- Nem tudom mi ütött beléd – sóhajtott Annie. Billel szemben ült, a konyha asztalnál. Elég korán volt, Tom még aludt, és még Bob is csak készülődött, hogy elinduljon a farmra. Bill képtelen volt aludni a nyomorúságában, a zavarodottságában.

Nem bírt Annie csalódott szemeibe nézni, ezért a konyha ablakon át bámulta a sötét reggeli eget. A nap még fel sem kelt a hegyek mögül, minden koromfekete volt. Bill próbálta élvezni, mivel ilyen reggelt sosem lehetett látni New Yorkban. Georgiaban minden aludt, talán ébredezett. De New Yorkban, a város mindég ébren volt, szünet nélkül, egész éjjel. A csendes magányt viszont nem tudta sokáig élvezni, mert Annie hamar megjelent előtte, és el is kezdte leszidni a legutóbbi viselkedése miatt.

- Én se tudom – mondta Bill, fáradt és kimerült hangon; zavartan, frusztráltan. – Szerintem valami baj van velem.

- Semmi bajod nincs, kivéve hogy elfelejtetted hogy kell viselkedni.

A kemény szeretet, Annie most így készült nyomni.

Bill kifújta a levegőt, hosszan és élesen, az arca pedig eltorzult a frusztráltságában. Tudta, hogy Annie nem mondaná, ha nem lenne igaz, és utálta a tényt, hogy ilyen bunkó és önző módon viselkedett. Pedig ez történt. Mégis, valami rángatta belülről. Folyton Georgra és Emilyre gondolt, a szüleire, és Annie-re és Bobra. Nem volt fair. Az élet egyszerűen nem fair.

- Sajnálom – mondta, de Annie megrázta a fejét, mereven, összezárt ajkakkal.

- Nem tőlem kell bocsánatot kérned.

Az ablakon túl, Bill a napkelte jeleit kezdte meglátni a hegyek felett. Narancs és rózsaszín világította be a sarkokat, ami addig sötétben volt a hold fénye alatt. Egy szemhunyásnyit sem aludt közel 24 órája. Az agya folyamatosan pörgött, amióta Tom visszahozta Annie házába.

Mindenki ott volt még a karácsonyi vacsorán, a házban még mindig áradt a szeretet és az összetartozás és a karácsonyi vidámság, de Bill nem bírt egyikükkel sem szembenézni. Végig a szobájában maradt, elzárkózva Tommal, amíg az utolsó kocsi is elment. Tudta, hogy Tom is valószínűleg ugyanolyan ideges rá, mint Annie. Tom nem tudott rájönni, hogy mi váltotta ki belőle ezt a reakciót, Bill pedig nem is segített neki. Mégis, Tom vele maradt, próbálta különböző szavakkal nyugtatni; átölelte, amikor Bill sírva fakadt; és egyszerűen csak a közelében maradt, mellette, Bill kiborulásának nyugodtabb pillanataiban.

Hosszú éjszaka volt mindkettejüknek, végig fent és lent, de többnyire lent. Végül, Tom elaludt Bill ágyában, és ezt követően, Bill lemászott a lépcsőkön, hogy a konyhaasztalnál üljön, ahol órákkal később Annie megtalálta. A kezében egy bögre hideg kávé volt, és csak bámult ki a konyhaablakon, ki az éjszakába.

- Megérdemel egy magyarázatot – erősködött Annie, amikor Bill nem válaszolt, és még csak rá se nézett, és tudomásul sem vette, hogy épp most mondta, hogy Georgtól bocsánatot kéne kérnie.

- Tudom – mondta Bill, komoran, a tekintete pedig még mindig az ablak felé szegeződött. – És meg is kapja majd, amint rájövök.

- Van ennek valami köze Tomhoz?

Bill felkapta a fejét a nagynénje felé, és oldalra döntötte. Annie teljesen ártatlan arckifejezéssel nézett felé. Egyszerűen kíváncsi volt, de Billt nyakon vágta a kérdés, és be is pánikolt tőle egy kicsit. Mindig bepánikolt, amikor azt próbálta értelmezni, ami közte és Tom között van.

- Persze, hogy nem – mondta, rekedtes hangon. És amennyire Bill tudta, igaz is volt. A Georggal és Emilyvel kapcsolatos érzéseinek és a hirtelen jött eljegyzésüknek abszolút semmi köze nem volt Tomhoz; Bill biztos volt benne, hogy akkor is ugyanígy érzett volna, ha Tomot New Yorkban hagyja.

- Ne gondold, hogy nem vettem észre – tiltakozott Annie figyelmeztetően.

Bill szemei elkerekedtek összezavarodva, meglepetten, és talán kicsit idegesen.

- Mit?

- Oh, Billy – sóhajtott Annie, és elvette tőle a bögréjét, miközben felállt. Bill a nyelvpiercingjére harapott, ahogy nézte a nagynénjét, aki odament a mosogatóhoz, kiöntötte a kihűlt italt, és friss, forró kávét öntött a kancsóból. Billnek volt egy olyan érzése, hogy ezt se fogja gyorsabban inni, mint az előzőt, de nem állította meg, mert megnyugtató volt éreznie azt a melegséget a kezei körül, és egyébként is kedves gesztus volt, amitől jó értelemben szorult össze a szíve. – Amióta itt vagytok, flörtöltök.

- Nem flörtöltünk – mondta Bill, és ahogy felhúzta az orrát, az el is árulta, hogy mi volt a véleménye a kifejezésről. Ha ez Annie véleménye kettejükről, akkor jobb lett volna, ha inkább megtartja magának. – Inkább veszekedtünk csak, amióta itt vagyunk.

- Mmhmm – helyeselt Annie kedves mosollyal, és letette a friss kávét Bill elé, egy másikat pedig maga elé vett. – Alatta pedig végig flört van – magyarázta, miközben visszaült a helyére a most már döbbent unokaöccse elé.

- Fogalmam sincs miről beszélsz – motyogta Bill védekezően, és most először, a szájához emelte a bögrét, hogy belekortyoljon. Az első korty kicsit égetett, de egészen a gyomráig felmelegítette.

- Tudod, Bob és én is büszkék vagyunk rád – mondta Annie, Bill pedig összevonta a szemöldökét a hirtelen témaváltáson. – Azért, amit elértél. Amiért New Yorkba költöztél. Nem örülünk neki, de akkor büszkék vagyunk rád, amiért megtetted.

- Ja – vett mély levegőt Bill -, Tudom.

Tényleg tudta, nagyon is. Mindig büszkék voltak mindenre, amit Bill elért. Legyen az akármilyen apróság, mindenben ugyanúgy támogatták.

- És a szüleid is büszkék lennének rád.

Bill a fogának koccintotta a kis fémgolyót, idegesen.

- Ja – mondta újra, bár most kevésbé határozottan. Mindig azt képzelte, hogy a szülei is büszkék lennének rá, azért amit elért, de néha voltak pillanatai, amikor az a magabiztossága elszállt, és kételyek léptek a helyébe. Néha, amikor vastagabban húzta ki a szemét, és jobban hasonlított az anyjára, mint az apjára. Vagy amikor bulizni ment és berúgott és hagyta, hogy Georg megcsókolja. Ilyenkor elgondolkozott, hogy vajon mennyire lennének erre büszkék. És most, bármi is volt köztük, Tom miatt is ezen tűnődött. Nem csak egyszer történt meg, az erő pedig folyton csak húzta abba az irányba; ezt most már nem tudta valami közhelyes és agyonhasznált kifogással elintézni, például, hogy részeg volt.

- Tom jó gyerek – mondta Annie Billnek, félbeszakítva a gondolatait. Mintha csak olvasott volna a fejében. – Ők is örülnének.

- Én… ők… mi? – dadogott Bill, Annie pedig a szemeit forgatta, és átnyúlt az asztalon, hogy megszorítsa a kezét. Felállt, és a szekrény felé ment, hogy elővegyen pár edényt, nyilván a reggelihez.

- Ne játszd az ártatlant velem, fiú. Annál jobban ismerlek.

- De én…

- Billy, Billy, Billy – sóhajtott Annie, de Bill még mindig érezte a mosolyát a hangjában, ahogy az egész szobát elárasztotta, felmelegítette. – Talán csak nem tudod még, de ti ketten úgy is együtt fogtok lenni, ha most még nem vagytok.

- Nem vagyunk – tagadta Bill gyorsan, aztán az alsó ajkát a fogai közé szippantotta. Vagy mégis?

Bill mély levegőt vett, amíg csend volt a vonal másik végén. Az ágya szélén feküdt, a telefont a füléhez szorította, és a hátulján a körmével dobolt. Bocsánatot kért Georgtól, és most a reakciót várta. Vajon meg tud bocsátani? Bill azt se tudna mit mondhatna, ami jobban leírná, hogy sajnálja; mert tényleg nagyon sajnálta. Nem tudta hogyan magyarázza meg. Sem Annie-nek, sem Tomnak, sem önmagának, és főleg nem Georgnak.

- Egyszerűen csak nem értem, Bill – mondta végül Georg, Bill pedig eleresztette a levegőt, amit eddig visszatartott. Azt akarta mondta, hogy ő sem értette, de egészen biztos volt benne, hogy Georg nem ezt akarta hallani. – Annyira vártam, hogy megismerd, tudod? Azt hittem, hogy mindenki közül, te fogsz majd a legjobban örülni, és egyből látni fogod, hogy milyen nagyszerű nő.

Bill fájdalmat érzett a szívében. Szörnyű volt legjobb barátnak. Ha lett volna ilyesmire díj, akkor tuti, hogy az élmezőnyben lenne.

- Csak nem számítottam rá – mondta, halkan, lehajtott fejjel. Bár, lehet, hogy mégis számított rá. Talán minden jel ott volt, és csak ő nem vette észre. – És… tudom, hogy nagyon önzőnek hangzik, de nagyon nem fair.

- Te is meg fogod találni – ígérte Georg, magabiztosan a vonal másik végéből.

- Nem az – rázta meg a fejét Bill, és próbálta megtalálni a megfelelő szavakat, a tökéletes módot, hogy elmagyarázza, amit még ő maga sem igazán tudott megragadni. Nem volt tökéletes mód elmondani. – Én… megcsókoltál, és…

- Részeg voltam, Bill – sóhajtott Georg, élesen. Bill kezdett kétségbeesni, ahogy látszólag Georg minden türelmét kezdte elveszíteni. Bill nem hagyhatta, hogy rossz hangon záródjon a beszélgetés. – Istenem, hányszor kell még bocsánatot kérnem miatta? Nem jelentett semmit, és sajnálom.

- Nem, én… - kezdett bele. Georg kezdett védekezővé válni, pedig Bill nem is akart támadni. Hátravetette magát az ágyon, a telefont még mindig a füléhez tapasztva. – Nem a te hibád, tényleg – folytatta Bill, és tudta, hogy ez igaz, mert Tom valahogy meg tudta erről győzni –, de akkor is felkavart egy kicsit.

Olyan hosszú csend volt a vonal végén, hogy Bill azon kezdett gondolkozni, vajon Georg letette-e. Elvette a telefont a fülétől, hogy a kijelzőre nézzen; még mindig ment a hívás. Végül, Georg megtörte a csendet.

- Milyen értelemben kavart fel?

- Öm – dadogott Bill, és nagyot nyelt. A hálószobája csukott ajtajára nézett, és azt kívánta, bár megzavarná valaki, de tudta, hogy ez nem fog bekövetkezni, mert mindenki tudta mit csinál, és mindenki egyetértett, hogy muszáj végig csinálnia. Még Tom is ezt mondta, az áruló. – Én… én már nem is tudom. – mondta. Georg csendben volt, még mindig várta, hogy Bill megmagyarázza. Most Bill feladata volt megtörni a csendet, ezért mély levegőt vett, és az egészet elengedte egyetlen hosszú, összefolyó mondatban. – Jó volt megcsókolni téged, és nem tudom, hogy mennyire vagyok még hetero.

Újabb csend volt a másik oldalon, és ez kezdte megőrjíteni Billt. Úgy tűnt, Georgot minden elnémította, amit mondott, ahelyett, hogy szabadon folytatta volna a beszélgetést. A dolgok tényleg annyira elbaszottak voltak köztük?

- Mi? – suttogta végül Georg, hitetlenkedő nevetéssel. – Mindig annyira biztos voltál benne.

- Előtte még soha nem csókolóztam pasival! – kiáltott fel Bill, és eltakarta az egyik kezével az arcát. Honnan kellett volna tudnia, ha soha nem próbálta ki? Most döbbent rá Bill, hogy talán Tom is pontosan erre akart kilyukadni, amikor egyik este azt mondta, hogy azért maradt le a szerelemről, mert az egyenletnek csak az egyik oldalát nézte.

- Bill, én… - kezdett bele Georg, és Bill szemei elkerekedtek, ahogy felfogta mire gondolhat a barátja; hogy szerinte Bill mire gondolhat.

- Oh, istenem – nyögött fel Bill. A felismerés olyan volt neki, mintha egy tonna téglával vágták volna gyomorszájon. – Nem, nem, nem. Nem vagyok… nem változtatott meg semmit köztünk. Nem azt mondtam, hogy beléd zúgtam, vagy bármi.

A vonal másik végén, Georg hosszan felsóhajtott, amitől Bill szíve összeszorult. Megkönnyebbültnek hangzott, és szinte egy kicsit fájt neki.

- Szóval akkor te most… öm… most a pasikat szereted?

- Nem… Mármint, nem kizárólag. Nem tudom. Talán?

Georg nevetett, Bill pedig csúnyán nézett a plafonra. Micsoda támogatás a legjobb haverjától. De hát, valószínűleg meg is érdemelte.

- Szóval te és Tom…

Bill egyenesen felült, minden súlyát a maga mögötti kezére támasztva.

- Miért feltételezi ezt mindenki egyből?

- Hazahoztad, hogy bemutasd a családodnak – emlékeztette Georg óvatosan, Bill pedig felnyögött.

- Annie vett rá, mert elmondta neki, hogy nincsenek tervei karácsonyra, és ismered Annie-t – magyarázta Bill duzzogva. Szerette a nagynénjét, tényleg, de mindenki tudta, hogy ha valamit a fejébe vett, nem lehetett ellenkezni. – Semmi nem volt köztünk, mielőtt idejöttünk.

Georg hezitált, mintha nem lett volna benne biztos, hogy tényleg tudni akarja, de végül megkérdezte:

- De most már van?

Bill szemei elkerekedtek a véletlen vallomás miatt, ami csak úgy kicsúszott.

- Öm – nyögte ki, de a torka összeszorult, a hangja elvékonyodott.

- Nem mintha nem láttam volna – folytatta Georg. – Basszus, azt hittem, már New Yorkban megtörtént, csak próbáltátok titokban tartani.

Bill arca elvörösödött zavarában. Őszintén nem tudta elhinni, hogy ennyire átlátszó lett volna. Mindenki, még Melissa is folyton arról beszélt, hogy ő és Tom együtt vannak, egy párként, és Bill végig ellenkezett. Még a tudatalattija is mintha tudta volna, amikor először megcsókolta Tomot a mozi parkolójában.

- Nincs semmi, mármint…

- Mi az? – érdeklődött Georg sejtelmesen. Egy rövid pillanatra, Bill utálta, hogy Georg ennyire ismerte őt.

- Ez a te hibád – nyögte ki Bill a vádat. – Én csak… én… és ő…

- Volt már…

Ahogy Georg félbehagyta a mondatot; Bill fülében még az a csönd is hangosan csengett. Kellett pár másodperc, hogy összeszedje a válaszát.

- Nem – mondta határozottan, a fejét rázva. Összeszorította a szemét, és az orrnyergéhez nyúlt. – Csak csók.

- Csak csók.

- Ja – suttogta Bill. Eleinte olyan kínos volt kimondani, de most, hogy hallotta Georgot megismételni, megkönnyebbült. Georg nem akadt ki, nem undorodott, semmi ilyesmi. Bill nem vette észre eleinte, de kezdte észrevenni, hogy az egyik legnagyobb problémája az volt, hogy félt attól, hogy csalódást okoz az embereknek. De most, hogy mindenki rákérdezett, és olyan simán beszéltek róla, mintha semmi nem is lenne, egyre könnyebb és könnyebb volt, hogy megbirkózzon vele. Már majdnem akarta is, hogy valami több is legyen Tommal. – Istenem – nyögött fel Bill a megvilágosodása után –, ez komolyan a te hibád.

Georg nevetett a telefonban, Bill pedig felsóhajtott, elégedetten. Hónapok óra először, úgy érezte, a barátságuk ott van, ahol lennie kell, kőbe és sziklába vésve.

- Kezd olyan érzésem lenni, hogy hamarosan inkább köszönetet fogsz mondani, ha érted mire gondolok.

- Georg! – kiáltott fel Bill a barátja javaslata hallatán.

- Komolyan, Bill. Ő… bírom őt. Jó srác – mondta Georg, Bill pedig érezte, hogy őszintén. – Szóval, tudod… Én támogatom, vagy akármi.

- Érdekes – jegyezte meg Bill, a hasára fordult, és az ágy mintáját kezdte simogatni a festett körme hegyével. – Ő azt hiszi nem bírod őt.

- Hát, eleinte nem is bírtam – vallotta be Georg. – De kezdem megkedvelni. Főleg amióta megy a pletyka, hogy hogyan verte meg Johnt és Jamest. Bárki, ha valaki képes verekedni érted, az nálam már nyerő – mondta. Anélkül, hogy Bill észrevette volna, azon kapta magát, hogy vigyorog a telefonba, ahogy felfogja Georg szavait. Tom tényleg érte verekedett, és egy kis városban hamar terjed a pletyka, szóval mindenki tudni is fogja. – Valahogy tetszik is a gondolat, hogy ő van melletted, amikor New Yorkban vagy – tette hozzá Georg, és valahogy Billnek is tetszett.

- Először miért nem bírtad?

- Nem tudom – sóhajtott Georg, a választ keresve. – Csak annyira más volt, olyan nagymenő, érted? Azt hittem meg akart változtatni. – mondta. Bill elgondolkozott ezen, összehasonlította milyen volt az utóbbi hónapokban. Tényleg megváltozott, de vajon Tom változtatta meg, vagy Tom csak az utat mutatta neki? – Egyszerűen csak más mindenkihez képest az életedben.

Bill keze megállt a mozgásban, az ujja nem rajzolta tovább a takaró mintáit. Bill rájött. Pontosan ez vonzotta annyira; ezért nyílt meg annyira egy komplett idegennek. Valami új volt és más, teljesen szokatlan. Tom olyan űrt töltött be, amit Bill eddig észre sem vett, hogy létezik.

- Igazad van – értett végül egyet.

- Mint mindig.

A szobája hirtelen túl kicsi volt, túl halk, túl magányos. Tom túl messze volt.

- Megbocsátasz? – érdeklődött Bill, ahogy újra átfordult és hanyatt vetette magát az ágyon. – Mármint, amiért olyan paraszt voltam.

- Gondolom – felelte Georg, és Bill érezte a mosolyát a telefonon át is.

- Oké, én… csak hogy tudd, én is támogatlak titeket – mondta Bill őszintén, Georg pedig felsóhajtott, amit Bill is csak utánozni tudott. – Emily nagyon aranyos. Nagyon csinos. – Bill megállt, hogy egy pillanatra végiggondolja a saját gondolatait. – Rohadtul nem érdemled meg.

- Nem – értett egyet Georg.

- Lehetne, hogy, uh… nem lenne gond, ha visszahívnálak később? Mondjuk, holnap, vagy valamikor? – kérdezte Bill, miközben felült. Hirtelen, muszáj volt leraknia a telefont, és kimennie a szobából. Az idegei kötélen táncoltak. Ismeretlen volt, de jó; bizsergő érzések kerítették hatalmába.

- Ja, ja – felelte Georg. – Hé, ti is jöttök majd Emilyhez szilveszterezni, ugye?

Bill lába, ami addig a szőnyegen dobolt, most hirtelen megállt. Kicsit be volt csípve, amikor Emily ezt említette karácsonykor, és meghívta őt és Tomot is, hogy csatlakozzanak a bulihoz. Szinte el is felejtette. De nem volt oka, hogy nemet mondjon; nem volt más dolguk. Sikerült szembenéznie a problémáival, és tudta, hogy most a legjobb barátja menyasszonyának is tartozik ugyanazzal a bocsánatkéréssel, mint amit a barátja is kapott.

- Ja, persze. Ott leszünk. – Nem volt benne biztos, hogy miért tudta ilyen kényelmesen és magabiztosan megígérni ezt, de megtette, és ahogy kimondta, tudta is, hogy ezt el is volt várva tőle. Ebből sehogy nem tudná kipofázni magát, hacsak nem a halálos ágyán. – Szóval, öm, majd még beszélünk?

- Ja, mondd meg Tomnak, hogy köszöntem – nevetett Georg, sejtelmesen, Bill pedig megszorította az alsó ajkát az ujjaival.

- Tök mindegy – mosolygott válaszként, de mindketten tudták, hogy pontosan hova is készül.

- Go fish^[1] – vigyorgott Tom, és a fogával meghúzta a piercingjét.

- Mi?! – kiáltott fel Bill frusztráltan. – De épp most… oh.

Az arca lehervadt, amikor Tom egy pár királynőt rakott le, Bill pedig elé rakott egy kártyát a köztük lévő szétálló kupacból. Már majdnem két órája játszottak Bill szobájában, Tom pedig minden egyes játékot megnyert. Először, Bill elhatározta, hogy addig fognak játszani, amíg legalább egy kört megnyer, de most már kezdte megunni. Egy idő után a korábbi Go-Fish-Bajnok egója is kezdett derékba törni.

- Van nyolcasod? – érdeklődött Tom, de pontosan tudta, hogy Billnek van nyolcasa, mert pár húzással ezelőtt éppen azt kért Tomtól. Bill átnyújtotta, aztán a többit a kártyakupac tetejére dobta, ezzel fel is adva. Tom csak vigyorgott, összeszedte a kártyákat, és csak nézte, ahogy Bill felsóhajt, és hanyatt vágja magát az ágyon.

- Tényleg vesztes vagy, remélem tudod.

- Szerintem csaltál – felelte Bill sértődötten, a karjait pedig drámaian a szeme köré csapta, miközben Tom elpakolta a kártyákat, és áthajolt Bill felett, hogy az éjjeli szekrényre tegye a paklit.

- Sok mindent lehet rólam mondani – tagadta Tom, Bill fölé hajolva, az eltakart arcát nézve –, de azt nem, hogy csaló vagyok.

- Csaló – motyogta Bill, és próbálta komoly arccal mondani, de elég szerencsétlenre sikeredett. Elvette a kezeit a szeme elől, és látta, hogy Tom huncutul vigyorog le rá. Mocorogni kezdett, és bizonytalanul lejjebb húzta a pólója szélét. Most nem volt olyan hangulatban, hogy Tom oldalba böködje, ahogy az utóbbi időben egyre többször csinálta, amióta megtalálta Bill gyenge pontját. – Csaló, csaló, retekfaló.[2]

Tom felhúzta az orrát, és ő is hanyatt vágódott, Bill mellé az ágyra. Bill oldalra fordította a fejét, és látta, hogy Tom a plafont bámulja.

- Nem szeretem a retket – mondta Tom.

- Hazudós a gólyatöcs: azt dalolja, jó a fröccs – énekelte Bill, és megbökte Tom bordáját a mutató ujjával.

Tom felnevetett, és a fejét oldalra fordította, hogy Billre nézzen. Az arcuk alig volt távolabb pár centinél, Bill érezte a mentolos leheletét.

- Hány mondókát fogsz még hozzám vágni az este folyamán? – cukkolta, aztán oldalra fordult, és a fejét a kezének támasztotta.

Bill rengeteget ismert; egész éjjel tudta volna őket mondani, ha belelendül és Tom is hagyja. Általában az emberek a harmadik vagy negyedik mondóka után már megállították. Vagy amikor már elvesztette a fonalat és ismételni kezdte magát.

- Georgey Porgey puding és zsír, puszit ad a lánynak és rögtön sír.

Tom felnevetett, de az ajkait szorosan összezárva tartotta. Magában akarta tartani a szavakat, de nem tudott sokáig ellenállni. Főleg, hogy még Bill arca is adta alá a lovat.

- Puszit ad Billnek, és rögtön sír.

Bill sértődötten meglökte Tom vállát, próbálta visszanyomni a korábbi pozíciójába, hanyatt, de Tom meg se moccant.

- Nem sírtam. – jelentette ki. Tom kihívóan felvonta a szemöldökét, Bill pedig morgott egyet. Mindig a részletekbe kellett belemennie. – Amikor megcsókolt, nem sírtam.

- Akkor biztos úgy volt – nézte Tom Billt gyanakodva, Bill pedig a szemeit forgatta, de végül nem tagadta. Talán nem azonnal, de talán az egész ügy tényleg kicsalt egy-két könnyet.

Hagyták, hogy a beszélgetés elcsendesedjen. Bill agyában annyi minden pörgött, mintha egy videomontázs ment volna benne. Most, hogy újra itthon volt, olyasmik jöttek elő benne, amikkel nem kellett az utóbbi hónapokban foglalkoznia, nem is említve az új fejleményeket, mint a Tom iránti érzéseit, vagy hogy Gus anyja lebetegedett, és hogy Georg meg fog nősülni. Megházasodik. Esküvője lesz és családja.

- Kedvel téged – mondta Bill hirtelen.

- Mi? – kérdezte Tom, összevont szemöldökkel, zavarodottan.

- Georg – magyarázta Bill, és elfordította a fejét, hogy Tomra nézhessen, aki még mindig oldalról nézte Billt. – Azt mondta, hogy támogatja. Mármint, érted, minket…

- Miért, van olyan, hogy ’minket’, amit támogatni kell? – kérdezte Tom, huncut vigyorral az arcán.

Bill mocorogni kezdett, és visszafordult a plafon felé, mintha az rejtené a világ összes válaszát. Vagy legalábbis, azokat a válaszokat, amire neki volt szüksége. Sajnos azonban, nem volt ott más, csak a régi, kifakuló festék. Megfordult, az oldalára, hogy Tomra nézzen, aki még mindig türelmesen várta, hogy Bill mondjon valamit. Bill az egyik fehér végű rasztájával babrált a válla felett, aztán hagyta, hogy visszahulljon a többi közé.

- Nem tudom – vallotta be végül.

- Oké, rossz kérdés – vigyorodott el Tom, aztán újrafogalmazta. – Te akarod, hogy legyen olyan, hogy ’minket’, amit támogatni kell?

Bill az ajkába harapott, eltűnődve. Szeretett Tommal lenni, filmet nézni, lovagolni menni, kártyázni – még akkor is, ha Tom csalt és Bill minden kört elvesztett.

Bill tekintete Tom szájára vándorolt, a piercingre a sarkában, és a kicsit lekonyuló szélére a türelmes türelmetlenségtől, amíg Bill válaszát várta. Szerette megcsókolni Tomot, az egyszer biztos. Főleg, amióta elkezdett mentolos cukrokat szopogatni, amiket egyenesen a fáról lopkodott le minden szál cigi után, miután Bill említette, hogy hamutartó íze van.

Szerette, hogy Tom mindig ott van neki: amikor kilépett a munkahelyéről, amikor először találkozott Emilyvel, az iskolában Johnnal és Jamesszel, és még akkor is, amikor megtudta, hogy a legjobb barátja megnősül. És mindig, amikor Bill ki volt borulva akármilyen ok miatt; Tom mindig ott volt. Ha nem is az előtérben, akkor is a közeli háttérben.

- Azt hiszem, talán, ja – mondta végül, bizonytalanul mosolyogva.

- Azt hiszed talán ja? – ismételte Tom, és szórakozottan ráncolta a homlokát.

- Ja – suttogta Bill, és bólintott. Visszafordult a plafon felé, és újra a régi festéket nézte. – Azt hiszem, talán… - próbálta újra fogalmazni, értelmes szavakkal kifejezni, hogy Tom is megértse, de nem jutott eszébe semmi más. – Ja.

- Gondolom az már valami – nevetett Tom, Bill pedig visszafordult felé. A tekintetük találkozott a köztük lévő apró helyen.

- Akkor ez mit jelent? – érdeklődött Bill, és az alsó ajkába harapott. Tom azonnal észrevette a bizonytalanságát.

- Nem fekete vagy fehér, Bill – emlékeztette, finoman. Óvatosan átnyúlt Bill felett, hogy a tőle távolabbi karjára tegye a kezét. Bill nem rezzent össze, nem próbált elhúzódni, és ez csak bátorította Tomot. – Nem jelent semmit. Majd meglátjuk mi lesz.

Bill mély levegőt vett, és lassan bólintott. Nem is volt olyan félelmetes, ha nem próbált címkéket aggatni rá. Ahogy Tom is mondta, nem volt olyan bonyolult, ha egyszerűen nem gondolkozott rajta.

- Rendben – suttogta végül.

Tom előrehajolt, ha csak egy kicsit is, olyan óvatosan, hogy Bill érezte, hogy a lélegzete a mellkasába szorul.

- Most meg foglak csókolni – figyelmeztette Tom, Bill pedig bólintott, aztán érezte is, hogy Tom mentolos ízű ajkai magabiztosan és elszántan az övéhez tapadnak. Billnek nem ment ugyanolyan magabiztosan, de az akarat nála is megvolt.

Tom még előrébb hajolt, és a Bill karján lévő kezét az arcához emelte, és elmélyítette a csókot. Bill mozogni kezdett alatta, Tom pedig elmosolyodott, amikor érezte, hogy Bill átkarolja a nyakát, és még erősebben nyomja egymáshoz a szájukat. Ha Bill így akart többet kérni, akkor Tomnak eszébe sem jutott visszautasítani.

Tom keze lejjebb csúszott Bill hasára, a pólója aljához, aztán az ujjai épp hogy alányúltak. Bill levegőért kapott Tom szájánál, Tom pedig teljesen elhúzódott, az ujjait Bill bőrénél hagyva, épp a nadrágja dereka felett.

- Ez oké így? – kérdezte, a tekintetével pedig üzente neki, hogy ő akarja, de nem baj, ha Bill nem.

Bill bólintott. Mindenben annyira biztos volt, kivéve a hasában lévő szorításban.

- Még – mondta, levegőből kifogyva, Tom pedig elvigyorodott.

Feljebb kúszott az ujjaival Bill bőrén, amíg a tenyere teljesen hozzásimult Bill hasához; a hüvelykujjával a köldöke körül körözve. Bill visszahúzta Tomot magához, és újra egymáshoz tapasztotta a szájukat.

Tom ezt jó jelnek vette.

[1] A ’go fish’ egy kártyajáték, ezen a linken elolvashatjátok a szabályokat. Nem tudom magyarok mennyire szokták ezt játszani, de ha igen, szerintem akkor is jobban hangzik, ha ’go fish’-t mondanak, mint a ’menj horgászni’, ezért bent hagytam az angolt :$ 

[2] A mondókák magyarul rohadtul nem léteznek, de megpróbáltam picit valami magyarosítás félét csinálni, vagy amelyiknek nem volt jelentősége (pl. hazudós), ott csak valami témában hasonlót találni. Nem szó szerinti fordítás egyik sem (értelemszerűen); a lényeg, hogy annyira nem hangzik szarul, de itt vannak az eredetiek. Ja, és nyugodtan röhögjetek, mert már vagy két hete szenvedek vele, hogy miket írjak ide :D

- cheater, cheater, pumpkin eater
- liar, liar, pants on fire
- Georgey Porgey pudding and pie, kissed the girls and made them cry