A téli ruháiba burkolózva Bill megtette a sétát a kampusz és a közösségi kert között, ahogy az elmúlt egy hétben minden nap tette. A tulipánok, amiket hónapokkal ezelőtt Tommal ültettek, hamarosan előbújnak. Jó idő volt mostanában, de az utóbbi pár napban fagyos fordulatot vett. Bill nem akarta, hogy a tulipánok túl hamar jöjjenek, azt pedig pláne nem, hogy elfagyjanak.

Ahogy közeledett Bill, a kertet kicsit sem látta másnak. Szürke volt, lapos, és halott; teljesen üres. Bill sóhajtott egyet, és letérdelt ahhoz a ponthoz, ahova Tommal ültették a virágokat. Az ujjaival végigsöpört a földön elmélkedés közben.

6 hónappal ezelőtt, Tom elment Guetamalába egy önkéntes misszióra. Fejletlen és mélyszegény területeken építettek házakat. Bill szíve egyszerre fájt jó és rossz értelemben, amiért Tom többezer mérföldet utazott, és feláldozott mindent a jótékonyság nevében. Iszonyatosan hiányzott Billnek, de bűntudata lett volna ilyen fontos munkától visszatartani, ezért a fogait csikorgatva lenyelte a dolgot. Minden héten írt Tomnak, még akkor is, ha nem kapott választ, mert tudta, hogy Tom akkor is olvassa őket, ha nincs ideje visszaírni. Egy kicsit romantikus is volt Bill szerint; a kapcsolatuk valamilyen értelemben erősebb is lett a távol töltött hónapokban, mint amilyen az együtt töltött egyetlen hónapjuk alatt volt. Bár Tom ritkábban írt vissza, de amikor mégis, akkor több oldalon keresztül reagált minden egyes gondolatra Bill leveleiből, és minden mást is leírt arról, ami Guatemalában történt.

Bill úgy érezte, hogy a leveleiből jobban megismerte Tomot, mintha csak beszélgetett volna vele. Tom olyan tapasztalatokat, véleményeket, érzéseket osztott meg vele, amit Bill szerint senki másnak nem tárt fel. Ettől is csak még jobban fájt a szíve Tom után, mert minden levél után, Bill egy kicsit jobban beleszeretett. Bill eljutott arra a pontra, hogy ő maga is nekiállt önkéntes programokat keresni, és most már alkalmanként ő is dolgozott a helyi LMBT központban. Csak kis lépés volt; házakat még nem épített, de ez is volt valami. Tom az egyik üzenetében egy teljes oldalon keresztül ünnepelte, amiért Bill elkezdett az önkéntes munka iránt érdeklődni.

Annyira el volt veszve a gondolataiban, hogy Bill szinte észre se vette először, amikor az ujjai megakadtak egy kis hajtásban. Közelebb hajolt a földhöz, és óvatosan lesöpörte róla a földet. Abba is hagyta az elmélkedést, helyette nekilátott megkeresni a többi hajtást is. Izgatottságában észre sem vette a lépteket maga mögött.

- Gondoltam, hogy itt foglak megtalálni.

Kellett egy pillanat Billnek, hogy eszébe jusson honnan ismerős neki az a hang. Amikor leesett neki, felpattant, és miközben Tom felé szaladt, majdnem el is vágódott. Az utolsó métert már átszökkente, egyenesen Tom karjaiba, és teljes lényével átölelte.

- Tudtam, tudtam, tudtam! - kiáltott fel Bill, miközben a barátját szorongatta, és a következő pillanatban Tom már meg is csókolta, szorosan átölelve őt. Valami furcsa volt, de nem tudta megmondani mi az. Az íze ugyanaz volt, a tapintása is... Az egyik keze feljebb vándorolt, és amikor hozzáért Tom nyakához, rájött mi változott.

- A rasztáid - húzódott el Bill hirtelen, és végre rendesen végignézett Tomon. A bőre barnább volt, mint valaha, tökéletes ellentéte Bill virítóan fehér bőrének; a haja pedig rövidre volt vágva, alig volt egy cm hosszú.

- Igen - mosolygott Tom, és a homlokát Bill homlokának támasztotta. - Már az első két hét után levágtam őket. Akkor jöttem rá, hogy ez nem az a fajta út, amiről ha hazajövök, ugyanúgy fog folytatódni az életem. - Tom megigazította Bill sálját a nyaka körül, mélyen a szemébe nézett. Bill mosolygott, abban a pillanatban súlytalannak érezte magát. - Kicsit lesokkolt, amikor visszajöttem Amerikába, és ilyen... hideg - nevetett. - Hiányoztál.

- Te is hiányoztál - mosolygott Bill, és megfogta Tom arcát, hogy édesen megcsókolja. Először nem csukta le a szemét, de Tom se az övét, és Bill alig bírta folytatni a nevetéstől, amikor Tom rákacsintott. Bill végül lehunyta a szemeit, a kezeivel még mindig ámuldozva simogatta Tom csupasz fejét. Érezte, hogy Tom átkarolja a derekát, és közelebb húzza magához, Bill pedig hozzásimult, és végigsimította a vállát.

- Tulip... - mondta Tom halkan, Bill pedig újra elhúzódott. A szíve ezerszer gyorsabban vert, mint normál esetben szokott, részben a becenévtől, amit már olyan régen hallott, részben pedig azért, mert izgatott volt, hogy Tomnak is megmutathatja.

- A legtökéletesebb időben jöttél - kiáltott fel Bill. Két kézzel megragadta Tom egyik kezét, és visszarángatta a kerhez. Tom botladozva ment utána, nevetve, és Bill levetette magát a tulipánok mellé. - Nézd, előbújtak, Tom, előbújtak!

- Igen - mondta Tom. Leült Bill mellé, nyugodtabban és átkarolta a derekát. - Hamarosan lesznek tulipánjaink.

- Már most is van - vigyorgott Bill, és Tom ölébe mászott. Tom rámosolygott, és gyengéden megcsókolta.

Amikor Tom azt mondta Billnek, hogy nem maradhat vele, Bill akkor még fel se fogta, hogy szó szerint értette. Fél évvel később, Bill még mindig szó szerint emlékezett a szavaira. xxxxxxxxxxxxxxxxx Nem szabadott volna beléd szeretnem. Nem is akartam. Tudtam, hogy hamarosan elmegyek Guatemalába. xxxxxxxxxxxxxx Tom számára szóba se jöhetett volna egy új kapcsolat, mégis, Billel valami kialakult, és észre se vették, hogy egymásba szerettek. A hír kellemetlen meglepetésként érte Billt, de próbálták a legtöbbet kihozni az együtt töltött hetekből Tom programja előtt. Magában ettek paradicsomot, teát főztek Bill mentájával, és tulipánokat ültettek.

- Már nem nézel ki oroszlánnak - sóhajtott Bill. Közelebb bújt Tomhoz, így már annyira szorosan össze voltak gabalyodva, hogy azt se tudta melyik végtag kihez tartozik.

- Akkor minek nézek ki? - kérdezte Tom, és Bill gondolkodásképp oldalra döntötte a fejét.

- Oroszlánkölyöknek - döntötte el, és vigyorgott. Tom megszorította Billt, és felsóhajtott.

- Oké, arról lehet szó.

Egy pár percig csendesek voltak, de egy kérdés ott motoszkált Billben, ami nem hagyta, hogy kiélvezze a barátja karjainak kényelmét. Végül megadta magát, és megkérdezte.

- Most újra mész majd önkéntesnek?

Tom nem mondott semmit. Bill a nyakába temette az arcát. Félt attól, hogy a csend mit jelent. Nem bírt még két évet várni. Egyszerűen nem. Már most éreyzte, ahogy a szíve összetörik.

- Nem.

- Huh? - húzódott el Bill, és a homlokát ráncolta, amikor látta Tom boldogtalan arckifejezését. Tom szinte mindig mosolygott. Bill az arcára tette a kezét, és összeérintette az orrukat, hogy Tom a szemébe nézzen. Amikor végül megtörtént, megfogta Bill egyik kezét, és megszólalt. - Vannak fontosabb dolgok.

- Ezt nem mondod komolyan... - mondta Bill, a szíve pedig kihagyott egy ütemet, amikor látta Tom száját mosolyra húzódni. - De én nem vagyok olyan fontos, mint... - kezdett azonnal tiltakozni, de Tom félbeszakította egy csókkal. Bill próbálta eltolni, de Tom lefogta a kezeit, és addig csókolta, amíg meg nem adta magát. Amikor Tom elengedte, Bill levegőért kapkodott, egyszerre boldogan és szomorúan. - Én nem vagyok... - suttogta végül, és Tom megrázta a fejét.

- Talán nem - mondta halkan, és megnyalta az ajkait. Végig Bill szemébe nézett, miközben beszélt. - De nem élhetem le az életem egyedül. És ez fog történni, ha most elengedlek téged. És nem fogom megtenni.

- Én... - Bill érezte, hogy az egész teste elgyengül. Összegömbolyödött Tom mellkasánál. - Ezt... Komolyan gondolod?

- Bill, hat hónapig vártál rám; minden héten írtál nekem. Te vagy minden... minden, amire valaha vágytam egy barátban. Egy partnerben. Nem mondom, hogy most azonnal házasodjunk össze, de basszus, hülye lennék, ha elengednélek.

- Oh - suttogta Bill. A kezét Tom dzsekije alá csúsztatta, Tom nyakának melegéhez. A szemei lecsukódtak, és csak a szíve dübörgésére tudott koncentrálni. - Tom, én nem tudom mit mondjak... - motyogta végül, és észre sem vette közben, ahogy az ujjai Tom nyakába vájtak.

- Csak mondd, hogy velem maradsz, kérlek - suttogta Tom, és megpuszilta Bill haját. - Kérlek - adott egy újabb puszit Bill homlokára, aztán megfogta Bill arcát, amíg újabb hangos puszikat adott Bill arcára, és a nyakára. Bill vakon bámult a felhős égre, amíg Tom ajkai meg nem álltak. Bill érezte, ahogy remegnek a bőrén.

Bill szipogni kezdett, és hirtelen rájött, hogy a szúró érzés a szemében, az elvörösödött orcája, és az orrfolyása nem is a hidegtől van. Átkarolta Tom nyakát, kellett egy pillanat, amíg összeszedte magát, mielőtt beszélni kezdett.

- Rendben - mondta, és közelebb simult Tomhoz, aki kinyitotta a dzsekijét, és betakarta vele Billt. Bill boldogan dőlt Tom arcának, szipogva. - Nem megyünk valami melegebb helyre?

Tovább akarta csókolni, szüksége volt rá, de az ajkai kezdtek kiszáradni, az ujjai pedig kihűlni.

- Kérlek - mondta Tom, Bill pedig halkan felnevetett. Kellett egy perc nekik, amíg kibogozták magukat, aztán Tom felállt, megfogta Bill kezét, és őt is felsegítette. Átölelte őt, Bill közben megtalálta a testét a rétegek alatt, és szeretetteljesen megszorongatta. - Hozzám, vagy?

- Nem tudom... Andi nagyon szeretne találkozni veled.

- Hé, még a saját lakótársaimmal se találkoztam.

- Tényleg? - kérdezte Bill. Megemelte a fejét, Tom pedig meglepetésszerűen megcsókolta.

- Gustav egyetemen van. Georg dolgozik - mondta Tom a szájába. - Majd később találkozom velük. Gyere, nálunk van kandalló.

- Oh, elég lett volna ennyit mondanod - vigyorgott Bill, és elhúzódott Tomtól. Becipzározta a barátja dzsekijét, adott egy apró puszit az ajkaira, aztán megragadta a kezét. Egy perccel később eszébe jutott megkérdezni: - Csinálhatunk forrócsokit?

- Szeretlek.

Billnek majdnem kitört a nyaka, olyan hamar fordult balra. Tom tágra nyílt szemekkel nézett rá.

- Most rájöttem, hogy ez nem kapcsolódik az előzőekhez - állapította meg Tom csendesen, Bill pedig pislogott. Tom orra megrándult, Bill bólintott.

- Oké - mondta, és vigyorgott. - Én is szeretlek.

- Szuper. Akkor csináljunk forró csokit - mondta Tom, és megszorította Bill kezét. Bill szökkent egyet. Hirtelen könnyebbnek érezte magát, mintha egy nagy terhet levettek volna a válláról. Izgatottságában átölelte Tom derekát, és megpuszilta az arcát.

- Meg akarom csinálni neked a nagymamám receptjét, amit meséltél. Emlékszel? - kérdezte Bill, és újra nyújtotta a nyakát, hogy megcsókolja, de Tom játékosan oldalra döntötte a fejét, hogy pont ne érje el.

- Oké. Én pedig hoztam neked ajándékot, ne hagyd, hogy elfelejtsem.

- Nem fogom - vigyorgott Bill, és végül elkapta Tom ajkait. - Ez olyan édes.

- Mindenkinek hoztam valamit - bólintott Tom, és szélesen mosolygott rá. - Istenem, de aranyos vagy. Úgy hiányoztál.

- Te is nekem - sóhajtott Bill. - Legközelebb... Én is megyek veled.

- Biztos vagy ebben, tulip? - nézett rá Tom komolyan.

- Igen - döntötte Tom vállára a fejét Bill, végiggondolva az ajánlatát. Nem volt benne biztos, hogy tényleg megtenné, de valami azt súgta, hogy Tom nem is megy egy darabig sehová. Volt ideje.

De ami még fontosabb, ott volt neki Tom. Ott volt a szerelmük, és ettől minden jó volt.

Előző rész