Bill csúnyán bámult ki a taxi ablakán. Esett az eső, megint. Általában nem volt baja az esővel, de most már hetek óta esett, amitől az egész város egy félelmetes, boldogtalan helynek tűnt. Arról nem is beszélve, hogy Bill így meg lett fosztva a lehetőségtől, hogy gyalog járjon egyetemre és onnan haza, és bárhová ahova Tommal mentek. Mindig hülye taxikra kellett vadászniuk, vagy tömegközlekedésben nyomorogniuk. Valószínűleg inkább megázott volna, ha a rasztái nem lettek volna olyan elviselhetetlenek vizesen. Arról nem is beszélve, hogy a szar idő az összes allergiáját is előhozta. Bill már hetek óta taknyos volt, és folyton el volt dugulva az orra. Illatokat sem érzett, nem hogy még énekeljen is, ami már kezdett gond lenni az egyetemen is. De Tom szerette őt, ennek ellenére is. Dugult orral, vicces hanggal, meg minden. Az utóbbi időben egyre többször mondta is ezt, amitől Bill gyomrában pillangók röpködtek.

Amikor a taxi végül leparkolt a háza előtt, Bill előreadott valamennyi pénzt a sofőrnek, a vállára vette a táskáját, kinyitotta az ajtót, és rohant az épületbe. Volt egy kis házija is, amit meg kellett csinálnia. Az utóbbi hónapokban, amit Tommal töltött, kialakított egy rutint, hogy amint hazaért, egyből megcsinált minden házit, hogy az estéi szabadok legyenek Tommal. Néha elmentek felfedezni a várost, máskor megelégedtek azzal, hogy rendeljenek valami kaját, és otthon üljenek, filmeket nézve.

Ez az este is filmes este lesz, mert Billnek nem volt túl sok kedve még egyszer kibírni az esőt. Igazából, már két hete mindig otthon voltak az eső miatt, leszámítva amikor Bill órára ment, Tom pedig dolgozni.

Teljesen véletlenül sikerült munkát szereznie egy galériában. Az egyik randijukon voltak ott, a tulajdonos pedig meghallotta, ahogy Tom az egyik képet szakmai szempontból elemezte, aztán néhány másikat dicsérgetett. Mr. Tanson – vagy Marty, ahogy ő hívatta magát – odament hozzájuk, beszélgetést kezdeményezett, és mielőtt elmentek volna, felajánlott egy állást Tomnak.

Bill mosolyogva mászta meg a lépcsőket a lakásuk felé, ahogy visszaemlékezett, hogy Tom annyira le volt döbbenve, hogy gyakorlatilag órákon át szinte meg se szólalt, aztán, amint megtalálta a szavakat, abba se hagyta a beszédet. Folyamatosan pofázott izgalmában, amíg végül sikerült teljesen felfognia, hogy egy galéria lesz a munkahelye, ahol művészet és művészek és művészet kedvelők fogják körül venni egész nap.

Maga a munka nem volt annyira nagy szám, de akkor is némi pénz volt, és már egy kiindulópont. És Tom nagyon élvezte, már amennyire Bill látta. Bill azt is látta, hogy Tom nagyon jó volt mindenben, amit csinált. Nagyon jó, de fájdalmasan szerény. Pár nappal azután, hogy visszajöttek Georgiából, Tom befejezte a rajzát Billről, és Billnek annyira tetszett, hogy keretbe is rakta és kirakta a nappaliban a falra. Tom erre nárcisztikusnak nevezte, de Bill biztos volt benne, hogy ezzel csak a saját szégyenlősségét akarja leplezni a munkája kapcsán.

Amikor belépett a lakásba, az első dolog, amit Bill észre vett az volt, hogy minden lámpa le volt kapcsolva, és az esteledő ég tompa fénye volt az egyetlen, ami kis fényt adott a lakásnak. Először azt hitte Tom nincs otthon, de aztán meglátta, hogy a nappaliban itt-ott meggyújtott gyertyák voltak.

- Édesem, megjöttem? – kiáltotta bizonytalanul, és kicsit cinikusan, miközben a táskáját ledobta az ajtó melletti székre, és azonnal elkezdte lerángatni magáról a vizes kabátját.

Épp a második karjáról húzta le az ujjat, amikor Tom megjelent a konyhából, hosszú, fehér köténnyel a buggyos ruhái felett, vigyorral az arcán.

- Szia! – üdvözölte, és megtörölte a kezeit a kötényben.

- Szia – köszönt vissza Bill, kevésbé lelkesen, de annál kíváncsibban, miközben a kabátját a szék háttámlájára terítette. – Elment az áram? – kérdezte, és lassan a kapcsoló felé fordult maga mögé. Biztos volt benne, hogy azt már a lépcsőházban is észrevette volna, abba pedig még biztosabb volt, hogy a számlát befizette. – Nem emlékszem…

- Ne, ne kapcsold fel – állította meg Tom gyorsan, odaszaladt, és eltolta Bill kinyújtott ujjait a kapcsolótól. – Ma este ünneplünk.

Bill kicsit felkapta a fejét, a kíváncsi tekintete pedig találkozott Toméval. Végiggondolta, hogy mit ünnepelhetnének, de első próbálkozásra semmi nem jutott eszébe, és túl türelmetlen volt, hogy még egyszer átrágja.

- Mit ünneplünk? – kérdezte, ahelyett, hogy megpróbált volna keményebben gondolkozni, és kitalálni valamit.

A csillogás Tom szemében nem halványult el, ahogy párszor Billre pislogott.

- Három hónapja vagyunk együtt – mondta, átlagosan, Bill pedig a szemeit forgatta.

- Három hónapot nem szoktak ünnepelni – ellenkezett, bár a gyomra kicsit ugrott a gondolattól, hogy mennyire messze jutottak ebben a három hónapban.

- Mi? Nem ünnepeljük, hogy a 90 napos próbaidő lejárt? – vigyorgott Tom, Bill pedig megrázta a fejét, előrelépett, és átkarolta Tom derekát.

- Mondjuk szép gondolat – mondta Bill, és Tom nyakába temette az arcát, amíg Tom lazán megölelte, aztán elhúzódott, nem épp Bill örömére. Bill a homlokát ráncolta, ahogy Tom hátrébb dőlt, hogy nagyobb hely legyen köztük, de Bill a dereka körül tartotta a kezét.

- Tudtam, hogy így fogsz reagálni – mondta Tom, annyira magabiztosan, hogy Bill most már inkább visszaszívta volna, amit mondott, csak hogy ne Tomnak legyen igaza. Az érzés viszont nem tartott tovább, mert Tom vigyora még szélesebb lett, már ha egyáltalán lehetséges volt az. – Ezért is ünneplünk valami mást is.

Bill kérdőn felvonta a szemöldökét, de több pillanat eltelt, és Tom még mindig nem válaszolt, ezért Billnek ténylegesen fel kellett tenni egy kérdést, és végigmenni a lehetőségeken.

- Anyukád felhívott, hogy Gordont elcsapta egy busz?

- Bill! – kiáltott fel Tom, döbbenten, de Bill látta a mosolyt, amit próbált leerőltetni az arcáról, és ezért már meg is érte. A dolgok Tom és a mostohaapja között csak romlottak, amikor elmondta nekik, hogy beköltözik, véglegesen, a fiújához. Bill is ott volt, hogy lássa a reakciójukat, és azt a pillanatot soha többé nem akarta újraélni.

- Bocsi – motyogta, de nem szánt rá annyi energiát sem, hogy legalább úgy hangozzon, mintha tényleg sajnálná. – Anyukádhoz kötődik egyáltalán? – kérdezte, komolyan, Tom pedig megrázta a fejét, a tekintete pedig a plafon felé vándorolt egy pillanatra, hogy összeszedje magát.

- Annie viszont hívott – mondta, és Bill most aközött tépelődött, hogy tudni akarta a nagynénje mit akart, de ugyanakkor nem is érdekelte, mert azt akarta tudni, hogy mit ünnepelnek még. – Valamit mondott arról, hogy elhanyagolod a tanú-kötelességeid?

Bill felhorkant. Annie ezt használta kifogásnak, hogy a lehető leggyakrabban lecsalja Billt Georgiába. Sajnos, az iskola és Tom új munkája mellett, ez eddig még nem nagyon jött össze.

- Georg még nem panaszkodik – jegyezte meg, a karjait pedig Tom dereka körül Tom nyakához emelte. – Majd kitaláljuk, hogy menjünk.

- Nélkülem is mehetsz, ugye tudod? – mondta Tom, és közelebb húzta magához Billt most, hogy már témát váltottak.

- Mmm-mmm – tiltakozott Bill, összezárt ajkakkal, a fejét rázva. – Pont ott vagy, ahol akarom, hogy legyél, és most nem akarom, hogy el kerülj a szemem elől.

- Mondtam, hogy a tied vagyok – emlékeztette Tom. – Még mindig itt leszek, ha visszajössz.

Bill az ajkába harapott, és felfelé nézett, eljátszva, hogy tényleg fontolgatja, amikor valójában ez szóba se jött.

- Nem hiszem – mondta lassan, aranyosan. – A végén még jön valami lány, és elcsavarja a fejed.

- Pfft – nevetett Tom. – Szerintem inkább nekem kéne aggódnom, hogy valami lány elcsavarja a fejed.

- Hát – mondta Bill, és a játék kedvéért nem is ellenkezett –, csak hogy biztosra menjünk, téged is magammal viszlek, hogy szemmel tarthassuk egymást.

- Valószínűleg egy jó… oh, basszus – hagyta abba Tom, elhúzódott Billtől, és beszaladt a konyhába.

Bill követte, közben az eldugult orrát dörzsölte a csuklójával, és nyafogott magának a betegsége és a titkolózás miatt. És aztán, Tomhoz érve észrevette: egy tepsi lasagnét vett ki a sütőből. Az asztal pedig, meg volt terítve, egy gyertyafényes vacsorára két személynek.

- Tom – suttogta Bill az ajtóból, és egy vigyor terjedt el az arcát.

- Épp időben kaptam el – mondta Tom, nem követve a beszélgetést, amibe Bill akart belemenni. – Gyere, ülj le – kezdte Bill kényeztetését. Az asztalhoz ment, és kihúzta neki az egyik széket, Bill pedig nevetett saját magán és Tomon, mielőtt helyet foglalt volna. Hülyén érezte magát, amiért ennyire örült ennek, de édes volt és váratlan, és annyira egy Tomos dolog, hogy már szinte nem is bírta.

- Biztos valami nagy dolgot ünneplünk – állapította meg Bill, amikor Tom visszafordult a pulthoz, és babrált valamit a lasagne és egy tálba kirakott fokhagymás kenyér felett.

- Három hónap – vigyorgott Tom a kajára maga előtt, miközben folytatta az előkészítését.

- Valami mást – hümmögött Bill, és öntött maguknak bort a poharaikba, amíg Tom felszolgálta a vacsorát, amit készített, csak a második okát nem volt hajlandó megmondani, még akkor sem, amikor helyet foglalt az asztalnál Billel szemben. Bill figyelmét viszont hamar el is terelte a kaja. Most, hogy már épp az orra alatt volt, és közelről érezhette az illatát a gyomra várakozva megkordult. Egész nap alig evett valamit, ezért ez volt a legtökéletesebb meglepetés. – Olyat fogunk ezért ma szexelni!

Tom ördögien elvigyorodott, és megemelgette a szemöldökét.

- Küldetés teljesítve akkor, vacsora vége – tette a kezét az asztalra, és hátrébb tolta a széket, poénból, amíg Bill szigorúan rá nem nézett.

- De komolyan – mondta Bill, és felvette a villáját, kicsit zavarodottan, amiért Tom annyira nézte őt.

- Remélem finom – motyogta magának, de Bill úgy válaszolt rá, mintha a beszélgetés részeként mondta volna.

- Majd megmondom – mondta Bill, és a vacsorájába döfte a villáját. Még ha nem is lesz finom, Bill már akkor is tudta, hogy mi lesz a válasza. Néha, az ilyen kis füllentések kellettek. Szerencsére, nem volt szükség arra, hogy hazudjon. – Oh, istenem – mondta az első falat körül, amit megevett. – Tom, ez pont olyan, mint Annie lasagnéja!

Az asztal felett, Tom büszkén elmosolyodott, és felvette a saját villáját, hogy ő is belekóstoljon. Eddig még soha nem evett lasagnét, ezért elég idegtépő élmény volt. Főleg, mivel azt akarta, hogy minden tökéletes legyen Billnek.

- Komolyan – folytatta Bill, miután lenyelte az első falatot, de egyből vette is be a következőt. – Hogy csináltad?

Az emberek mindig is próbálták megszerezni Annie szupertitkos lasagne receptjét, és senkinek nem sikerült. Senki nem tudta megismételni, senkinek nem sikerült még csak megközelíteni is Annie-ét.

Az egyenes kérdéstől, Tom elvörösödött, és próbálta elrejteni azt a borospohara mögött. Bill viszont, még mindig őt nézte, és hiába kapta el a tekintetét, nem volt más választása, mint beismerni a titkát.

- Azt mondtam, hogy Annie ma telefonált? – kérdezte, mintha próbálna visszaemlékezni. – Mert amit mondani akartam, hogy lehetséges, hogy talán én hívtam fel?

Bill pislogott, a szája még mindig tele az étellel. Több pillanat kellett ahhoz, hogy végül az ajkai mosolyra húzódjanak, a tekintete pedig jobban felragyogjon, mint a gyertyák a lakásban.

- Komolyan? – kérdezte, lenyelte a falatot, és belekortyolt a vörösborba. – Felhívtad Annie-t, hogy hogyan kell lasagnét csinálni?

Tom megrázta a fejét, és kicsit le is hajtotta, hogy elrejtse mennyire zavarban van.

- Azért hívtam fel, hogy mit csináljak, aztán ecsetelni kezdte, hogy a lasagne a kedvenced, és hogy hogyan kéne csinálnom.

Bill megint csak pislogott; a szemei kinyíltak és lecsukódtak lassan, párszor, amíg próbálta felfogni amit Tom mondott neki.

- Ő ajánlotta fel a szupertitkos lasagna receptjét?

- Öm, igen? – mondta Tom. – Annyira szupertitkos?

- Öm, igen – jelentette ki Bill. – Másképp mindenki olyan jó lasagnét tudna csinálni, mint ez.

Tom elvigyorodott magának, a tányérját bámulva. Nem tudta, hogy ez az étel annyira különleges lesz, hogy Annie még egy top secret receptet is feladna érte, vagy hogy Bill ennyire fogja imádni. Remélte, hogy sikerül Billt megmosolyogtatnia, de arra nem is gondolt, hogy ennél több fog sikerülni. Csak meg akarta ünnepelni a jó híreket, és hogy a döcögős indulás ellenére ilyen jól alakult eddig a kapcsolatuk.

- Szóval, a másik dolog, amit ünneplünk – mondta végül Tom, és felnézett Billre, amikor a pirulása már elmúlt. Bill még mindig evett, de ő is Tomot figyelte. Tom hezitált, mert nem tudta, hogy Bill is ugyanolyan jónak fogja-e tartani, mint ahogy ő gondolta eredetileg. Talán nem is olyan különleges, talán csak hülyeség az egész.

Bill csak bámult Tomra az asztal, a tányérok, a poharak, és a gyertyák felett.

- Csak azt ne mondd, hogy terhes vagy – mondta végül, komoly arccal, amikor észrevette Tom habozását. – Mert nincs hozzá se hely, se pénz, se…

- A nemi szaporító szervek? – vágta be Tom, a szemeit forgatva.

Bill vállat vont.

- Részlet kérdés.

- Nem, öm… - Tom megdörzsölte a tarkóját, ahol a hajfonatai elváltak a fejétől. – Mr. Tanson szeretné kiállítani néhány munkám – mondta, és nézte, ahogy Bill szemei hatalmas csészényi méretűvé kerekednek az asztal felett.

- Tom! – kiáltott fel, Tom pedig nevetett.

- És, öm, szerinte tanulhatnék pár dolgot, ha rendes képzésben vennék részt, ezért hajlandó fizetni egy tanfolyamot, ha részt veszek néhány órán.

Tom nem tudta hogy lehetséges ez, de Bill szemei még jobban elkerekedtek, majd felpattant a székéből, és egyenesen Tom ölébe vetette magát, köré fonva a két lábát, engedély nélkül. Tom örömmel helyezkedett, hogy rendesen elférjenek.

- Ez nagyon jó hír! – kiáltotta Bill, és Tom összerezzent a hangerő miatt, és elhúzta a fülét Bill szájától. Tom hirtelen hülyén érezte magát, amiért egyáltalán megfordult a fejében, hogy Bill bármiért is kevésbé lelkesedne, mint ő. Bill igazából mindenért nagyon tudott lelkesedni, főleg, ha Tomról volt szó.

- Reméltem, hogy az – vigyorgott Tom, és most még jobban örült az ajánlatnak, mint előtte. Bill kirohanása fertőző volt.

Bill hátrahúzódott, Tom szemébe nézett, és elvigyorodott. Olyan nyugalomérzet volt kettejük között, egyenes út előttük, és a bizonyosság, hogy ez működni fog. Épp ahogy Tom ígérte.

- Híres leszel – mondta Bill, a hangja suttogásba átcsapó ámuldozásba csapott át, a szemei pedig még mindig tágra voltak nyílva, izgatottan.

- Ezt nem tudom – tagadta Tom, szerényen, de Bill megrázta a fejét, és egyből Tom szájához nyomta a sajátját, az elvörösödött arcát pedig a kezeibe vette. Másodperceken át mozogtak egymáshoz tapadva az ajkaik, a bor és a lasagne íze pedig keveredett közöttük. Bill játékosan meghúzta Tom piercingjét a fogával, aztán elhúzódott.

- Az leszel – ígérte Bill, a homlokát Tom fejének támasztva, a keze pedig hátrakúszott a nyaka köré. – Én meg majd elmondhatom, hogy ismertelek előtte.

- Te is ott lennél velem, szóval nem kéne – vitatkozott Tom finoman, Bill pedig elmosolyodott válaszként.

- Ezt nem kellett volna mondanod – figyelmeztette Bill, és a tekintetével is próbálta ezt sugallni.

- Miért nem?

- A barátom gazdag lesz és híres – magyarázta Bill, figyelmeztető hangon. – Most már soha nem szabadulsz meg tőlem.

- Mintha akarnék – vágta vissza Tom, Bill pedig felpattant Tom ölébe. Meglepetten, és kicsit félve, hogy valami változott köztük; Tom kíváncsian nézett fel Billre. Bill a kezéért nyúlt, felhúzta a székről, és lehajolt elfújni a gyertyákat az asztal közepén. – Mi a baj? – kérdezte Tom, Bill pedig megrázta a fejét, és Tom kezét húzva kiment a konyhából.

- A vacsorának vége – jelentette be, és hátra se nézett Tomra, ahogy ment előre. – Van mit ünnepelnünk, nem?

Tomnak nagyot dobbant a szíve, megállt, és visszarántotta Billt a karjánál fogva, hogy megfordítsa magával szemben, és magához húzta. A szájuk ismét egymásra talált, ezúttal nagyobb hévvel, mint a korábbi csóknál, Tom keze pedig elindult Bill pólója alá, végigsimítva a háta vonalát.

- Gazdag és híres – mondta Bill két csók között.

- Te valószínűleg előbb leszel gazdag és híres, mint én – ellenkezett Tom.

Bill akkor elhúzódott, de hagyta, hogy Tom visszahúzza az ölelésbe.

- Akarsz fogadni? – mondta kihívóan, Tom pedig az ajkába harapott egy pillanatra, amíg végiggondolta.

- Nem – döntötte el végül. – Már megvan mindenem, amit akarok.

Bill szinte dorombolt a vallomás hallatán, és előrehajolt, hogy megcsókolja Tom állkapcsát.

- Te, én, háló, most – csak ennyit mondott, majd kicsusszant az ölelésből, és a hálószoba felé szaladt, Tommal a sarkában.