benyúlt a hűtőbe egy üveg tejért, hogy a tojás mellé rakja.
- Ki fog jönni? – kérdezte Bill, a narancslevét szürcsölve.
- Természetesen Georg! – mondta Annie könnyedén, Bill pedig félrenyelte az italát. Tom óvatosan nézte Billt, azon töprengve, hogy most robbanni fog-e, vagy valami egyéb drasztikus dolgot művelni. Helyette viszont, Bill csak kifejezéstelenül ült hosszú pillanatokon át, és próbálta összeszedni magát. – El kell ma mennetek a fánkért. Megvártunk, hogy haza gyere.
Bill felnyögött magában. Ezt a hagyományt teljesen elfelejtette. Az utóbbi évek alatt, amióta elég idősek voltak, hogy vezessenek, Bill és Georg ment a helyi karácsonyi fenyővásárra Mr. és Mrs. Johnson farmjára, hogy mindegyikük házába válasszanak egy karácsonyfát. Minden évben megcsinálták, még akkor is, amikor Bill influenzás volt, és még a karácsonyi vacsorában sem tudott részt venni. Legalább a fát megszerezték a házba.
- A te ötleted volt, ugye? – vádolta meg Bill. Lerakta a poharát az asztalra, de az ujjait szorosan körülötte tartotta.
- Billy! – fordult felé Annie, rosszalló arckifejezéssel. – Tudod milyen szigorúan vesszük a hagyományokat. Nem szabad megtörnöd!
- De…
Kizárt, hogy Georg meg akarta tartani a hagyományt, miután Bill így viselkedett vele; Bill ebben biztos volt. Visszautasító volt, távolságtartó.
- Ne duzzogj! – figyelmeztette Annie, és elkezdte a tojásokat beletörni a tálba. – Már nagyon várja. Tegnap reggel már felhívott, hogy mikor érkezel meg minden.
- Tényleg? – kérdezte Bill. Nehezére esett elhinni, de ha Annie azt mondta így volt, akkor biztos így volt. Nem volt oka hazudni az unokaöccsének. Eddig sem hazudott soha, Bill pedig nem látott okot, hogy miért épp most kezdené el. Annie csak bólintott, és készítette tovább a rántottát a csapatnak, ami Billt visszavezette az eredeti kérdéshez. Bill ránézett Tomra, kérdőn, Tom pedig vállat volt, mivel fogalma sem volt mit kéne mondania, vagy hogy mire gondol Bill. – Ki fog még jönni?
- Oh. – mondta Annie, és bár háttal állt a fiúknak, Bill hallotta a mosolyt a hangjában. – Mondtam neki, hogy hozol egy barátot, és azt mondta, akkor ő is hoz valakit.
Billnek arra sem volt ideje, hogy a gondolat leülepedjen az agyában, már jött is a kopogás az ajtón. Visszafordult Tomhoz elkerekedett szemekkel, Annie pedig kiáltott a nappaliba a vendégeknek, hogy bújjanak be. Tom megemelte a vállát, ami a legkevésbé sem volt megnyugtató, Bill pedig pánikolni kezdett.
- Hányszor kell még elmondom, hogy nem kell kopognod? – szólt rá Annie vidáman, amikor a léptek egyre közelebb értek.
Bár Bill háttal volt az ajtónak, amikor Georg belépett a konyhába, abban a pillanatban tudta. Tom tekintete kíváncsian emelkedett meg; és a mély, öblös hang, aminél Bill a világon semmit nem ismert jobban, végigsöpört a szobán és a bőrén. Megfagyott a székében.
- Milyen jó illata van valaminek.
Bill mély levegőt vett, Tom pedig ránézett. Olyan arckifejezést vágott, amit Bill úgy értelmezett, mintha azt mondta volna, hogy fordulj meg vagy csinálj valamit vagy, talán csak, hogy köszönj. Bill olyan erősen harapott az ajkába, hogy halványan fémes ízt is érzett a bőre alatt. Lassan, megfordult a székében, a tekintete Georg arcára vándorolt, Georg pedig visszanézett rá, Annie pedig csak beszélt tovább a tojásokról, a sonkáról, és a lekváros pirítósról.
Az asztal alatt, Bill érezte, hogy Tom finoman belerúg a lábába, és összerezzent. Amikor Georg megemelte a szemöldökét a furcsa mozdulat láttán, Bill végül kinyögte.
- Szia.
Csak ennyi kellett. Georg csupa vigyor volt, előre lépett, és üdvözlően kitárta a karját.
- Meg se ölelsz, vagy valami?
- Öm. – dadogta Bill, de aztán megint érezte, hogy Tom megrúgja, ezért felállt a székéből, és hagyta, hogy Georg átölelje. Amikor elhúzódott a rövid ölelkezésből, akkor először, Bill vetett egy pillantást a barátra, akit Georg hozott. Ott állt a konyha ajtajában, félénk mosollyal az arcán. – Ki, öm, - kezdett bele Bill, Georg pedig még mindig fülig érő mosollyal nézett rá. – És ő kicsoda? – biccentett a lány felé.
- Oh! Emily. – mondta Georg, félig megfordult, és a lány felé nyújtotta a kezét. Ő erre azonnal előrébb lépett, és Georg karját maga köré fonta. Édes volt, állapította meg Bill; úgy viselkedett, mintha ott lenne a helye. – Bill, ez itt a barátnőm, Emily. Emily… hát, tudod. A legjobb barátom, Bill.
- Örülök, hogy megismerhetlek. – mondta a legédesebb, legmélyebb déli akcentusban, amit Bill valaha hallott, és az apró kezét Bill felé nyújtotta. Annie akcentusa durva volt, érdes a hosszú évek után. Emilyé édes és déli, mint a jeges tea, tele cukorral. Talán, kicsit túl sok is volt benne, de valahogy, mégis mind megakartad inni.
Bill bénán kezet rázott vele, és bólintott. Még mindig kicsit sokkban volt, hogy Georgnak barátnője van. Bill ott volt New Yorkban, és végig egy hülye félreértésen problémázott, Georg pedig itthon lányokkal találkozott, és randizott velük.
Mögöttük, valaki megköszörülte a torkát. Bill megfordult, és látta, hogy Annie a tűzhelynél áll, és még mindig a rántottát csinálja halvány mosollyal az arcán. Bill tovább fordult, és rájött, hogy Tom köszörülte meg a torkát. Tom elvigyorodott, Bill pedig ijedten elengedte Emily kezét.
- Oh, Georg. Ez itt, öm. – kezdett bele Bill, de abba is hagyta, mert elvesztette a gondolatmenetét.
- Tom. – segítette ki Tom, felállt az asztaltól, és közelebb ment. – Bill új legjobb barátja.
Bill szemei elkerekedtek Tom ártatlan szavain, és a pillanatnyi nem tetszés felvillanásán Georg tekintetében.
- Ja, szerinte. – tette hozzá Bill vidáman, és a könyökével picit megütötte Tom gyomrát.
Georg elmosolyodott erre, Bill pedig vissza. A jég megtört.

Aznap reggel később, négyen együtt kóboroltak Johnson karácsonyi fenyővásárának nem túl nagy választéka között. Mivel nem az első vásárlók között voltak az utóbbi évekkel ellentétben, úgy is fogalmazhatunk, hogy a „jó fákat” már elvitték. Bill csalódott volt, még annak ellenére is, hogy Tom több fára is rámutatott, ami jól nézett ki. Egyik sem volt annyira jó.
- Te már találtál olyat, amit te akarsz? – kérdezte Bill, miután már fél órája mászkáltak, és még mindig nem volt semmijük. Georg bocsánatkérően pillantott Billre.
- Engem már elküldtek, hogy vegyem meg a miénk. – mondta, Bill pedig a homlokát ráncolta.
- Nem akartak rám várni? – mondta játékosan, de mégis volt benne valami csalódottság. Amint túltette magát a tényen, hogy újra találkoznia kell Georggal, és amint rájött, hogy semmitől nem kell félnie, még tetszett is neki az ötlet, hogy életben tartsák a hagyományt, és együtt válasszanak karácsonyfát. Most viszont, úgy érezte, mintha Georg, Emily és Tom is csak kísérők lennének, akik arra várnak, hogy válassza már ki a saját fáját.
- Bocsi. – vont vállat Georg, még mindig mosolyogva.

Bill tovább sétált a fák mellett, és azon kapta magát, hogy egyre jobban elvonja a figyelmét, ahogy Emily keze összefonódik Georg nagyobb kezével. Ahogy a karjuk egymásnak simult, és néha a csípőjük is. Pár perccel később, már alig nézett a fákra, és a szürke fellegek körbegyűltek a feje fölött. Minden erejével próbálta elrejteni az érzést.

- Szóval, Tom. – kezdett beszélgetni Georg, miközben a csupasz fák között mászkáltak. – Te is Juilliardos vagy?
- Nem. – mondta Tom, Bill pedig szinte hallotta a szarkasztikus nevetést a hangjában. – Egy kis pizzázóban dolgozok. Illetve, dolgoztam.
- Már nem? – kérdezte Georg. Bill nézte, ahogy megszorítja Emily kezét, miután a csípőjük összeér.
- Hosszú történet. – felelte Tom.
- A mostoha apja utálja. – mondta Bill, nem túl lelkesen, de úgy érezte, muszáj neki is hozzászólnia valamit. A tekintete oda volt ragadva az előttük sétáló párra, akik most közelebb jöttek, ahogy próbált Georg beszélgetni Billel és Tommal út közben.
- Így már mindent értek. – mondta Georg, és ha Bill az arcára nézett volna, talán még láthatta is volna a mosolyt, amit a hangjában hallott.
- Övé a hely. – magyarázta Tom, bár kicsit lehetett rajta látni, hogy nem igazán akar erről beszélni. De Bill felhozta, szóval már kint volt az asztalon. – Ki is rúgott otthonról.
- Az szar. – állapította meg Georg együttérzően, és a szeme sarkából, Bill látta, hogy Tom bólint és a nyelvével megforgatja a piercingjét. – Szóval, hol laksz most?
- Billnél. – felelte Tom, Bill pedig egy ideje először felpillantott Georg arcára, és azonnal a meglepettséget látta a halványzöld szemeiben. Bill elvörösödött. Georg már továbbkombinálta.
- Az… - kezdett bele Georg, egyértelműen bizonytalanul, hogy hogyan folytathatná. – Wow.
- Mi van? – kérdezte Bill, hideg, ráförmedős hangnemben. Keresztbe tette a karját, mert fázni kezdett, és azt kívánta, bár hozott volna egy dzsekit.
- Semmi. – nevetett Georg, és vigyorra húzódott a szája egyik sarka. – Csak nagyon jó barát vagy.
Bill már elég régóta ismerte Georgot, hogy tudja, hogy valami volt még a szavai mögött, a felszín alá rejtve.
- Te már csak tudod. – vágott vissza, nem rosszindulatúan, de a saját titkait is beletemetve a szavakba.

Aznap este Bill sok időt szánt a zuhanyzásra, hogy kimossa az összes feszültséget és a fura érzéseket a bőréből és a csontjaiból. A nap megpróbáltatásai alatt nem volt sok ideje, amit magára tudott volna fordítani, hogy gondolkozzon a dolgokon, és csakis erre volt most szüksége.

Amikor a melegvíz kezdett elfogyni, gyorsan lemosta magáról a szappant, és kilépett a zuhany alól, egy törölközővel a dereka körül. Letörölte a párát a tükörről, és az arcát tanulmányozta. Biztos volt benne, hogy a szeme és a szája körül olyan ráncok is megjelentek, amik előtte nem voltak ott. Stressz ráncok. Georg ráncok.

A dolgok jobban mentek a régi barátjával, mint számított rá, de mégis, volt benne valami, amit nem is igazán tudott megfogalmazni. Mintha valami változott volna, miközben minden más ugyanaz maradt. Eltöprengett, hogy talán Emily lehet-e az. Csendes lány volt, nem beszélt sokat, de Bill látta, ahogy Georg ránéz, és kirázta tőle a hideg.

Ezt Bill is akarta. Szerelmet akart, vagy legalábbis az illúzióját.

Miután a fürdőben mindent befejezett, még mindig törölközőben visszament a szobájába, hogy felvegyen valami kényelmes ruhát az éjszakára. Nagyon hosszú nap volt, és már korán azon gondolkozott, hogy elmegy lefeküdni. Ha Annie továbbra is ilyen meglepetéseket akar rázúdítani, akkor jó sok alvásra lesz még szüksége.

Bill felöltözött, és végigsimította a többnyire száraz rasztáit.  A haja kezdett egyre jobban lenőni, és látta, hogy végül majd ki kell szedetnie a tincseket. Kicsit nézegette még magát a tükörben, a ráncokat, a bőrhibákat, a szeme színét. Felhúzta az orrát, csak hogy grimaszoljon saját magának a tükörben.

Amikor kopogott valaki az ajtón, összerezzent, de mondta, hogy bárki is az, bejöhet. Még mindig a tükröt bámulta, amiben látta, hogy az ajtó kinyílik, és Tom dugja be a fejét óvatosan, és addig forgatja, amíg meg nem látja Billt a szekrénye előtt állni.

- Unatkozom.

Bill még egyszer a saját szemébe nézett a tükörben, aztán megfordult. Billt nem lepte meg, hogy Tom unatkozott. Már azóta látta rajta, amióta megérkeztek, és miután feldíszítették a fát és Georg és Emily is haza ment, azóta különösen nyugtalannak tűnt. Annie és Bob korán lefeküdtek, mint mindig, szóval most Bill feladata volt, hogy szórakoztassa Tomot.

- Mit akarsz… - Bill majdnem azt kérdezte, hogy Tom mit akar tőle, hogy mit csináljon, mert kicsit ideges volt még az aznapi érzelmi hullámvasút után, de rájött, éppen időben, hogy az elég gonosz lett volna. Tom nem azt érdemelte, hogy mindig ő legyen az, akin levezeti az idegeit. - … csinálni? – kérdezte helyette Bill.
Tom bénán megvonta a vállat.
- Mit lehet csinálni?
Bill elmosolyodott, majdnem fel is nevetett. Tom annyira városi gyerek volt. Semmit nem tudott kezdeni a vidéki élettel.
- Nézhetnénk egy filmet, vagy valami? – javasolta Bill, mivel nem nagyon tudta mi más lehetne. A város 9 óra utána kábé teljesen le is állt, ahhoz pedig amúgy is túl fáradt volt, hogy a házból kitegye a lábát.
Tom ismét vállat vont.
- Oké.
- Rendben. De lent kell majd néznünk, hacsak nem akarsz régi VHS-eket nézni. – mondta Bill, az apró tévére mutatva a sarokban, aminek a tetején egy videolejátszó volt. Tom az orrát ráncolta és hátrébb lépett, amiből Bill le is szűrte a választ. – Menj, válassz egy filmet, egy perc és lent leszek. – ígérte.

Tom kiment a szobájából, finoman bezárta az ajtót maga mögött, Bill pedig visszafordult a tükörhöz, hogy még egyszer nézegesse egy kicsit az arcát. Öregnek tűnt, leharcoltnak, kimerültnek. A homlokát ráncolta, aztán újra elmosolyodott. Úgy sokkal jobban nézett ki. Ha úgy tudott volna maradni…

Mire Bill leért a lépcsőn, Tom már a kanapén volt összegömbölyödve egy takaró alatt, és egy film előzetese már el is indult a képernyőn. A tévé fénye viszont, szinte semmi nem volt a karácsonyfa-égőkhöz képest. Billnek mindig ez volt rajta a kedvence. Emlékeztették a nagyváros villogó fényeihez.

- Megint valami csajfilmet választottál? – kezdte cikizni, és leült a kanapé másik végébe.
- Kuss. – köhögte Tom, majd a pulcsija ujjával megtörölte az orrát, Bill pedig mindezt úgy értelmezte, hogy a válasz igen. Tom akkora gengszter volt. Egy bő-ruhákat-hordó, hajfonatos, csajfilm-néző gengszter.
- Nem baj, ha szereted a csajfilmeket, Tomi. – vigyorgott Bill, Tom pedig felnevetett, de úgy tűnt, inkább a becenév miatt. A gengsztereknek nem voltak cuki beceneveik.
Csendben voltak, amíg az előzetesek lementek, Bill pedig meg se kérdezte melyik filmet fogják nézte. Úgy gondolta, úgy is mindegy, tekintve, hogy a többségüket már úgy is milliószor látta. Pár perc után viszont látta, hogy Tom felé fordul.
- Georg jófejnek tűnik. – mondta.
Bill nem nézett vissza Tomra, helyette csak vállat vont, és megemelte a kezét, hogy a sötétített, vörös és zöld és kék fényektől villogó nappaliban tanulmányozni kezdje a körmét.
- Már ezer éve ismerem.
- Szerintem engem nem nagyon bír. – mondta Tom, könnyedén, Bill pedig ekkor összevont szemöldökkel nézett fel rá.
- Én nem így vettem le. – ellenkezett, halkan.
- Hát, téged lefoglalt a féltékenykedés. – vigyorgott Tom. Megfordult a kanapén, hogy szembe nézhessen Billel, ahelyett, hogy oldalról kelljen vele társalognia.
Billnek a szája is tátva maradt, el sem akarta hinni ezeket a vádakat.
- Nem vagyok féltékeny. – ellenkezett, ezúttal erőteljesebben. A túlreagálás szó ott villogott a fejében, de nem érdekelte. Tom nem fogja megúszni, hogy megint melegnek gondolta. – Nem vagy meleg, seggfej. Miért lennék féltékeny egy lányra, akit nem is ismerek?
Tom megemelte az állát, aztán kicsit oldalra, kíváncsian, aztán lassan megrázta a fejét. Huncut vigyor terjedt el az arcán, és a piercingjét kezdte forgatni a nyelvével. Hirtelen nagyon szórakoztatónak érezte a beszélgetés új irányát.
- Úgy értettem, hogy Georgra. – mondta, a szeme pedig ugyanúgy csillogott, mint a fán lévő égők.
Bill egyből becsukta a száját, és teljesen ledöbbenve nézett Tomra. Kínosan érezte magát, és mivel nem tudta mit mondjon, visszafordult a tévéhez. De még mindig érezte, hogy Tom nézi, és amikor visszafordult felé, felsóhajtott.
- Baszd meg. – mondta nevetve. Nem jutott eszébe semmi, ahogy megkerülhette volna a témát. – Csak… baszd meg.
Bill vissza fordult a tévé felé, és megjelent a menü, amiből kiderült, hogy most a Mindenütt nő-t fogják nézni. Bill nevetni akart a majdnem-irónián, ahogy a menüt bámulta, és várta, hogy Tom a lejátszásra menjen a távirányítóval. Pár pillanattal később, visszanézett Tomra, és Tom még mindig őt nézte, szórakozott arckifejezéssel. Egyértelmű volt, hogy nem akarta annyiban hagyni a témát, de Billnek fogalma sem volt, hogy Tom mit akar tőle hallani.
- Mi van? – mondta végül, Tom szemébe nézve. – Emily tényleg nagyon szép, tudod.
Tom vállat vont, és végül elfordult Billtől. Amikor most először észrevette, hogy a menü már ott van a képernyőn, ráment a lejátszásra.
- Láttam már szebbet.