Szilveszter óta, Annie azt kezdte észrevenni, hogy Bill és Tom tovább voltak fent, tovább aludtak, és általában több időt töltöttek valamelyikük szobájába zárkózva, vagy valahol összebújva – a kanapén, a karácsonyfa mellett, a teraszon –, beszélgetve vagy nem beszélgetve, flörtölve vagy nem flörtölve. Annie-t nem zavarta, de tudta, hogy másnap vissza kell menniük New Yorkba, és úgy döntött, jobb, ha elkezdenek egyfajta rutinba visszazökkenni, mielőtt a valódi életükbe visszatérnek.

Emellett, Annie-nek is voltak szabályai, hogy meddig lehetett aludni. Bill már hozzájuk volt szokva, éveken át próbálta megszegni őket. Tudhatta volna, hogy van, ami sosem változik.

Annie felment a szobájába fél tizenkettőkor, hogy felébressze, és rávegye hogy egyen valamit aztán mozduljon ki kicsit a házból az utolsó napján Georgiaban. Nem akarta, hogy azzal pocsékolja az idejét, hogy egész nap nem csinál semmit a házban. Ennyi erővel New Yorkban is bámulhatta volna a négy falat.

Bill szobájában viszont, csak egy üres ágyat talált Annie. Meg se volt ágyazva, és nem volt ott senki. Az ajkába harapott, és a szembe lévő szoba csukott ajtaját nézte. De csak egy pillanatot hezitált, már a szobánál találta magát, elfordította a kilincset, és benyitott. Bill és Tom még mindig az előző napi ruhájukban feküdtek, az ágy közepén, összebújva; a fejük az ágy végében. Egyáltalán nem zavarta őket, hogy Annie belépett, és egy izmuk sem rándult meg, amíg az ajtóból nézte őket.

Végül, Annie megköszörülte a torkát. Amikor még mindig nem mozdultak, hangosabban megint megköszörülte a torkát, Tom pedig összerezzent, kinyitotta a szemét, és felnézett rá. Pár másodpercig csak bámult üresen, aztán lehajtotta a fejét, hogy Billt gyorsan felébressze, és amennyire tudta, kigabalyodott a végtagjai közül.

Bill felnyögött, amiért fel lett keltve, Annie pedig harmadszorra is megköszörülte a torkát, hogy tudassa vele is a jelenlétét. Bill is felnézett rá, ködös tekintettel, aztán a szemei elkerekedtek a felismeréstől.

- Hagyom, hogy aludjatok – mondta –, de mindjárt dél, és ennetek kell valamit és egy kicsit kimozdulni a házból.

- Miért? – kérdezte Bill. A hangja olyan közel volt a nyafogáshoz, hogy Annie és Tom is furcsán nézett rá. – Mi van?

- Keljetek fel és gyertek ebédelni – mondta nekik Annie szigorúan, aztán kiment a szobából, és bezárta maga mögött az ajtót.

Bill ránézett Tomra, aztán felmorgott, és eltakarta az arcát.

- Szerinted kiakadt? – kérdezte Tom, és aggódva rágcsálta a száját.

- Amiért ilyen sokáig aludtunk? – kérdezte Bill, és az egyik kezét elvette az arcától, hogy kíváncsian nézzen Tomra.

Tom megrázta a fejét.

- Amiért… egymással aludtunk.

Bill meglökte Tomot, a mondat sokkal többnek hangzott, mint kellett volna, Tom pedig lefordult az ágyról és huppanással ért földet.

- Bill! – kiáltotta esés közben, aztán a csípőjét dörzsölte, ahol a padlóval találkozott. – Au.

- Megérdemelted – jelentette be Bill, de ennek ellenére odanyújtotta neki a kezét. Tom visszamászott, Bill segítsége nélkül, és az ágy szélére ült, háttal a fiatalabb fiúnak. – Nem, amiatt nem hiszem, hogy kiakadt.

- Legalább fel voltunk öltözve, ugye? – kérdezte Tom, és hátranézett, hogy rávigyorogjon, de Bill összeszűkítette rá a szemeit.

- Ez még viccnek is rossz.

- De komolyan – irányította vissza a beszélgetést, egy kis komolysággal a hangjában. Oldalra fordult az ágy szélén, az egyik lábát pedig behajlította és a másik combja alá tűrte. – Még a buliban, azt mondtad…

- A fürdőnél? – kérdezte Bill, mivel Tom nem fejezte a mondatot, Tom pedig bólintott. Bill távolról emlékezett még arra a beszélgetésre, még ha voltak is homályfoltok körülötte. Bizonyos részek viszont, amiben Tom is szerepelt, azok kristálytiszták voltak. Megvádolta Tomot, hogy le akarja itatni és kihasználni, és Bill azt mondta, hogy valószínűleg hagyná is. Akkor csak részegségében mondta, de másnap reggel, Bill még mindig úgy érzett. És napokkal később; napokkal a buli után; napokkal azután, hogy a témát felhozták volna, még mindig nem változtak az érzései ezzel kapcsolatban. – Azért dolgoznod kell majd.

- Dolgoznom? – kérdezte Tom, lassan, összevont szemöldökkel, és a szájába harapott. – Hogyan? – kérdezte, amikor Bill csak bólintott, karba tett kézzel, hogy mutassa mennyire komolyan és elszántan gondolja.

- Nagyon rendesnek kell lenned – magyarázta. – Be kell bizonyítanod, hogy nem változol seggfejjé utána.

- Mikor voltam én seggfej? – kiáltott fel Tom, dühösen a vád hallatán.

- Nem voltál… még.

- Kösz, hogy így bízol bennem, Bill – mondta sértődötten, ő is karba tett kézzel, és felállt. Félrerúgott néhány szennyes ruhát, és a bőröndjéből előszedett pár tisztát. Csak úgy megragadott egy pólót, kirángatta a táskából, és amint felállt, Bill karjait érezte maga körül, ahogy hátulról körbefonták.

- Ne haragudj – motyogta Bill a hátába.

Tom elhúzódott az ölelésből, levette a pólóját, és felvette az újat, aztán hideg arckifejezéssel fordult Billhez.

- Most seggfejeztél le – emlékeztette Billt, mert úgy viselkedett, mintha meg se történt volna; mintha Bill már el is felejtette volna.

- Nem is! – tagadta Bill, Tom állkapcsa pedig megfeszült idegességében.

- Azt gondolod, hogy valami seggfejjé fogok változni – vágott vissza Tom, hideg és kemény hangon. – Azt hiszed nekem nincsenek meg ugyanazok a problémáim? – kiáltotta. Bill a homlokát ráncolta, és még szorosabban fonta saját maga köré a karjait. – Szerinted csak megakarlak dugni? Mert Istenre esküszöm, Bill…

- Nem – szakította félbe Bill, és megrázta a fejét. A hangja lágy volt, de épp elég, hogy megállítsa Tomot. – Nem hiszem azt.

- Az egészet egy csapdának érzem – vallotta be Tom, és elment Bill mellett, hogy visszaüljön az ágyra. Bill felé fordult, és látta, hogy Tom lába fel-le ugrál az idegességtől. – Hogy bármikor teszek egy rossz mozdulatot, és kiakadsz, és mindenért engem fogsz hibáztatni, és én csak…

- Nem csapda – nyugtatta Bill, a hangja pedig egyre lágyabb lett minden egyes másodperccel.

- Szerinted végig hátsó szándékom volt?

Bill megrázta a fejét, határozottan. Biztos volt benne, hogy nincs hátsó szándék. Biztos volt abban is, hogy a barátságuk ártatlan volt, a kialakuló kapcsolatuk pedig csak véletlen jött. Nem lehetett kiszámítani, hogy hogyan fognak alakulni a dolgok. Bill előrelépett, hogy leüljön Tom mellé. Közel, de nem túl közel.

- Csak félek, oké? És ha megdolgoztatlak, akkor van egy kis időm, hogy belenyugodjak ebbe a… bármi is ez.

- Mondtam, hogy mehetünk a te tempódban – emlékeztette Tom Billt, a hangja és a testbeszéde pedig meglágyult.

- Nem tudom milyen tempót szeretnék – vont vállat Bill, és a felsője ujját lejjebb húzta a csuklójáról.

- Hát, majd kitaláljuk – mondta Tom, sóhajtva. Kicsit hülyének érezte magát a kirohanása miatt, de utálta az érzést, hogy Bill bármikor ellene fordulhat. Folyton rettegésben tartotta. – Csak bízz bennem egy kicsit, oké?

Megnyalta az ajkát, Bill pedig bólintott, és suttogva válaszolt.

- Oké.

Annie megetette a fiúkat ebéddel, ami nekik inkább reggeli volt, mivel ilyen későn ébredtek; aztán hagyta nekik, hogy pár órát a házban lébecoljanak. Bill próbált további dalszövegeket írogatni a füzetébe, amíg Tom mellette ült, és Bob gitárját pengette, és próbált belekukkantani Bill üres lapjába, de Billnek semmi sem jött most. Annyi minden volt az agyában, és mégis, semmi sem jött ki.

Bill töltött egy kis időt Annie-vel is; beszélgettek, nevetgéltek. Tom is csatlakozott a nagy részéhez, mivel nem volt jobb dolga. Viszont majdnem végig csendben maradt, hacsak nem kérdeztek konkrétan tőle valamit. Nem érezte, hogy illendő lenne megzavarni azt a maradék kis időt, amit Bill a családjával tudott tölteni, mielőtt újabb hónapokra megy vissza New Yorkba.

Végül, amikor a nap kicsit lejjebb ment az égen, Annie-nek szinte ki kellett rugdosnia őket az ajtón, azt mondogatva, hogy Tomnak egyszer körül kell még néznie Georgiaban, mielőtt hazamennek. Bill morgott valamit az orra alatt arról, hogy mennyire nem fair, hogy végre otthon van és erre ki van rúgva a házból, de Annie a kezébe nyomta a kocsija kulcsát, Bill pedig nem ellenkezett.

Sajnos, nem lehetett túl sok mindent csinálni Trinityben, és legutóbbi alkalommal minden opción végig is mentek, amikor Bill megmutatta Tomnak a várost, és a végén az iskolánál voltak. Amikor Tom megismerte ki az a John és James; mielőtt verekedett Billért. Mielőtt annyi minden történt, ami fenekestül felfordította Bill életét.

Mintha már egy millió éve lett volna.

- Hacsak nem akarsz egy túrát a farmon, nem tudom mit kéne megmutatnom – mondta Bill, a városka utcái között körözve. Nem lehetett semmit csinálni, nem volt semmi látnivaló, és Bill másra se vágyott, csak hogy visszamehessen aludni. Már azóta várta, hogy mikor aludhat vissza, amióta Annie felébresztette őket. Tom viszont, úgy tűnt, kicsit jobban örül, hogy kijöttek a házból, és ez volt az egyetlen dolog, ami megakadályozta Billt, hogy visszaforduljon és azt mondja, hogy le van szarva Annie hogyan képzelte el az ő szünetét.

- Régen miket csináltál?

Egyszerű kérdés volt, de Billnek törnie kellett a fejét, hogy eszébe jusson valami.

Tom nézte, ahogy Bill megmarkolja a kormányt, és előrehajolt, hogy felnézzen az égre. Tom is követte a tekintetét, de nem látott semmit, és amikor Bill visszafordult hozzá, bármi is lehetett az a nagyon érdekes dolog, már el is lett felejtve. Bill vállat vont válaszként Tom kérdésére.

- Georggal és Gustavval lógtam.

- És mit csináltatok? – kérdezősködött Tom.

- Öm, nem tudom – felelte Bill, a jelzőlámpát nézve. A városnak kevés utcája volt, azokon sem volt túl nagy forgalom, de nekik mégis sikerült kifogniuk az egyetlen lámpánál a pirosat. És nem is volt senki körülöttük, egyik irányból sem. – Teheneket döntögettünk, buliztunk, gyújtogattunk. Csak az átlag dolgokat.

Tom felnevetett az átlag dolgok definícióján, miközben nézett ki az ablakon maga elé. Ugyanazoknál a lepukkant épületeknél mentek el, mint pár perccel korábban.

- Nem néztem volna ki belőled, hogy piromániás vagy – felelte, Bill pedig felnevetett.

- Azt hitted egész nap bent voltam és a körmöm lakkoztam, vagy mi? – vágott vissza, és Tomnak rá kellett néznie, hogy biztosan eldönthesse, hogy Bill csak viccel.

- És a lábkörmeid – tette hozzá Tom, és elhúzódott az ütés felől, amit Bill hirtelen az irányába vetett.

- Nem hallottad még, hogy ne idegesítsd a sofőrt?

Tom megvonta a vállát közönyös válaszként, ahelyett, hogy mondott volna valamit. Bill újabb utcára fordult be, ahol már szintén voltak. Tényleg nem volt semmi érdekesség, amit megmutathatott volna Tomnak.

- Igazából, van egy hely – mondta Bill pár perc csend után, Tom pedig azonnal felkapta a fejét. Bármi jobb, mint a semmi. Nézte Billt, amíg Bill felé nem fordult egy kérdéssel. – Pizza és flipper?

Tom elvigyorodott. Ez volt a legjobb ötlet eddig ezen a napon.

- Naná.

Rendeltek egy pizzát, hogy elfelezzék, de nem sokat ettek belőle, mert még mindig tele voltak Annie ebédjétől. A flipperrel viszont elvoltak pár órát, mivel senki nem zavarta meg őket az apró helyen, ahol emberek is alig voltak. Túl halott volt, gondolta Tom, egy péntek estéhez képest. De hát, Tom még mindig a manhattani nyüzsgéshez volt hozzászokva.

Amikor már megunták a játékot és a pizzázót, megegyeztek egy döntetlenben, hogy mindketten ugyanannyit nyertek, mint a másik. Tom megpróbálta rábeszélni Billt egy-két kör billiárdra is, de Bill nem volt hajlandó. Azt mondta, nem tud játszani, és hogy nincs kedve hülyét csinálni magából.

Tom csesztette is vele hazaúton, a hideg pizzával az ölében, amikor Bill vezetett vissza Annie házába. A dolgok kényelmesek voltak köztük, még annak ellenére is, hogy néhány dolog még mindig bizonytalan volt, amiről egyikük sem akart még beszélni.

Alkalmanként, a kormány mögül Bill oldalra nézett, és azt látta, hogy Tom őt nézi, de akkor Tom mindig visszafordult az ablak felé, és nehéz volt megállapítani milyen az arckifejezése a sötétben. Billnek fogalma sem volt Tom min gondolkozok, hogy mi járhat a fejében. Billnek is egy millió dolog kavargott az agyában. Amikor negyedszerre vette észre, hogy Tom őt nézi, úgy döntött rákérdez.

- Bámulsz – állapította meg, és a kormányba kapaszkodott, ahogy oldalra pillantott a barátjára.

Tom bámult ki tovább az ablakon, ahogy megszólalt.

- Nem.

- Bámulsz és még hazudsz is – felelte Bill. – Mi a baj?

- Semmi – mondta Tom, és összefonta a kezeit a pizzás doboz felett. – Csak gondolkoztam.

- Aha! – kiáltott fel Bill diadalittasan. – Miről?

- Csak… nem tudom elhinni, hogy holnap már otthon leszünk. Gyorsan elment.

- Mmm – hümmögött Bill egyetértésképp. Gyorsan elment, de ugyanakkor, annyi minden történt, hogy úgy érezte, mintha már egy éve itt lettek volna. – De hiányzik. A város.

- Ja – helyeselt Tom halkan. Amikor Bill ránézett, újra, látta, hogy Tom megint a szájában lévő karikát böködi a nyelvével. Tom felé fordult, és ezúttal ő kapta rajta Billt, hogy bámulja, és elvigyorodott.

- Úgy érzem minden más lesz, amikor visszamegyünk – vallotta be, még mindig nagyon halk hangon.

- Már most minden más – kerülte meg Bill a témát.

- Gondolom – bólintott Tom, dobolt egyet az ujjaival a dobozon, és onnantól kezdve csak bámult tovább maga elé, amíg vissza nem értek Annie-hez. Egyikük sem mondott semmit, de mindketten tudták, hogy millió dolog van, amiről beszélniük kéne. Viszont várniuk kellett, mert egyiküknek sem állt szándékában felhozni a témát.

Annie még mindig ébren volt, amikor visszaértek az öreg házba, bár már átöltözött és lefekvéshez készülődött. Épp a lépcső felé tartott, amikor a nappaliban összetalálkoztak. A tekintete csillogott a szoba tompa fényében a karácsonyfaégők villogása miatt. Hamarosan az is el lesz majd rakva.

Bill arcára nyomott egy puszit, aztán Tomhoz lépett. Tom hezitált, még mindig nem volt hozzászokva a szerető családi légkörhöz, de hagyta, hogy Annie őt is lehúzza magához, hogy átölelhesse a vállát.

- Tudom, hogy még be kell pakolnotok, de ne maradjatok fent sokáig – tanácsolta. – Holnap korán kell kimenni a reptérre.

Bill és Tom egyszerre bólintott, aztán Annie elment, Bill pedig felnevetett, amikor Tom felsóhajtott.

- Nagyon feszült vagy – állapította meg, elvette tőle a dobozt, és a konyha felé indult. Tom követte, közben pedig kicipzározta a pulcsiját.

- Nem vagyok hozzá szokva a boldog emberekhez – motyogta Tom magyarázatként, Bill pedig felnevetett a hűtő ajtaja mögött.

Amikor felállt és becsukta az ajtót, megint csendessé és kényelmetlenné vált a helyzet.

- Gondolom pakolnunk kéne – javasolta Bill, Tom pedig egyetértett, bár ő már nagyrészt kész volt, mert nem volt már dolga.

Bill épp az utolsó ruháját dobta be a bőröndjébe, amikor halk kopogást hallott az ajtón. Felállt, eltűrte a haját az arcából miután becipzározta a táskákat, aztán felállt kinyitni az ajtót, ahelyett, hogy szólt volna Tomnak, hogy jöjjön be.

Bill megszorította a kilincset, amikor meglátta Tom arcát, tele stresszel, kimerültséggel, frusztráltsággal.

- Mi a baj? – kérdezte, és azonnal arrébb lépett, hogy beengedje Tomot. Két lépéssel Tom már bent is volt a szoba közepén, ökölbe szorított kézzel, és olyan arckifejezéssel, amilyet Bill még sosem látott rajta.

Tom nem felelt Bill kérdésére. Sem amikor Bill megkérdezte, sem amikor becsukta az ajtót, sem amikor Bill keresztbe tett karral nézte, ahogy Tom fel-alá mászkál a szobában.

- Tom – erősködött végül Bill, Tom pedig úgy nézett fel a fiatalabb fiúra, mintha el is felejtette volna, hogy ő is ott van. – Megijesztesz.

- Beszéltem anyukámmal – mondta végül Tom pár feszül pillanat után. Gyorsan leült Bill ágyára, mintha a térdei megadták volna magukat alatta. Bill nézte egy darabig a barátját, a száját rágcsálta, a pólója szélével babrált. Amikor nem folytatta, Bill leült mellé, óvatosabban, mint ahogy Tom ült le, és a kezét a térdére tette.

- Mi történt?

- Azt mondta jobban örülne, ha itt maradnék veled, mintha hazamennék – nyögte ki Tom, keserűen. – Azt mondta úgy mindenki jobban járna.

- Mi? – kiáltott fel Bill. – Ez honnan jött neki?

Tom a kezeibe temette a fejét.

- Nem tudom – mondta; a szavai alig voltak érthetőek. – Felhívtam, hogy megmondjam neki, hogy holnap visszajövök, erre azt mondta, hogy csak maradnom kéne a picsába. Azt mondta, hogy úgy sincs se munkám se semmim.

Bill millió kérdést szeretett volna feltenni. Elkezdeni kiabálni és fel-alá járkálni, a haját tépni idegességében. De tudta, hogy ezek közül egyik sem fog segíteni Tom helyzetén, és egyikük sem fogja jobban érezni magát. Helyette, Tom vállára döntötte a fejét, és átkarolta a derekát, hogy közel húzza magához. Ezt a mozdulatot Annie már annyiszor csinálta vele, és mindig jobban érezte magát tőle. Nem voltak válaszai Tomnak, de talán ezzel egy kicsit átveheti a teher egy részét.

- Talán történt valami és csak kicsit stresszes? – kérdezte, óvatosan.

Tom megrázta a fejét, és Billnek dőlt, hagyva, hogy a fiatalabb fiú átölelje és nyugtassa.

- Nem számít – suttogta, lemondó hangon. – Visszamegyek, szerzek egy lakást, aztán…

- Hé – vágta félbe Bill, és az ujja hegyével maga felé fordította Tomot. Összeszorította a homlokukat. – Tudom mit mondtam előtte, de addig maradsz, ameddig akarsz. – Tom erre már nyitotta a száját, hogy válaszoljon, az orruk egymásnak is ütközött, ahogy kicsit mozgott a feje, de Bill követte őt, és megrázta a fejét. – Szeretném, és azt is, ha sikerülne vele rendbe hozni a dolgokat.

- Gordon miatt van – mondta Tom. Elhúzta az arcát Billtől, de közel maradt. – Soha nem jöttünk ki jól, anyu meg…

Minden jel ott volt egyenesen Bill előtt, hogy Tom nagyon feszült volt, közel ahhoz, hogy elszakadjon a cérna, és nem szerette volna, ha addig jutnak, amikor már nem lesz képes segíteni. Szeretett volna enyhíteni az érzésein, és ott lenni neki, ahogy Tom is már bebizonyította, hogy ott tud lenni Billnek.

- Hé, hé – csitítgatta Bill, és a másik karjával is átölelte Tomot, hogy még közelebb húzza magához. Elkezdett hátradőlni, Tomot húzta magával, az idősebb fiú pedig nagy huppanással Billen landolt. – Dőljünk le? – kérdezte Bill vigyorogva, mivel már túl késő volt, hogy Tom válasza számítson.

- Gondolom – mondta Tom, és az a kis mosoly, amit Bill az arcán látott, egy kis reményt adott neki.

- Majd megnyugszik anyukád is – ígérte Bill, bár nem volt benne biztos, hogy ezt kéne mondania. De jól hangzott, helyesnek hangzott, és ha már kimondta, nem volt értelme visszavonni. – Addig pedig…

Tom felvonta a szemöldökét, halvány mosoly jelent meg az arcán.

- Addig pedig?

- Addig pedig – kezdte Bill újra, és az ujjait Tom hajfonatai közé csúsztatta. –, itt vagyok én, hogy eltereljem a figyelmed.

Tom lehunyta a szemét, egy pillanatra Bill szájához nyomta a sajátját, aztán kinyitotta a szemét amikor elhúzódott.

- Hát nem? – kérdezte, alatta pedig Bill bólintott, és próbált nem mozogni Tom súlya alatt. – Egész jó figyelemelterelés vagy.

- Hát nem? – vigyorgott Bill, és visszahúzta Tom fejét egy újabb csókra. Az ajkaik találkoztak, hamarosan a nyelvük is, és mielőtt Bill észbe kapott volna, már a csípőjét emelte, Tom pedig a sajátját szorította Billhez.

Bill felszisszent, amikor Tom keze maguk közé keveredett, és a nadrágja vékony anyagán keresztül megmarkolta a növekvő erekcióját. Szédült volt, az egész szoba forgott. Tom keze minél jobban felfedezte Bill alsóbb régióit, a testét a pólója alatt, annál jobban beindult, de egyre zavarodottabb, ijedtebb is lett.

Jó érzés volt. Minden jó volt. Tom jó volt. De bűntudata is volt valamiért. Mintha félrevezetne valakit, mintha olyasmit tenne, amit nem kéne, mintha nem is tudná mit akar most már, és mintha nem tudná irányítani az érzéseit.

- Tom – nyögte, a fejét pedig hátravetette, ahogy Tom keze úgy ért hozzá, ahogy előtte még senki. A hangok, amik Bill szájából jöttem, csak tovább bátorították Tomot, és előrehajolt, hogy az ajkaival és a fogaival Bill nyakát támadja meg.

- Mondd, hogy álljak le – suttogta Bill fülébe, és a súlyával lenyomta Billt az ágyra.

Bill megadóan megrázta a fejét, összeszorított ajkakkal.

- Mmm-mmm – motyogta.

Tom ezt jelzésnek vette, hogy folytassa, és hátrébb hajolt, hogy feltolja Bill pólóját, aztán visszahajolt, hogy megcsókolja az egyik mellbimbóját. Bill visszafojtott egy sikítást, ahogy a csípője hirtelen megugrott, egyenesen Tomba. Tom elmosolyodott a bőrénél, és finoman beleharapott a mellbimbójába, aztán áttért a másikhoz, ami ugyanazt a fizikai reakciót váltotta ki.

- Ah, Tom – sóhajtott Bill, a keze pedig Tom tarkóján volt, és mozgott vele oldalra a mellbimbói között, aztán lejjebb, amikor Tom hátrébb húzódott, hogy egészen a köldökéig végigcsókolja.

Tom felnézett rá a lábai közül.

- Már Szilveszter óta ezen gondolkoztam – vallotta be. A hangja annyira mély volt, vággyal teli, hogy Bill gerincén borzongás futott végig.

- Igen? – alig bírta Bill megkérdezni, mert Tom keze ismét megmarkolta a dudort a lábai között. Az ujjai körbefonták a merevedését, amit alig fedett a melegítője, amit alváshoz vett fel. Tom bólintott válaszként; a tekintete Bill erekciója és a szemei között járt, közben a nyelve hegyével a piercingjét forgatta. – Min gondolkoztál?

Tom visszamászott, egész testével Billnek dőlt, és végigcsókolta az állkapcsát egészen a füléig.

- Ki akarok próbálni valamit – mondta. – Megengeded?

Bill azonnal bólintott, annak ellenére, hogy már alig bírta visszafojtani a növekvő félelmet a gyomrában. Tépelődött. Közelebb akarta húzni Tomot, és eltolni. Tépelődött, hogy Tom legjobb barátja akar lenni, vagy sokkal több.

Eltakarta az arcát a tenyerével, és remegve fújta ki a levegőt, ahogy Tom újra lejjebb mászott. Amikor Tom lehúzta a nadrágját, csak annyira, hogy Bill pénisze kiszabaduljon az anyagok alól, Bill megfeszült, és minden lehetséges következmény végig futott a fején, hogy mit szólnának ehhez az emberek, mit gondolnának. Ettől melegnek számít? Számít egyáltalán? Egész életében pontosan ettől a pillanattól védte magát, és most, hogy megélte, nem tudta eldönteni mit akar.

- Ne agyalj, ne agyalj, ne agyalj – suttogta magának halkan, és lecsukta a szemét, várva az érzést, amiről tudta, hogy jönni fog. Pár pillanattal később, amikor még mindig semmi nem történt, és még annyit se érzett, hogy Tom egyáltalán megmozdult volna, felnyöszörgött.

- Bill, vedd el a kezed – követelte Tom, Bill pedig így is tett, és meglátta Tomot, ahogy előtte térdel, a kezei pedig Bill lábán voltak. – Mondd, hogy álljak le – ismételte újra, de ezúttal inkább kérdésnek hangzott, mint kérésnek. Bill hosszú pillanatokon át bámult rá, aztán Tom finoman a férfiasságához nyúlt, és simogatni kezdte fel-le, olyan óvatosan, hogy Bill úgy érezte összeroppan a gyengédségtől.

- Nem – mondta végül, és megrázta a fejét a párnán, a csípőjét megemelte Tom kezébe, és remegve kifújta a levegőt. – Ne hagyd abba.

Tom megnyalta az ajkát, és lehajolt, Bill erekciója fölé. Széttárt ajkakkal, annyira közel hajolt, hogy, Bill érezte a bőrén a meleg leheletét, és hirtelen levegőért kapott…

- Ne, várj – kiáltott fel, a könyökére emelkedett, és próbált elhúzódni. Tom megragadta a csípőjét, hogy ne menjen messze. – Állj, állj, állj, nem tudom – mondogatta Bill, és újra eltakarta az arcát remegő ujjakkal. Sírni akart. Eltűnni.

Tom visszamászott Billhez, hogy egy szinten legyen vele, és elvette Bill kezeit.

- Semmi baj – szólt rá. Újabb, keményebb megközelítést használt, mivel a finomabb eddig nem vitte sehová. Most egy kicsit keményebb szeretetre volt szükség. – Nyugodj le, semmi gond. – Bill erre nyöszörgött, Tom pedig figyelmeztette, - nehogy sírni merj emiatt.

Bill összeszorította a szemeit, a légzése még jobban remegett, ahogy kiengedett mindent a tüdejéből. Nem fog sírni, mondogatta magának. Nem fog sírni, mert nincs miért sírni. Kinyitotta a szemét, és látta, hogy Tom tekintete még mindig gyengéd, nem mérges.

- Sajnálom, én nem… én nem…

- Bill…

- Nem vagyok meleg – nyögte ki Bill az összeszűkült torkán át, a szavak hallatán pedig, Tom tekintete hirtelen valami teljesen mássá vált.

- Ha nem akarod vagy nem állsz rá készen, az oké – kezdett bele Tom, hidegen. Ekkor kezdett idegesnek tűnni, Bill pedig legszívesebben elsüllyedt volna. – De ne menj vissza ehhez a nem vagyok meleg szarsághoz. Azt hittem azon már túl vagyunk.

- Túl voltunk – felelte Bill, félénken, aztán gyorsan javította, - vagyunk. De én… én nem…

- Tudod mit, tök mindegy – fejezte végül be Tom, és felugrott az ágyról.

- Tom, várj – kérlelte Bill, és felült, de Tom nem állt meg. Ment tovább az ajtóhoz, Billt pedig ott hagyta az ágyon. – Tom.

Tom megállt az ajtóban, a kilincset fogva, és ahogy megfordult, sötét tekintettel nézett Bill felé.

- Nem vagy meleg, felfogtam. Megcsókolhatsz, elérheted, hogy akarjalak, de nem viszonozhatsz belőle semmit, mert nem vagy meleg. Jól van.

Bill próbálta újra hívni Tom nevét, de Tom elment, bevágta Bill ajtaját, aztán a sajátját. És, ennyivel, vége is volt.