Megszólalt az ébresztő, és Bill abban a pillanatban megbánta, hogy Georggal és Emilyvel kellett találkoznia. Szünet volt, és azt gondolta, hogy az ébresztő lesz az utolsó dolog, amit hallania kell. De rá kellett jönnie, hogy ez nem egészen így lesz; amint a fülébe kezdett üvölteni, és kiugrott az ágyból, hogy lekapcsolja a hangot. Amikor végre elcsendesedett, megfordult és a párnája alá temette az arcát, hogy kizárja a napfényt és a lentről jövő hangokat. Bill nem is tudta mi az. Az egyetlen magyarázat az volt, hogy Annie már karácsonyra készülődött, és az mindig káoszt jelentett.

Bill érezte, hogy sikerül visszaaludnia, és örült is neki. Még csak 9 óra volt, még mindig volt pár órája, amíg Georg jött. Csak még 5 perc. 5 perc aztán felkel és elkészül és betartja az ígéretét Georgnak.

Amikor újra felriadt, a vállán egy kéz rázta fel. Nyögött és átfordult, és amikor félig kinyitotta a szemét, látta, hogy Tom áll előtte, karba tett kézzel.

- Georg már itt van – kezdett bele, Billnek pedig kipattantak a szemei. -, te meg még fel se keltél.

Basszus.

- Nem kellett volna délig jönnie – panaszkodott Bill, a kezeit az arcára vetette, és a szemeit kezdte dörzsölni.

- Öm – mondta Tom, Bill pedig elvette a kezét az arcáról, és nézte, ahogy Tom az óra felé pillant. – 12:15 van.

Bill nem hitt neki, amíg ő is oda nem nézett az órára. Tomnak igaza volt, és azonnal felült, amitől Tom hátrébb ugrott pár métert az ágy végébe.

- Basszus, basszus, basszus – mondogatta, amíg Tom szórakozottan nézte őt. – Mondd neki, hogy adjon tíz percet. – mondta Bill. Tom felvonta a szemöldökét, Bill pedig bizonytalanul végigsimította a fejét. – Tizenöt – módosította.

- Rendben – mondta Tom, óvatosan, és visszapillantott Billre az ajtóból.

- Tizenöt – mondta Bill határozottan. – Tudom, hogy úgyis 30-at fogsz mondani.

Tom megállt az ajtóban, elvigyorodott amikor megfogta a kilincset, és még egyszer Billre nézett, aztán becsukta az ajtót. Bill sértődötten felsóhajtott. Biztos volt benne, hogy Tom 30-at fog mondani.

Bill végigsietett az amúgy lassú reggeli rutinján, és rettentő hálás volt, amiért a terveikhez most nem kellett kiöltözni, hanem épp az ellenkezője. Egy régi farmert kapott fel, egy kopott pólót, és csak egy kevést sminket. Mélyen a szekrényébe kellett ásnia egy régi tornacipőért, de örült, amikor az alján végül talált egy párat, ami még mindig jó volt.

Oldalról magára pillantott a tükörben, és észrevette, hogy másképp nézett ki. Nem az egyszerű ruhákról volt szó. Nem tudta megmondani mi az, de nem is volt túl sok ideje elemezgetni. Az óra az ágya mellett azt mondta, már majdnem letelt a 15 perc, és be akarta bizonyítani Tomnak, hogy nincs igaza.

Leszaladt a lépcsőn, tökéletesen készen, aztán lelassított, amikor a konyhához ért, ahonnan a hangok jöttek. Georg az ajtóban állt a nappali és a konyha között, mellette Emily mosolygott édesen valamire, amit Annie mondott.

Tom rávigyorgott Billre, amikor meglátta, és az órájára nézett.

- Még mindig van negyed órád – mondta.

Bill megállt az ajtóban, Georg előtt, hogy leszidja.

- Megmondtam… - kezdett bele, de hirtelen megállt, amikor Georg ügyetlenül arrébb ugrott, majdnem fellökve Emilyt is a folyamatban. Bill zavartan nézett rá, amíg Georg magának motyogott valamit. Talán, ha már Tom amúgy is fél órát mondott nekik, le kellett volna zuhanyoznia. – Büdös vagyok? – kérdezte. Megemelte mindkét karját egyenként, hogy alájuk szagoljon, és nem is vette észre, hogy milyen furcsa nézéseket kap cserébe.

- Nem, te, öm... – dadogott Georg, és Bill Tomra nézett, aztán Emilyre, magyarázatért. Amikor látta, hogy Emily a plafon felé emeli a szemeit, vigyorogva, Bill is követte a tekintetét, és akkor észrevette. A fagyöngy, amit előtte való nap Tom lógatott fel, épp a feje fölött volt. Amikor Bill megállt az ajtóban, akkor… akkor ők…

- Oh – mondta Bill, és megpróbálta közönyösen lerázni azzal, hogy megvonta a vállát, bár biztos volt benne, hogy az arca lángoló vörös a Georggal és a Tommal való csók emlékétől. Arrébb ment az ajtó alól, hogy kivegyen valami gyümölcslevet a hűtőből. Nem bírt ott állni, és hagyni, hogy mindenki lássa mennyire zavarban van.

- Bill – szólalt meg Georg, bizonytalanul. Bill már elég jól ismerte a legjobb barátját, hogy tudja, most egy olyan kérdés fog következni, ami Billnek nem fog tetszeni. Georg csak akkor volt bizonytalan, amikor attól félt, hogy felidegesíti Billt. De nem tudta elkerülni, bármi is legyen az, ezért kivette a gyümölcslevet a hűtőből, és egyenesen Georgra nézett.

- Igen?

- Öm, mi történt? – kérdezte Georg, aztán hozzátette. – Mármint az arcoddal.

Bill rájött, hogy a fagyöngyös dolgot olyan hamar el is felejtették, ahogyan megtörtént.

A nyelvét rágta, és elkapta a tekintetét. Levett egy poharat, hogy öntsön bele egy kis gyümölcslevet. Ha nem reggelizhet, legalább igyon valamit. Tudta, hogy a választ, amire Georg várt mögötte, Tom és Annie is könnyedén megadhatta volna neki, de egyikük sem szólalt meg, ezért Billnek kellett.

- John és James Black – ez volt az egyetlen válasza, miközben visszarakta a dobozt a hűtőbe. Egyből lehúzta a pohara felét; az idegességtől a szája kezdett kiszáradni.

- Te most… viccelsz velem – mondta Georg, gyorsan kicenzúrázva magát Annie-re való tekintettel. Nem az, hogy Annie rászólt volna, de tiszteletből mindig próbálta azért visszafogni előtte a káromkodást.

- Nem vészes – védekezett Bill. Rájött, hogy négy szempár meredt rá egyszerre, még ha három végig csöndben is volt ebből.

- Bill – mondta Georg, és előre lépett, vitára készen. – Vészesen néz ki.

Megemelte a kezét, hogy hozzáérjen a sebhez Bill állkapcsán, de Bill hamar elhúzódott. Nem állt arra készen, hogy Georg hozzáérjen. Még mindig tiszta ideg volt már attól is, hogy egy légtérben voltak. Próbálta elfelejteni, próbált tovább lépni, de ennek már Tom is az útjába állt.

- Nem vészes – ismételte Bill, és az egyik kezével elhessegette a megjegyzést, amíg a másikkal erősen szorította a poharat. – Amúgy meg, sokkal rosszabb lett volna, ha Tom nincs ott. – nézett Bill Tomra, aki kicsit kihúzta magát, amiért hirtelen mindenki rá nézett.

- Nem volt semmi – vonta meg a vállát, de Bill a szemeit forgatta, mosolyogva. Annál azért több volt.

Bill látta, hogy Georg és Tom egymásra néznek a konyhán át, aztán végül, Georg biccentett, egyszer, elismerően. Tom visszabiccentett.

- Öm, Bill? – mondta Tom, halkan, ahogy Billel ott mentek Georg és Emily mögött, át a mezőn, aminek a közepén egy istálló volt. Mellettük, Gus csendben tartotta a tempót. Sokat kellett győzködni, hogy kirángassák a házból csak egy pár órára, és végül Billnek Georgot kellett meggyőznie, hogy hívja fel és vegye rá, hogy jöjjön. De most ő is olyan kedvetlen volt az egész helyzet miatt, mint Tom, és Billnek már kezdett mindkettejükből elege lenni. Miért nem tudták egyszerűen jól érezni magukat a friss levegőn, panaszkodás nélkül?

Bill megfordult menet közben, hogy Tomra nézzen.

- Csak azt ne mondd, hogy igazi lovat se láttál még.

Tom a szemeit forgatta.

- Persze, hogy láttam már – vágta rá gyorsan, és feljebb húzta a nadrágját, ahogy próbált lépést tartani a csoporttal. Georg és Emily jóval előrébb voltak már, Gus pedig nem nagyon figyelt rájuk, Tomnak pedig így megvolt az érzése, hogy négyszemközt vannak. – De soha nem ültem még egyen sem. – vallotta be.

- Könnyű – nyugtatta Bill.

- De mi van, ha…

- Tom, komolyan – kezdett bele Bill. – Tényleg annyira félsz attól, hogy lóra ülj? Ártalmatlanok.

- Igazából… - kezdett bele Gus, és Bill tudta, hogy ha hagyja Gusnak, akkor egy teljes statisztikasorozatot fog előadni Tomnak egy hosszú lista keretében, hogy mi romolhat el. Nem igazán sikerülne vele alátámasztani Bill érveit.

- Gus, légyszi – állította meg Bill. – Tom?

- Igen, tényleg annyira félek tőlük – felelte Tom makacsul, Bill pedig felnevetett. Georg és Emily kérdőn nézett hátra.

Tom elvörösödött, Bill pedig legyintett neki – Menjetek csak, egy perc és ott leszünk.

Georg és Emily visszafordultak az istálló felé, Bill pedig újra Tom felé pillantott oldalra.

- Vannak egyszerű parancsok, és nem fogunk versenyezni, meg semmi. Csak körbesétálunk a legelőn – mondta, és körbemutatott a mezőn.

Tom idegesen megnyalta az ajkát.

- De mi van, ha megbokrosodik, vagy-

Bill elvigyorodott.

- Istenem, annyira városi fiú vagy.

- És? Mit akarsz ezzel mondani? Már akkor tudtad, amikor lehoztál ide. – biggyesztette Tom az ajkát, és Bill nem bírt leszállni a helyzet iróniájáról. A nagymenő gengszter Tomi fél egy lótól.

Bill finoman megbökte Gus gyomrát a könyökével.

- Olyan kis édi, nem? – kérdezte. Gus ránézett Tomra és bólintott, a fekete keretes szemüvegét pedig feljebb tolta az orrán. – Nézd, Gus kocka, és még ő se fél egy pacitól.

Gus morgott válaszként, de nem nyitotta ki a száját, amíg Tom kettejüket nézte, gyanakvóan. Nem úgy tűnt, mint aki be akarja adni a derekát, és Bill már majdnem le is mondott az egészről.

- Szeretnél egy lovon ülni velem, vagy valami? – ajánlotta Bill. – Attól jobban éreznéd magad?

- Ömm.

Nem volt nem, de igen sem.

- Vagy fogadok, hogy Gus szívesen lenne veled egy lovon – mondta. Gus megint csak morgott, de nem mondott semmit. Tom sem találta a szavakat. – Három lehetőséged van – mondta Bill, amint belépett az istállóba, ahol Georg és Emily már el is kezdték előhozni a lovakat. – Lehetsz egyedül, vagy velem, vagy Gusszal. Válassz!

- Az arckifejezése haláli volt! – üvöltötte Georg, hangos nevetés közben, és egy sült krumplit belemártott a kecsapba Emily tányérján. Miután eljöttek Emily családjának birtokáról, egy apró, helyi gyorsétterembe mentek, Georg pedig egyszerűen nem bírta magát túltenni Tom első alkalmán.

- Jól van. – mondta Tom figyelmeztetően, de ő is mosolygott, ahogy két kézzel megfogta a sajtburgerét.

Tom végül egyedül ült egy lovon, de végig Bill mellett maradt, attól már túlságosan félt, hogy túl messze menjen. Nem volt rossz, a lovak sem csináltak semmi váratlant, de Tom végig feszült volt, és mindentől rettegett. Georg pedig nem bírt leszállni róla.

- Olyan volt, mint…

Bill azt hitte, Georg már kifutott a jelzőkből, mert már annyit használt, de valahogy, egyre csak jöttek.

- … szorulásos! – találta ki végül Georg, és ezen Bill nagyot nevetett. Visszagondolva Tom arcára, igazából tényleg igaz volt. Még Emily is nevetett ezen halkan, Tom pedig elvörösödött, és inkább a kajájával foglalkozott. – Ember az arcod ilyen volt… - mondta, aztán olyan képet vágott, amiből Bill arra következtetett, hogy az volt Georg szorulásos arca.

- Ez nem igaz. – tiltakozott Tom.

- Igaza van, srácok. – szólt közbe Gus, komolyan, megtörölte a zsíros ujjait egy szalvétába, és megigazította a szemüvegét.

- Köszönöm. – mondta Tom hálásan.

- Inkább ilyen volt. – húzta össze az arcát Gus még erősebben, így olyan nevetséges pofát vágott, amilyet Bill még sosem látott, és az egész asztal nevetésbe tört ki. Bill odanézett Tomra, és látta, hogy Tom is nevet. Jó érzés volt megint itt lenni, egy ilyen társaságban. New Yorkban annyira elszigetelte magát, hogy már az olyan egyszerű dolgok is visszahozták a valóságba, mint egy ebéd a barátaival.

- Gonoszak vagytok. – mondta Tom, és az egyik sült krumpliját Georgnak hajította az asztalon át.

- Aww, Tom. – gügyögött Bill, és oldalról Tom vállára döntötte a fejét nyugtatásképp. – Csak azért csináljuk, mert szeretünk.

Tom lelökte Bill fejét, játszva a sértődöttet.

- Hát, akkor jobb lenne, ha nem szeretnétek annyira. – vágott szigorú arcot, Bill pedig nevetett.

- Elnézést. – szólalt meg Emily, finoman, mint mindig, és hátrébb tolta a székét. Georg kérdőn nézett rá, amikor felállt a lány. – Ki kell mennem a mosdóba. – magyarázta, és lehajolt, hogy nyomjon egy puszit a szájára, aztán elindult az épület hátulja felé.

Georg hülye vigyorral az arcán fordult vissza a barátaihoz.

- Nagyon odavagy érte. – jelentette ki Gus az egyértelműt, és Bill mellett, Tom is bólintott.

- Nagyszerű nő. – vigyorgott Georg, és újabb krumplit mártott Emily kecsapjába, aztán megette. Amikor újra felnézett, három szempár nézte őt. – Szerintem ő az igazi. – mondta, szinte suttogva, és Bill tudta, hogy csak akkor szokott ilyen hangon beszélni, amikor le van nyűgözve, amikor valami fantasztikusat lát.

Bill tátott szájjal ült Georggal szemben. Maga mellett, hallotta, hogy Tom és Gus valamiről beszél, de Bill csak arra tudott koncentrálni, hogy Georg szemei hogy csillogtak. Komolyan gondolta.

- Teljesen el tudom képzelni magam, hogy vele éljem le az életem.

- Georg! – kiáltott fel Bill, és mindenki felé fordult.

- Tudom, tudom. – mondta Georg szégyenlősen. Mindig Bill mondogatta, hogy meg akarja találni az igazit, és Georg meg Gus mindig poénkodott rajta, hogy sok szerencsét hozzá. – De várd meg, amíg megtalálod, Bill. Sokkal fantasztikusabb, mint gondolnád.

- Alig ismered. – mutatott rá Bill, és próbált normális képet vágni, ahogy tudatosult benne a legjobb barátjának a vallomása. – Te-

- Járunk már pár hónapja. – mondta Georg. Az arca kicsit lekonyult. – Nem arról van szó, hogy csak egy hete ismertem meg.

- Hát, én kedvelem. – tette hozzá Gus, kötelességtudattal. Gus volt az emberismerő. Ha valakivel találkozott, elég volt neki pár perc, egyszerűen tudta, hogy milyen ember is ő. Az első benyomásokat új szintre vitte.

- Köszönöm. – mondta Georg, a nyálas vigyora pedig még szélesebb lett. Úgy tűnt, Gus támogatása rengeteget jelentett neki, és Bill eltűnődött, hogy az ő támogatása ezután számítana-e egyáltalán.

- Rendes lány. – értett egyet Tom is. – Nem olyan, mint a legtöbb new yorki lány.

Bill visszafogta, hogy ne vágjon savanyú képet Tom; maga Mr. Cinikus felé. Ő volt az, aki még csak nem is hitt a szerelemben, meg ilyenek. Még poénkodott is Billen, amikor bevallotta neki, hogy azt remélte, hogy a szüleihez hasonlóan ő is megtalálja majd az egyetemen.

- Ő… - kezdett bele Georg, de nem fejezte be, a szája sarkába harapott. Az asztal csendben maradt, de csak egy pillanatra, amíg Bill be nem fejezte neki.

- Csodálatos, tudjuk. – mondta sértődötten. Amikor Georg felnézett rá, látszott, hogy ezzel sikerült megbántania, Tom pedig oldalba vágta Billt a könyökével. Billnek ez nem tetszett, ezért cserébe megrúgta Tomot az asztal alatt. – Én csak… nem értem.

- Mit nem értesz?

- Hogyan tudsz benne biztos lenni, hogy szereted… hogy szerelmes vagy belé, amikor ilyen rövid ideje ismered. – magyarázta Bill. Próbálta lágyan mondani, de igazából, egyszerűen frusztrált volt. És nem is tudta megmondani a valódi okát. Mintha olyasmit érzett volna, amit nem tudott irányítani, ahogy nem tudta irányítani azt sem, amit Tom csinált vele.

- Néha egyszerűen csak tudod, Bill. – mondta. – Nem is tudom hogy magyarázzam meg, egyszerűen…

- Hihetetlen. – fejezte be Bill helyette, ismét, amikor úgy tűnt Georg nem találja a szavakat.

Georg idegesen, sértődötten nézett rá, de a beszélgetés véget ért, amikor Emily újra megjelent a székénél. Miközben leült, ellopott egy krumplit Georg tányérjáról, és rávigyorgott, amikor leharapta a tetejét. Georg odahajolt egy gyors csókra, és a lány elpirulva, de megadta magát, de alig pár másodperccel később el is húzódott, mert egy egész asztal nézte őket.

- Szóval, miről maradtam le?
 

- Nem tudom elhinni, hogy már most ilyen komolyan gondolja. – jelentette ki Bill idegesen, egy újabb szónoklat közepette Georgról és Emilyről, és Georg nagy vallomásáról. Frusztráltan Bill behajította a régi tornacipőjét a szekrénybe, egyenként, kiélvezve a koppanásukat, ahogy elérték a szekrény falát, aztán lecsúsztak az aljára. – Annyira…

Az ágy széléről, Tom vállat vont, amikor Bill felnézett rá, hogy fejezze be a mondatot. Tom nem tudott ebben segíteni.

- Őszintének tűnik, és Emily rendes lány.

- Honnan tudjuk, hogy rendes lány? – vágta rá Bill, elfordult Tomról, és az egyik fiókban kezdett kutatni valami ruha után éjszakára. – Alig ismerjük a lányt.

Nem számított Billnek, hogy az, aki nyitott könyvként olvasott minden emberben; hogy még Gus is azt mondta, hogy kedveli őt. Nem számított Billnek, hogy azonnal látta Georg szemében megcsillanni a boldogságot, amikor róla beszélt, amikor együtt látta őket. Csak az számított, hogy úgy tűnt, túl gyorsan haladnak, a dolgok túl gyorsan változnak, és kicsit ismeretlen is volt számára, hogy Georg csesztette őt, amiért a szerelmet kereste, aztán mégis Georg találta meg.

- Nem bízol az ítélőképességében? – kérdezte Tom a helyéről. A szavai határozottak és magabiztosak voltak, de a tekintete óvatos volt.

- Szerintem tudod mi ez? – folytatta Bill. A kérdéssel nem foglalkozott, miután egy pillanat alatt végiggondolta. – Szerintem csak valami bizarr poén. Valami fura karácsonyi vicc-

- Bill. – mondta Tom, félbeszakítva a magasabb fiút, csak hogy tudassa vele milyen nevetségesen hangzik. Bill levett egy pólót az ajtóról, és megforgatta a levegőben, miközben folytatta az elméletét.

- Mi másért történne ez az egész ilyen hirtelen, értesz? Biztosan… tuti csak viccel. Csak át akar verni.

- Nevetséges vagy. – mondta ki Tom nyíltan. Végre kikerült a levegőbe a véleménye. Bill megállt a nagy csapkodásban, hogy összeszűkítse a szemeit Tomra. Tom forgolódni kezdett, kicsit kényelmetlen volt amilyen erőteljesen bámult rá Bill. Hirtelen meg is bánta, hogy kimondta amit gondolt, ha csak egy kicsit is. Csak őszinte volt Billel; Bill tényleg nevetséges volt.

- És mi volt az, hogy rendes lány, nem olyan mint a legtöbb new yorki. – emelte meg Bill a hangját, egyértelműen kiparodizálva Tomot. – A new yorki lányok nem rendesek, Tom? Nem szereted a new yorki lányokat, vagy mi?

- Mi? – Tom csak nevetni tudott a hirtelen témaváltáson. – Persze, hogy szeretem a new yorki lányokat.

- De azt mondtad Georgnak-

- Csak úgy értettem, hogy Emily édes. A new yorki lányok kicsit durvábbak.

Bill frusztráltan a levegőbe vetette a karjait, és visszafordult Tomhoz. Még egy fiókot kihúzott, és elkezdte végigkutatni, de Tom elég biztos volt benne, hogy most már nem keresett semmit. Kivéve, talán, valamit, amitől egy kis értelme is lenne az aktuális vitájuknak.

- Mi az igazi bajod, Bill? – próbálkozott Tom még egyszer rámutatni Bill mennyire abszurdan viselkedik. – Féltékeny vagy?

Tom csak ezt tudta elképzelni, aminek lett volna értelme, bár abban még mindig nem volt biztos, hogy Georgra vagy inkább Emilyre. A gondolat nyugtalanító volt.

- Féltékeny? – kiáltotta Bill, a tekintete pedig egyenesen szétperzselte Tomot. – Az a bajom, hogy Georg nem is ismeri őt.

- Úgy érzed, hogy elveszi tőled? – próbálkozott Tom. Tudta, hogy amit mond, az vagy teljesen lenyugtatja vagy még jobban ki fogja borítani Billt, de egy próbát megért. Már jó ideje nem látta őt ennyire kiakadva; még akkor sem, amikor kilépett a munkahelyéről.

- Úgy érzem, hogy Emily megváltoztatja. – lépett arrébb a szekrényétől, hogy Tom elé álljon, és Tom is felállt, hogy egy szinten legyenek. Nem szeretett se fel, se lefelé beszélni.

- Talán tényleg csak szerelmes. – mondta Tom, nyugodtan. – Erre nem gondoltál még?

Bill sértődötten felsóhajtott, a kezét pedig a csípőjére csapta, olyan drámaian, ahogy csak ő szokta.

- És mi van veled? – vádolta Bill. – Mr. Nem hiszek a szerelemben?

- Soha nem mondtam, hogy nem hiszek benne. – védte magát Tom. – Csak azt nem hiszem, hogy velem meg fog történni.

- Most másképp adod elő. – mondta Bill nyugodtan, de Tom még mindig látta a lángokat a tekintetében.

- Nem másképp adom elő!

- De igen. Előtte nem hittél benne és kiröhögtél amiért én akarom, és most-

- Soha nem röhögtelek ki. – tiltakozott Tom, és egy ujját is megemelte hozzá.

- És most – ismételte Bill, nem is figyelve Tom közbeszólására -, hiszel benne, és azt gondolod hogy annyira jó amikor Georgról és Emilyről van szó.

- Bill, hülyén viselkedsz. – mondta Tom. A hangjából hallatszott, hogy mennyire közel járt már ahhoz, hogy az egész beszélgetést befejezze. Egyértelmű volt, hogy Billnek más gondjai vannak, amivel nem akar foglalkozni, de Tom nagyon nem akart belemenni ebbe. Ha Bill idegbeteg akart lenni, akkor Tom halál nyugodtan hagyta, hogy idegbeteg legyen egyedül.

- Te adod elő másképp a véleményed! – kiáltotta Bill, amilyen hangosan merte tekintve, hogy Annie és Bob már aludtak.

Tom mély, nyugtató levegőt vett. Lassan, elkezdte megismételni a válaszát, amit akkor is ugyanígy elmondott, amikor Bill legutóbb vádolta ezzel.

- Nem másképp adom-

Tomot félbeszakította, amikor Bill türelmetlen ajkai az övéhez tapadtak. A legutóbbinál kevesebbet hezitált, de ugyanolyan bizonytalan volt. Tom elhalkult a döbbenettől, ahogy ott állt, és hagyta, hogy Bill határozottan a szájához nyomja az övét, de amikor Bill átkulcsolta a karjait Tom nyaka körül, Tom elhúzódott.

- Nem csókolhatsz meg folyton amikor ki vagy akadva Georgra! – ellenkezett, kicsit levegőért kapkodva.

- Nem vagyok kiakadva Georgra! – kiáltotta Bill, kikulcsolta a karját, és ellökte Tomot a mellkasánál, mintha csak Tom kezdte volna. Meg volt sértődve, és egyszerre azt is érezte, hogy visszautasították. Bill nem tudta mi van vele, de fájt neki, hogy Tom nem viszonozta.

- Nem vagy meleg, de hirtelen csak úgy megcsókolsz? Miért, csak mert kedved van hozzá? – vádolta Tom.

- Te se vagy meleg, de úgy tűnt élvezted legutóbb. – vágta vissza Bill, Tom pedig összeszorította a fogait, megadva magát. Nem tagadhatta, de akkor sem volt hajlandó engedni, hogy Bill csak arra használja, hogy az átmeneti zavarát levezesse.

- Szólj amikor kitaláltad mi a szar bajod van. – mondta Tom, aztán kiment a szobából, bevágta maga mögött az ajtót, Billt pedig otthagyta a saját katyvaszában.