Bill merev háttal és elfeküdt nyakkal ébredt. Amikor nyújtózkodni akart, rájött, hogy azért, mert a kanapén aludt el, nagyon kényelmetlen pozícióban. Gyakorlatilag ülve, de a feje a karfára dőlt, a lábait pedig maga mögé hajtotta. Egy párna volt ügyetlenül a feje alá nyomva, és egy lepedő – amit Tom használ – az ölébe volt vetve. Megfordult, és látta, hogy a barátja a kanapé végében, hasonló pozícióban fekszik, a párnát és a takarót leszámítva.

Hangos nyögéssel, Bill felült, a fejét pedig körbeforgatta, hogy nyújtóztassa a nyakát. A mozdulattól egyből elkezdett fájni a feje, és biztos volt benne, hogy egész nap sajogni fog tőle a feje. Mellette, Tom mocorogni kezdett, Bill pedig megpróbált a lehető legóvatosabban felállni a kanapéról, hogy Tom tovább aludhasson. Fogalma sem volt mennyi az idő, de Bill is sokáig volt fent, és azt is tudta, hogy Tom még tovább, legalábbis a párnából és a takaróból ítélve.

Billnek sikerült talpra állnia anélkül, hogy felébresztette volna Tomot. Óvatosan visszarakta a párnát Tom feje alá, aztán a takarót a többi részére terítette; biztos volt benne, hogy Tom előző este ugyanezt csinálta vele. Bill tudta magáról, hogy nehezen kezelhető tudott lenni néha (ha nagyon akart, képes volt igazi seggfejként viselkedni), de Georgnak igaza volt; jó barát is tudott lenni. Tom már a legeleje óta kimutatta a barátságuk jeleit, kezdve azzal, hogy felajánlotta, hogy legyenek barátok, és Bill rájött, hogy itt az ideje, hogy ezt ő is elkezdje viszonozni.

Miután végigment a reggeli teendőin, Bill kivánszorgott a konyhába, ahol Annie-t találta az asztalon ülve, előtte pedig egy nagy kupac poros karácsonyi szakácskönyv volt kipakolva. Nem nézett fel, amikor Bill belépett a konyhába, az ujját éppen az egyik nyitott könyv sorai alatt húzta; de válaszolt a jelenlétére.
- Hosszú éjszaka?
Bill látta rajta, hogy küzd a vigyor ellen, ami mosolyra húzta a száját.
- Megnéztünk pár filmet. – vont vállat, és kinyitotta a hűtőt. Tudta, hogy úgy tűnhetett, mintha valami több lett volna annál, a gondolattól pedig egyből elvörösödött, amint hátat fordított a nagynénjének. Elővette a tojáslikőrt, amiből az alkohol még hiányzott, és lerakta a pultra. Érezte, hogy Annie tekintete végig követi, ahogy levesz egy poharat is, és tölt magának inni. Végül, miután már nem bírta tovább figyelmen kívül hagyni, amire a nagynénje célzott, megfordult, hogy szembe nézzen vele, és a pultnak dőlve, nagyot kortyolt a poharából. – Unatkozott. Más itt, mint New Yorkban, tudod. - mondta végül, de tudta, hogy Annie is tudja. Ez volt a legnagyobb érve, hogy miért ne menjen New Yorkba.
New York más Billy. Nem tudod mibe veted magad.
- A város, ami sosem alszik. – tette hozzá a nagynénje, még egyszer a szakácskönyvére nézett, aztán becsapta, amitől egy kis porfelhő jelent meg körülötte. Elhessegette a levegőt az arca elől. – Na, csinálok nektek valami reggelit. – mondta, ezzel el is kezdve az elengedhetetlen aggodalmaskodását.
- Nem muszáj. – ellenkezett Bill, és legyintett neki, hogy nyugodtan üljön le, de felesleges volt. Annie sosem hallgatott Billnek egy szavára sem. – Nagy fiú vagyok.
Bill nagynénje nem figyelt a tiltakozására, és már vette is elő az edényeket a szekrényekből, és a hozzávalókat a spájzból.
- Csinálok nektek palacsintát. Csak hogy tudd, szerencsések vagytok, mert Bob csak tükörtojást meg pirítóst kapott.
Bill pedig tudta is, hogy szerencsés, amiért Annie palacsintát csinált nekik, mert ő nem csak palacsintát csinált nekik. A tésztát nem instant porból csinálta, gyümölcsöket rakott hozzá, és ha úgy gondolta, megérdemled, még szépre formázott tejszínhabot is kaptál rá. Bill úgy döntött, most már meg se próbál ellenkezni, főleg, amikor már a nyál is összefutott a szájában.
- Lesz hozzá… - kezdett bele, de Annie nem hagyta, hogy befejezze.
- Kaphatsz egy kicsi tejszínhabot. – ígérte, figyelmeztető hangon. – Még pitét is kell sütnöm karácsonyra, és nem fogom hagyni, hogy lenyúld az összes tejszínhabom.
Bill csak vigyorgott, Annie pedig elkezdte a megszokott táncát a konyhában. Leült az asztalhoz, és nézte egy darabig, elveszve a gondolataiban a karácsonyról, Georgról, és Tomról, és Emilyről, és-
- Georggal megbeszéltétek a problémáitok? – érdeklődött a pár pillanatnyi csönd után Annie. Mintha csak olvasott volna Bill zavaros elméjében.
Bill pohara megállt a levegőben, ahogy felfogta Annie kérdését.
- Nem voltak problémák, amiket meg kellett volna beszélni. – mondta végül, bár még ő maga sem volt száz százalékig biztos benne, hogy ez igaz. Egyértelműen volt valami, amitől félt visszajönni Georgiaba, és félt Georg szemébe nézni hónapok után először. Egyszerűen csak, hirtelen, úgy tűnt, inkább Bill paranoiája és idegrendszere okozta mindent, a frusztráltságát nem is említve; nem pedig Georg.
- Szóval minden különösebb ok nélkül mentél el anélkül, hogy elköszöntél volna a legjobb barátodtól?
Annie hangja bizalmatlan volt, Bill pedig nem is nagyon hibáztathatta emiatt. Az esetek többségében, ő maga sem hitte el, amit igaznak állított Georggal, a legrégebbi, legjobb barátjával kapcsolatban.
- Annie. –próbálta figyelmeztetően mondani, de inkább valami kényes kisgyerek nyávogásának hangzott. Bill lerakta a fél pohár tojáslikőrjét az asztalra, és a pohár köré fonta a hosszú ujjait, és idegesen kocogtatni kezdte rajta a körmeit. – Georggal jól vagyunk, ha erre gondolsz.
- És nincs gondja Tommal?
Bill hirtelen abbahagyta a poháron dobolást, és felkapta a fejét. Annie háttal állt neki, éppen epret vágott fel a palacsintához.
- Akármire is gondolsz, hogy velem és Georggal történt – kezdett bele bátran -, vagy velem és Tommal, az… valószínűleg nem történt meg.
Annie-vel ennél közelebb sosem kerültek még ehhez a témához, és annyira kényelmetlenül érezte magát, hogy egyenesen forgolódni kezdett a székében.
- Oh, nem olyasmire céloztam. – mondta Annie könnyedén, az epreket pedig beledobta a tálba maga előtt. – Csak… - megfordult, hogy hátrapillantson Billre, közben pedig a gyümölcslétő csöpögő kést óvatosan a tál fölé tartotta. – Nem gondolod, hogy Georg talán fenyegetve érzi magát? Hogy a régi jó barát helyére egy új lép?
- Nem. – felelte Bill gyorsan, a fejét rázva. Ha valamiben biztos volt, akkor abban, hogy Tom nem akart Georg helyébe lépni. Elvégre is, Georgot már ezer éve ismerte. Tom pedig, csak mostanában férkőzött be valahogy az életébe. – Egyáltalán nem így van. Tom és én… - abbahagyta a mondatát, nem igazán tudta, hogy mit is akar mondani. – Tom elég frusztráló tud lenni többnyire. – vallotta be őszintén. Már régóta most érezte először magát ilyen őszintének a nagynénjével. Túl régóta. Most már nem tudta volna megmagyarázni neki, mert már sok mindent megtett Tomért, például meghívta lakótársnak, amit sose tett volna, ha már az elején tisztán gondolkozik. És ezek voltak azok a dolgok, amikre ha Annie rákérdez, Bill képtelen lett volna választ adni.
Annie hümmögött válaszként, de úgy tűnt, ennyivel nem akarja beérni.
- Nagyon otthonosnak tűntetek, ahogy ott összebújtatok együtt a kanapén. – mondta.
- Nem együtt bújtunk össze. – tagadta Bill gyorsan és erőteljesen. A két másik végében voltak, és filmet néztek. Semmi több.
- Jól van, jól van. – zárta le Annie nevetve, és Bill már abban a pillanatban érezte, hogy a feszültsége azonnal kezd is eltűnni. – A lényeg, hogy Georggal legyetek jóban. Karácsony estére meghívtam a családját vacsorára, és nem szeretném azt látni, hogy kényelmetlen lenne nektek.
Billt nem lepte meg, hogy a Listing család náluk fog karácsonykor vacsorázni. Georg apja Bobbal együtt dolgozott a farmon, segített ellátni azokat a feladatokat, amikben Annie és Bill használhatatlan volt, így szinte mindig együtt vettek részt az olyan ünnepekben, amik karácsonyi zenét és kaját foglaltak magukba. Ajándékot viszont ritkán adtak egymásnak, mert Annie mindig belebeszélte mindenki fejébe, hogy az ünnepek nem az ajándékról szólnak. Szinte egy nagy család voltak Georg családjával együtt. Az lett volna a furcsa, ha nem együtt ünnepeltek volna karácsonykor.
- Megvagyunk. – ígérte végül Bill. A torka összeszorult, a feje sajgott. Számított rá, hogy kapni fog a fejére, de arra nem, hogy amint belép a konyhába, már kezdődik is majd a vallatás. – Szóval, mik a tervek mára? Még valami meglepetés? – mosolygott bizonytalanul.
- Igazából – mondta Anne, lassan, némi reménykedést rejtve a hangjába. -, azt reméltem, hogy ezt a tepsit át tudod vinni Elizabeth-hez, amikor kész. – Bill csak ekkor vette észre, hogy Annie már el is kezdte a sütést, ezek szerint Gus’ anyukájának. – Elég nehéz időszakon megy most keresztül.
- Mi történt? – kérdezte Bill, hirtelen aggódva egy másik közeli barátja és a családja miatt.
- Oh, csak ami szokott. – vont vállat Annie, és továbbra is a feladatára koncentrált, ami történetesen a palacsinta volt. – Orvosi számlák, meg ilyenek. Előfordul, ha megöregszel.
Bill a homlokát ráncolta. Utált azzal a tudattal élni, hogy valakinek problémái vannak. Félig ez volt annak az oka is, hogy Tomot egy pillanat alatt befogadta.
- Csak ne öregedj meg soha, Billy – folytatta Annie figyelmeztetően, amikor észrevette Bill hirtelen lehervadt kedvét. –, és akkor rendben leszel.

Amit Annie sütött, még meleg volt Bill kezében, amikor várta, hogy Gus házának ajtaja kinyíljon. Mellette, Tom ácsorgott, idegesen, türelmetlenül.

- Mondtam, hogy megvárhatsz a kocsiban. – mondta Bill. Csak az ajtót bámulta, de érezte, hogy Tom nyugtalan mellette. Nem tervezett sokáig ott lenni. Csak addig, hogy odaadja amit Annie nekik készítet, köszön Gusnak, aztán megy. Megígérte Tomnak, hogy megmutatja neki a várost, ahol egészen eddig élt. Meggyőződése volt, hogy nincs semmi látnivaló, de Tom akkor is szerette volna látni. Azt a nagy, hatalmas semmit.
- Nem akartam. – felelte Tom, vállat vonva. Kivette a kezét a pulcsija első zsebéből, és az ajtóhoz emelte, készen állva, hogy ismét kopogjon, de abban a pillanatban a kilincs elfordult, és a kis ház ajtaja kinyílt.
Gus úgy nézett ki, mint egy kis szörny, alacsonyan, testesen, ahogy hirtelen megjelent, de ez Billt nem állította meg attól, hogy idióta módjára elvigyorodjon amikor meglátta a barátját. Ezúttal nem volt sem félelem se várakozás a helyzetben. Örült, hogy újra láthatja, ilyen egyszerű. Billnek Georg és Gus volt az egyetlen barátja, aki még megmaradt Georgiaban. Volt még néhány ismerőse gimiből, de Bill biztos volt benne, hogy azok csak azért voltak vele, mert Georgékkal jóban voltak. Közismert tény, hogy azok a fiúk, akik sminkelik magukat, nem túl menők a kicsi, déli, redneck városokban.
- Bill! – üdvözölte Gus, halvány mosollyal, de Bill tudta, hogy Gustavtól ez a legőszintébb. – Nem is tudtam, hogy már visszajöttél. – mondta, és beinvitálta Billt és Tomot a nappaliba. Egy hintaszékben a szoba másik végében, Gus anyja aludt, halkan horkolva.
- Hazug. – nevetett Bill, mert tudta, hogy Georg és Gus közel álltak, és biztos volt benne, hogy Georg már átadta az üzenetet. Plusz, a kis városokban amúgy is túl gyorsan terjedt a pletyka.
Gus összevonta a szemöldökét.
- Nem, tényleg. Hallottam, hogy jössz, de soha senki nem tudta mikor.
- Georg nem mondta? – kérdezte Bill, és a másik kezébe vette a tepsit, ami kezdett nehézzé válni, de nem akart témát váltani. Tudni akarta, hogy Gus miért nem kapta meg a hírt a barátjuktól.
Gus vállat vont, lassan és kényelmesen, a fekete keretes szemüvegét pedig az ujja hegyével feljebb tolta az orrán. Ettől Bill tekintete a barátja szemeire vándorolt, és észrevette, Gus milyen fáradtnak is tűnt.
- Mindkettőnknek sok a dolga; Emily, meg anyu…
Bill odanézett Elizabethre, aki ott aludt tőlük pár méterre, és egyből ráncolni kezdte a homlokát.
- Hogy van?
- Jól. – mondta Gus, de volt valami a hangjában, amitől Bill nem igazán tudott neki hinni. – Az mi?
Bill lenézett a tepsire, amire a barátja mutatott, és gyorsan odanyújtotta neki.
- Valami casserole. – mondta Bill, amikor Gus elvette tőle. – Annie üzeni, hogy ha bármire szükségetek van, csak hívjatok.
- Köszi. – motyogta Gustav, és elindult a konyhába. Tom a könyökével oldalba bökte. Bill kérdő, majdnem ideges pillantást vetett felé, Tom pedig elvigyorodott.
- Előjött az akcentusod, pedig nem is vagy részeg. – mondta Tom félhangosan.
- Kuss. – morogta Bill, és gyorsan követte Gust a konyhába, Tom pedig mögötte. – Komolyan, Gus, ha bármire szükségetek van, csak szóljatok. Ha tudunk, segítünk. És Annie azt is mondta, hogy karácsonykor is szívesen látunk titeket.
- Köszi a meghívást. – mondta Gus. A hangja kimerült volt, mégis határozott. – De megleszünk.
- Ne legyél túl büszke segítséget kérni, Gustav Schafer. – figyelmeztette Bill, halvány mosollyal, Gus pedig a szemeit fogatta.
- Szóval, ő kicsoda? – jött az egyértelmű témaváltás Gus részéről, de Bill elengedte. Már elmondta, amit kellett.
- Egy barátom, Tom. – mondta Bill, Tom pedig megragadta az alkalmat, hogy előrébb lépjen, és udvariasan kezet rázzon Gustavval. – Egy kóbormacska, aki követett hazáig.

Bill egy alacsony épület parkolójában állt meg Annie kocsijával. Az épület mögött, Tom egy kicsi játszóteret látott, és kérdőn nézett Billre, amikor leparkolt és kinyitotta a kocsi ajtaját.
- Unom a vezetést. – csak ennyi magyarázatot vetett oda Bill a válla felett, miközben kimászott a kocsiból. Tom is követte őt, és odalépett a magasabb fiú mellé, aki felfelé nézett. Egy táblán az állt, hogy az épület hivatalosan a Trinity Általános Iskola volt, és mellette egy madár sziluettje volt látható, a szavak mögött.
- Ebbe a suliba jártam, amikor először idejöttem. – közölte Bill egyszerűen, de rá se nézett Tomra, csak hunyorogva nézte az iskolát, amit már millió éve nem látott. – És ott hátul van a gimnázium.
A távolban, bár nem annyira messze, volt egy másik téglaépület is, amiről Tom feltételezte, hogy az lehetett, amiről Bill beszél. Mindkét épület három oldalán nagy füves terület volt, ami már fel volt ásva a télre.
Pár percig csendben voltak, Tom csak állt Bill mellett, olyan szögből, hogy még láthassa Bill arcát. Végül, amikor megunta a csendet, Tom megkérdezte:
- És mi az a madár?
- Mi voltunk a Trinity Pulykák. – magyarázta Bill, kicsit grimaszolva. Kicsit elmosolyodott, ahogy Tomra pillantott, várva a válaszra. Nevetés formájában jött.
- Trinity Pulykák? – ismételte Tom, és a homlokát ráncolta szórakozottan.
- Ja. – mondta Bill. – Hajrá Pulykák! – kiáltotta poénból, és az öklét a levegőbe ütötte egyszer.
- Trinity Pulykák. – ismételte Tom megint, nevetve. – Miért, a Csirke már foglalt volt?
- Az ellenségeink, természetesen. – bólintott Bill, játékosan, és oldalba bökte Tomot a könyökével. – Ne hülyéskedj a Pulykákkal, Tom. Nagyon vadak voltunk.
- Fogadni mernék, hogy minden nap, kivéve hálaadáskor. – felelte Tom könnyedén, és amikor elkapta Bill tekintetét, kacsintott.
- Azt hiszed annyira cuki vagy. – vádolta Bill, és elindult az iskola mellett a játszótér felé, Tom pedig követte.
- Mondták már, hogy elbűvölő vagyok. – felelte, tartva Bill gyors tempóját a földúton.
- Te is meg Georg is. – sóhajtotta Bill, most már a kavicsos talajra lépve. Bill úgy tűnt konkrét céllal megy előre, de Tom csak követte. – Mindketten azt hiszitek ti találtátok fel a spanyolviaszt. Egyszerűen nem értem. – töprengett Bill, elég hangosan, hogy Tom is hallja mögötte, és Tom elvigyorodott.

Odaértek egy hintához, és Bill egy pillanatra sem gondolkozott, egyből leült az egyikre. Tom kicsit bizonytalanabb volt; az a szerkezet nagyon öregnek tűnt, és nem túl stabilnak. De mivel Bill nem igazán aggódott, Tom is óvatosan helyet foglalt merre.

Együtt hintáztak csendben. Bill kicsit magasabbra mert menni, mint Tom, aki viszont nem volt hajlandó engedni, hogy a lába teljesen elhagyja a talajt. Egyszerűen nem bízott az öreg gumiülésben, sem a rozsdás láncokban, hogy meg tudnák tartani, ha feljebb emelkedne. Ahogy hintáztak – illetve Tom esetében előre-hátra lengedeztek –, Bill vidáman dudorászni kezdett magában, hagyva, élvezve a hűvös, decemberi szelet.

Tom csendben maradt, és csak hallgatta. Amióta hozzáköltözött, már többször hallotta, hogy Bill énekelget magában, de az utóbbi időben semmit. Már elkezdte összerakni magától is; Bill többet énekelt, amikor boldog volt, amikor jól mentek a dolgok, amikor jól érezte magát. Tom szerette. Megvárta, amíg az akármilyen dalnak vége van, mielőtt folytatta a beszélgetést, mert kíváncsi volt valamire, de nem volt képes megzavarni Bill dalát.

- Mi történt veled és Georggal? – kérdezte, amikor Bill elhalkult. Bill Tom felé fordította a fejét, az ökle pedig megfeszült a láncokon. Az ajkát összezárta, és Tom tudta, hogy most már nem volt egy dal sem a nyelve hegyén. Tom viszont, bátorítóan rámosolygott. – Mármint, valaminek történnie kellet, hogy egész nap sajtkukac volt a fenekedben.
- Nincs semmilyen kukac a fenekemben. – tiltakozott Bill. Tom felnevetett, Bill pedig elvörösödött. – Ugh, utállak. – morogta, de mosolygott, amitől Tom tovább nevetett. Elfordult, hogy a játszótér másik felére bámuljon, de amikor visszanézett Tomra, Tom még mindig türelmesen várta a választ. Bill a szemeit forgatta. – Nagyon hülyeség. – panaszkodott Bill, de már tudja, hogy be fogja adni a derekát.
- Ezt már mondtad. – felelte Tom. – De szeretném én is megítélni.
- Ne ítélj el. – vezette fel Bill figyelmeztetően, Tom pedig megrázta a fejét, és próbált olyan komolynak és sztoikusnak tűnni, amennyire csak lehetett. Bill a szemeit forgatta. – Nagyon régóta ismerjük egymást, és mindig szoros volt a kapcsolatunk. Soha nem gondoltam túl, érted?
Tom bólintott, szigorúan Billen tartva a szemét, és bátorította, hogy folytassa.
- Egyszerűen csak, közel álltunk egymáshoz. De mindegy, rávett, hogy menjek el egy bulira. Nem sokat járok bulizni, mert… hát, láttál már részegen.
Tom nevetett.
- Ja, de a déli akcentusod biztos nem olyan kirívó idelent.
- Hát, talán nem. – állapította meg Bill is. – De akkor is kínos. Szóval, rávett, hogy elmenjek egy buliba, és ittunk, és már mondták nekem, hogy természetesen kedves vagyok és kicsit flörtölős? Nem tudom, azóta már próbáltam visszafogni, de gondolom elég rossz volt, főleg, amikor ittam.
- Szóval részeg voltál és flörtöltél vele, és ezért menekültél el?
- Csak hogy tisztázzuk – kezdte Bill határozottan. – Nem menekültem el. Az, hogy New York-ba költözök, már meg volt tervezve. És nem. Szerintem kicsit félreértettük egymást, mert megcsókolt. – Bill megállt a történetben, félrerúgott pár kavicsot a lába alól, és nézte, ahogy elrepülnek. – Kibaszottul megcsókolt.
- Oké…
Bill sértődötten puffogott.
- Na és, mindegy. Azt hiszem talán lehet, hogy visszacsókoltam.
- Talán lehet, hogy igen? – vigyorodott el Tom. Még ha Bill nem is volt hajlandó kimondani, nagyon is beismerően hangzott.
- Talán lehet, ja. – ismételte Bill. – Mert… mert, hát, jó volt. Nem tudom. Részeg voltam, oké? De aztán elkezdett… - Bill elvörösödött, nem volt benne biztos, hogy képes lesz megtalálni a megfelelő szavakat a történet befejezésére.
- Mit kezdett el? – kérdezte Tom. Egyből kiszúrta, hogy Bill mire akarhat célozni. Már el is kezdett töprengeni, hogy talán sokkal több lehetett a történetben, mint egy ártatlan, részeg félreértés; ahogy pár pillanattal ezelőtt gondolta.
- Uh… elkezdett fogdosni, meg ilyenek.
- Bill. – mondta Tom, és ez az egy szó úgy hangzott, mint egy ígéret, hogy szétrúgja egy bizonyos srác seggét. Bill elmosolyodott, hirtelen nagy szeretet érzett a legújabb barátja iránt.
- Nem, nem. – nyugtatta Tomot. – Semmi olyasmi. Észhez tértem, és mondtam neki, hogy álljon le, abbahagyta, és hazavitt. De akkor is… Az az este teljesen szétbaszott, lelkileg, érted?
Tom vállat vont. Szerinte nem volt olyan nagy ügy.
- Gondolom.
- Gondolod. – horkant fel Bill, és újabb köveket rúgott a levegőbe. – Nem vagyok meleg. Utálom, hogy mindig el kell magyaráznom az embereknek, és azt gondoltam, hogy az összes ember közül, legalább Georg tudja ezt.
- Mindketten részegek voltatok. – adta a kifogást Tom mindkettejük számára egyetlen mondatban. Bill vállat vont, fel is fogta a szavakat, de nem nagyon hitt a bennük rejlő jelentésben.
- Egyszerűen kínos volt. Annyira szégyelltem magam, arra gondoltam, hogy az én hibám, hogy félrevezettem, vagy valami, és ezért nem is beszéltem vele. Aztán New Yorkba költöztem az egyetem miatt, és el se búcsúztam tőle.
- Hát… - próbált Tom valami bölcsességet előkaparni magából, de nem nagyon jött össze.
- Hát, semmi. – sóhajtott Bill szomorúan. – Még mindig kicsit dühös vagyok rá, amiért miatta kérdőjeleztem meg a szexualitásom, aztán fogta magát, és lányokkal kezdett randizni.
Tom felkapta a fejét a mellette hintázó fiú vallomása hallatán. Bill megkérdőjelezte a szexualitását? De eddig annyira biztos volt benne. Ez a kis információ nagyon új volt Tomnak.
- Szóval lehet, hogy meleg vagy? – kérdezte Tom, az arca egyik fele pedig mosolyra húzódott. Bill még jobban ráncolta a homlokát.
- Nem. Nem meleg. – mondta. Mindketten csendben voltak, Tom Billt nézte, Bill pedig a saját lábát. Végül, Bill tovább motyogott. – Még mindig szeretem a lányokat.
- Össze vagy zavarodva. – vonta le a következtetést Tom, ahogy újabb kirakós darabok találták meg a helyüket a fejében.
Bill felnézett Tomra, elgondolkozva, aztán megvonta a vállát, és biccentett.
- Georgot hibáztatom. Szar legjobb barát vagyok.
- Csak néha, és csak velem. – mondta Tom, próbálta a hangulatot javítani, hogy Bill kicsit jobban érezze magát. Azt hitte működik is, amikor Bill arcán mosoly jelent meg, de a mosoly le is hervadt, abban a pillanatban, hogy előtűnt. Bill tekintete rászegeződött valamire a távolban, Tom pedig hátrafordult, hogy megnézze mi az.
Pár srác volt a játszótér szélén, és feléjük jöttek. Tom ránézett Billre, de Bill még mindig őket nézte, ijedt tekintettel.
- Bill? – kérdezte Tom, óvatosan.
Bill pislogott, mintha kijött volna a transzból, amibe benne volt. Tomra nézett, és hirtelen megállította a hintáját a sarkával.
- Menjünk, fáradt vagyok.
- Uh, Bill? – kérdezte Tom ismét, de már szaladt is Bill után, vissza Annie kocsijába. Tom végig Bill hátát nézte, de a szeme sarkából látta, a hogy a másik két srác is irányt vált. Feléjük.
Elértek a kocsihoz, Tom az anyósülés felé, Bill pedig a másikhoz, de mielőtt Tom kinyitotta volna az ajtót, hangokat hallott maga mögül.
- Szóval, Billy fiú visszajött a Nagy Körtéből, he? – kiáltotta az egyik srác.
Tom látta, hogy Bill megfordul, és a tekintetével villámokat lövell egyszerre mindkét férfira.
- Nagy Alma, bunkó. – okoskodott vissza, Tom pedig egészen biztos volt benne, hogy ez nem túl jó ötlet, de már késő volt megállítani. A szavak már ki lettek mondva, a férfi pedig nem is tűnt túl vidámnak a sértés hallatán.
- Ezt tanítják az ilyen kis buziknak odafent, huh? – szólalt meg a másik srác is. Bill a kilincsért nyúlt, de Tom döbbenten látta, hogy az egyik srác odaugrott Bill és az ajtó közé, egyik kezével az ablakot támasztva, a másikkal pedig Bill vállát ragadta meg.

Bill bátran megpróbálta ellökni őt, de a pasi visszalökte Billt, egyenesen a másik sráchoz, aki pedig ekkor már Bill mögött állt, mintha előre megtervezték volna, mintha nem most csinálták volna először. Tomnak összerándult a gyomra a gondolattól, hogy valószínűleg nem ez volt az első.

A srácok hatalmasak voltak. Legalább háromszor nagyobbak, mint Bill. Bár Bill verte őket magasság szempontjából, Tom látta, hogy Bill magassága most nem fogja megmenteni.

A második srác, akinek neki esett Bill, miután az első meglökte; most visszalökte Billt, és egyfajta lökdösődő verseny alakult ki, amiben Bill ide-oda ugrált, mint valami pingpong labda. Olyan gyorsan történt, hogy Tom csak nézni tudta, döbbenten, amíg az egyik srác váratlanul erősebben lökte meg, Bill pedig, egyenesen a földre esett egy kiáltással.

Tom ekkor magához tért, és mielőtt felfoghatta volna mit fog csinálni, a kocsi másik oldalán találta magát, az ökle pedig erősen találkozott az első pasi állkapcsával. Reccsenő hangot hallott, aztán léptek hangját maga mögül. Megfordult, és látta, hogy a másik srác felé közeledik, és valószínűleg nagyon be lett volna szarva a pasi méretétől és a nézésétől, ha nem látta volna meg Billt a földön, ahogy a könnyeivel küzdött, és letörölte a vért egy hatalmas sebről az állkapcsán. Tom adrenalinszintje megemelkedett, az ökle pedig a második srác állkapcsát is eltalálta, ugyanolyan kielégítően.

A pasi tett pár lépést hátra, az állkapcsát fogva. Ez épp elég időt adott Tomnak, hogy kinyújtsa a kezét, és felsegítse Billt, aztán a vezető ülésen át belökje a kocsiba. Bill átmászott az anyós ülésbe, Tom pedig megfordult, amikor újabb lépteket hallott felé közeledni. Az egyes pasi teljesen meghátrált, de a második kitartó volt.

Tom káromkodott valamit, amikor a pasi meglegyintette a karját a feje felé, de Tom elhajolt, így a srác keze a kocsival találkozott helyette. A srác le volt döbbenve, Tom pedig kihasználta az alkalmat, még egyet behúzott neki, aztán visszasietett a kocsiba, amit Bill már elindított neki, és csikorgó kerekekkel elhajtott a parkolóból.

Az adrenalinlöket nélkül, Tom is csak egy gyáva nyúl volt.