Bill a peronon állva elszívott egy gyors cigit, egyáltalán nem törődve a „Tilos a dohányzás” táblával. Komolyan, kit érdekelt? Borzalmas napja volt, muszáj volt egy szálat elszívnia, vagy ötöt. Basszus, most még egy italra se mondott volna nemet.

Az emberek úgy özönlöttek minden irányból, mint a hangyák; mind siettek valamerre. A metró hűvös hely volt, egy párás földalatti, hatalmas széllel, és gyenge, sárgás világítással. Az arcok körülötte komorak voltak, fáradtak, néhányan egyenesen betegesnek tűntek. Eltűnődött, hogy a csúnya világítástól vajon ő is valami levert zombinak nézett-e ki.

Az orcája behorpadt, ahogy belélegezte a füstöt. Talán egyszer ez fogja megölni, de egyelőre ez tartotta életben.

Bármerre nézett, emberek voltak, a metrójukat várták, de mindig csak érkeztek az újabbak a lehetetlenül hosszú mozgólépcsőkről. Sosem álltak meg, minden üres helyet elfoglaltak, és a bátrabbak még a peron szélén lévő sárga vonalon is átléptek.

„Gyűlölöm a csúcsidőt” – gondolta, elpöckölte a csikket, és nézte ahogy leesik a sínekre. A szeme sarkából látta az érkező metró lámpáinak éles fényét, és hallotta a száguldó hangját.

Ideje indulni. Mivel magas volt és vékony, könnyedén manőverezett a tömegen keresztül, így mire a metró megállt, az elsők között jutott be.

Most azonban túl nagy előnyt nem szerzett ezzel. Amint belépett a rengeteg ember közé, legszívesebben visszafordult volna, de már nem tehette. Mély levegőt vett, és felhúzta az orrát, amikor megérezte a bent terjengő szagot; izzadtság, cigi füst és hajápolók domináltak, és olyan borzalmas szagokkal keveredtek, amiktől Billnek hányingere lett.

Ahogy az ajtók bezáródtak és a metró elindult, megpróbált eljutni a kocsi másik sarkába. Amint sikerült neki, háttal a falnak tapadt. Még ha a felszíne merev is volt és kemény, százszor inkább ezt választotta, mint a tengernyi embert, akik minden adandó alkalommal belekönyököltek. Emellett pedig, elég hosszú út állt előtte, és az utolsó dolog, amire most vágyott, hogy az ajtóknál minden egyes megállónál lökdösődés közepébe keveredjen. Bill gyomra már a gondolattól is felfordult.

Mindig összegyűrték a ruháit, arról nem is beszélve, hogy valaki mindig rálépett a drágalátos cipőire. Az emberek bunkók voltak, és úgy lökdösődtek, hogy Bill még erősebben akart visszalökni. Leginkább azt utálta, amikor nagyon közel kellett állni valakihez, főleg ha az illetőt fullasztó parfümfelhő övezte, vagy állott izzadtságtól bűzlött. Hányingere volt tőle.

Kíváncsian nézett körül, végig a többi utason. Balra egy néni ült, aki egy könyvbe temette az orrát, mellette pedig egy férfi írogatott a telefonján. Jobbra pár tinilány préselődött össze egy magazinnal a kezükben, és valamin röhögcséltek.

Közvetlenül előtte egy srác állt, az ablakon át bámult ki az alagút sötétségébe.

Bill az idegennek csak a profilját látta. Határozott vonásai voltak, amit a kissé pisze orra, és felfelé kunkorodó szája tett finomabbá. A srácnak fonott, fekete haja volt, és bő ruhák voltak rajta, amik tökéletesen passzoltak egymáshoz. Nem az a típus volt, aki általában érdekelte volna Billt, és mégis, valami vonzotta a tekintetét; egy állatias vonzalom.

Bill azon kapta magát, hogy bámulja.

Amikor a srác odafordult, és lebukott, Bill pislogott, elkapta a tekintetét, és kicsit zavarba jött. Ő sem szerette, amikor megbámulták őt, ezért helytelennek érezte, hogy ő is ezt csinálta mással.

Az ajkába harapott, helyette a mocskos padlót nézte. A következő megállót bemondták a hangszóróba, és hamarosan meg is állt a metró. Az emberek rohantak, hogy leszálljanak, és mások léptek a helyükre. A kocsi iszonyatosan tele lett, és másodpercekkel később, amikor Bill újra felpillantott, a fonott hajú srác alig néhány centire volt tőle.

Megijedt ettől, a szemei elkerekedtek, a szája pedig tátva maradt.

- Bocs.

A srác hangja kellemesen mély volt, a parfümje is jó illatú volt. Bill mélyen beszippantotta.

- Túl sok az ember – mondta az idegen, finom vállrántással, mintha meg akarná magyarázni, hogy miért voltak hirtelen egymáshoz préselődve.

Bill átpillantott a srác válla fele, és megállapította, hogy igen, az emberek tényleg úgy álltak, mint a heringek egy konzervdobozban, és semmi hely nem volt. Furcsa módon viszont azon kapta magát, hogy egyáltalán nem zavarja. A srác jól nézett ki, és ijedten vette észre Bill, hogy szeretett is volna annyira közel kerülni ahhoz a testhez, amennyire csak lehet.

*

Ahogy a metró elindult, a kocsi megrándult, Tom pedig előreesett, a kezeivel pedig automatikusan belekapaszkodott az előtte álló srácba.

- Basszus, bocs – mosolygott a sötéthajú idegenre félénken, és nem szívesen, de levette a kezét az éles csípőjéről. A srác csak megvonta a vállát, amitől a hosszú, fekete-fehér rasztái selymes hullámként előrehullottak, amikor lehajtotta a fejét. Eltakarták az arcát, így Tom nem látta a szemeit.

Tomnak be kellett ismernie, hogy a srác nem volt semmi. Amikor először támadt olyan érzése, hogy valaki bámulja, azt hitte egy csinos lány lehet. Aztán, amikor ránézett, hogy lebuktassa, rájött, hogy egy fiú volt.

Hát, nem számít. Az idegen gyönyörű volt, az a típus aki ha besétál egy klubba, abban a pillanatban mindenki figyelme rá szegeződik; csak csettintenie kell, megrebegtetni a hosszú szempilláit, sejtelmesen mosolyognia, és mindenki sorban áll, hogy meghívja egy italra. Vagy ötre.

Tom tízre is meghívná. Basszus, egész üvegekre.

Mivel más dolga amúgy sem volt, megnézte a srácot, hagyta a tekintetét végigszaladni az alakján. A kocsi legvégén álltak, egymásnak szemben, szinte teljesen egymáshoz simulva. Parfüm illatát érezte, és bár nem tudta megmondani, hogy pontosan milyen illat lehet, de tetszett neki.

A metró ismét megállt, hogy még több embert vegyen fel. Valaki meglökte hátulról, meg is botlott miatta. Tom meg akart fordulni és szólni neki, hogy nyugodjon már meg, de helyette csak még közelebb került a sráchoz, amitől a sötét szemei újra rá szegeződtek, és a tekintetük találkozott.

- Bocs, még egyszer – mosolygott, de egyáltalán nem sajnálta, hogy a testük teljesen összeütközött. Tom megállapította, hogy majdnem ugyanolyan magasak. A füstös szemek egyenesen az övébe mélyedtek, olyan intenzitással, hogy majdnem elvesztette az egyensúlyát.

- Tudom, a csúcsidő a legszarabb – mondta az idegen dallamos hangon.

Tomnak tetszett a srác hosszú, vékony testének érzése. Szívesen átkarolta volna a keskeny derekát. Már az illatától is megszédült. Amikor a fénylő, széttárt ajkain át kifújta a forró levegőt, Tom érezte az állkapcsán és a száján. A száján, ami elkezdett kiszáradni, miközben a gyönyörű arcot nézte.

Meg kellett tudnia a nevét.

- Tom vagyok – mondta.

*

Bill egy fél másodpercre csak nézett rá, ahogy az idegen ajakpiercingje csillogott a lámpáktól. Aztán, megrázta a fejét és elmosolyodott.

- Bill. Kezet fognék veled meg minden, de…

Tom rávigyorgott, tűz villant fel a barna szemeiben, amitől a színe olvadt csokoládéra emlékeztette. Be kellett ismernie, volt valami abban, hogy egy emberekkel teli kocsiban egy nagyon vonzó sráchoz volt hozzányomódva, gyakorlatilag menekülési útvonal nélkül. Nem mintha akart volna.

Majdnem összerezzent, amikor Tom egy kezével a falnak támaszkodott, pont a feje mellett, amíg a másikat lejjebb csúsztatta, és futólag ismét hozzáért a csípőjéhez. Bill szíve beleremegett, a légzése pedig felgyorsult az izgatottságtól. Tom keze megtalálta az övét, és kicsit összeszorította az ujjaikat, amitől Bill bőre szikrázott.

- Tessék, most már kezet fogtunk, így már hivatalosan is bemutatkoztunk.

Tom szeme sarkában apró ráncok jelentek meg, amikor elmosolyodott.

Bill az ajkába harapott, aztán szélesen visszamosolygott.

- Gondolom.

A rossz hangulata hamar kezdett elszállni. Kicsit felsóhajtott, amikor Tom ismét megszorította a kezét, majd elengedte. A metró kanyarodott egyet, a lámpák villogtak egy másodpercig, Tomot pedig még közelebb lökték hozzá, a testük így teljesen összenyomódott. Bill szíve beleremegett, forróság söpört rajta végig. Kezdett túl izgatott lenni, de sem az idő, sem a hely nem volt erre megfelelő. A levegőből kifogyva káromkodott egyet.

- Basszus – sóhajtott Tom, egyenesen a fülébe. A forró lehelete végigsöpört Bil érzékeny bőrén. Beleborzongott, és szinte láthatóan megremegett. Óvatosan Tom oldalára tette a kezét, próbált úgy tenni, mintha kapaszkodna. A ruhái alatt izmosnak, erősnek érezte a testét. Billt kirázta a hideg, a szája kiszáradt.

- Még egyszer bocs. Kicsit sokszor mondom ezt – nevetett Tom, Bill pedig nyögni akart. Ő a legkevésbé sem sajnálta.

- Nem gond. Mármint, megértem… - suttogta, és megnyalta az ajkait.

*

Tom kicsit hátrébb húzódott, hogy megnézze az elvörösödött arcot. Nem hitte, hogy valaha találkozott volna olyan emberrel, aki ilyen szép volt.

Az éles arccsontnak most rózsaszínes árnyalata volt, amitől Bill csak még vonzóbb lett. Az alsó ajka vörös volt a nyalogatástól és harapdálástól, amit eddig csinált. Tom is végignézte ezt; kísértést is érzett, hogy odahajoljon és bekapja, szétszedje a száját egy durva csókkal. Annyira akarta, hogy el is kezdett felé hajolni, de épp időben észrevette magát.

„Mit csinálok?” – gondolta, és lecseszte magát. Nem volt helyes így közelíteni egy teljesen idegen emberhez, nyilvános helyen. Minek is hívják ezt? Szexuális zaklatás? Megrázta a fejét a saját gondolatai miatt.

Ez nem egy szexi álom volt, ahol bármit megtehetett. Ez tényleg valóságos volt, és nem akarta, hogy a srác kiakadjon és kellemetlen helyeken térdelje meg. Apropó kellemetlen helyek; a vére szélsebesen elkezdett délre áramlani. Még párszor hozzásimul, és lesz legalább egy fél erekciója.

A metró nyikorogva és durván megállt, Bill pedig előreesett. Tom nem tudott mást tenni, megragadta a vékony derekánál fogva, nehogy elessen, és mindkettejüket magával rántsa.

Billen valami trikó-szerűség volt, vagy kettő. Furcsán voltak rétegezve a vékony bőrdzsekije alatt. Tom ujjai éppen csak becsúsztak Bill pólója alá, és hozzáértek a sima, forró bőréhez. Annyira közel voltak egymáshoz, hogy Bill hamarosan érezni fogja a növekvő merevedését. Nagyot nyelt a torkában lévő gombóc ellenére, és próbálta a vágyait valamelyest irányítás alatt tartani.

Csak arra vágyott, hogy magához szorítsa azt a testet a karjaiban, és hozzásimulhasson.

- Óvatosan – súgta Tom a fülébe, belélegezve az illatát.

Billnek annyira jó illata volt, hogy Tom szeretett volna beleszagolni a hosszú hajába, végigcsókolni a hattyúnyakát, mindenhol végigsimítani. Erősebben szorította, az ujjai akaratlanul is belemélyedtek a finom bőrébe, és elfojtott hangot hallott.

„Oh, Istenem, kezdek megőrülni” – gondolta. – „El kell engednem. Most. Mielőtt hülyét csinálok magamból, vagy még rosszabb.”

És tényleg, épp ezt szerette volna tenni, de akkor még több ember lépett be a kocsiba, így nem volt más választása. Nem tudott hátrébb lépni, sehova nem tudott eltávolodni. A feje szédült körökben cikázott, ahogy bámult Bill sötét, tágra nyílt szemeibe.

Beragadtak. Tom még a karját se tudta felemelni.

*

Bill örült neki, hogy a tömegtől mozdulni sem tudott, magától már biztosan nem tudott volna állva maradni. Olyan rohadt jó érzés volt hozzásimulni ehhez az erős, izmos testhez. Annyira szexi, miért vannak rajta ekkora ruhák? Biztos kockás alatta. Szeretném végignyalni. Oh istenem…

A srác egy idegen volt, még ha tudta is a nevét, és ha stílus alapján lehet ítélkezni, akkor valószínűleg hetero is. Mégis, akkor és ott Billt alig érdekelte, hogy a helyzet minden létező szinten helytelen volt.

Tehetetlennek érezte magát vele szemben. Egy része szeretett volna ellazulni és kiélvezni, a másik része viszont szeretett volna átesni a padlón, és eltűnni a sötét mélységben. Csak reménykedni tudott, hogy az arca nincs annyira elvörösödve, mint amilyennek érezte.

A legrosszabb az volt, hogy Bill érezte, hogy elkezdett felállni neki a szűk nadrágjában, és kétségtelenül csak percek kérdése volt, hogy Tom is észrevegye. Úgy egymáshoz voltak préselve, hogy nem is tudná elrejteni. Egy centi szabad hely sem maradt a testük között.

Mély levegőt vett, próbálta elhessegetni a fulladás érzését.

Amikor megérezte, hogy Tom keze finoman simogatja a derekát, majdnem elájult. Lehetett a levegőhiány is, de Bill nem gondolta, hogy emiatt. Próbált szilárdan állni, hogy ne kezdjen el Tom karjában úgy remegni, mintha egy kis iskolás lány lenne az első csókja után.

„Még egy kicsit lejjebb, és már a seggemet fogná” – gondolta. Erősen az ajkába harapott, és lenyelt nyöszörgést. Annyira akarta, hogy az sem érdekelte, hogy emberek vannak körülöttük. A metró megrándult kicsit, Tom keze pedig még lejjebb csúszott.

„Istenem, mit csinál?” – gondolta Bill. Kezdte elveszteni az eszét. Egyenesen Tom nyakába lihegett, de a kínosság érzését elnyomta a forró vágy, ami olyan erős volt, hogy elgyengítette a térdeit.

Forróság terjedt el a hasában, feszítette, és csak azt akarta, hogy Tom megfordítsa, lerántsa a nadrágját, és ott helyben megdugja a metrón. Hagyta volna, élvezte is volna, a többi utas le van szarva. Annyira erős volt benne a vágy, hogy ott és akkor semmi más nem számított.

Istenem, ki hitte volna, hogy titokban ekkora ribanc vagyok? De annyira akarom. Bármit. Hogy a farka bennem legyen. A metró újból megrándult, a lámpák villogtak, Tom csípője pedig az övéhez simult. Bill nem bírta visszatartani, élesen levegőért kapott.

*

Tom kezdett megőrülni. A csinos idegen nem úgy tűnt, mintha ideges lenne vagy mérges, épp az ellenkezője. Tom mindenét feltette volna arra, hogy a srác még akarta is. Ahogy finoman hozzásimult, ahogy kapkodta a levegőt és nyalogatta azokat a bűnös ajkakat; Tomnak felforrt tőle a vérre.

„Meg kell kapnom” – gondolta kétségbeesetten. Őrjítő volt. Nyíltabban Billhez simult, hogy ténylegesen kiderüljön, hogy egyedül van-e az érzéseivel.

Tágra nyílt, ijedt szemekkel nézett fel rá Bill, ő pedig elmosolyodott, és határozottan végigsimította Bill hátát, ahogy már percek óta szerette volna. Ez már nem csak véletlenszerű, alig érezhető érintés volt, hanem egyértelmű simogatás.

Tom még szélesebben vigyorgott, amikor Bill szempillái megremegtek. Semmit nem csinált, hogy leállítsa, ezért Tom folytatta.

Egyenesen a pólója alá csúsztatta a kezét, hogy hozzáérjen a forró bőréhez. Bill remegett az ujjbegyei alatt, amitől Tom megőrült; fel-le simogatta a hátát, és még többet akart. Mennyi idejük volt egyáltalán? Tom megnyalta a kiszáradt ajkait.

Bill feje előre esett, a hosszú haja eltakarta az arcát. Tom szívesebben nézett volna a szemeibe, hogy lássa Bill mit gondol és mit érez. Bill lélegzete szaggatott felhőkben csapódott Tom nyakára, az ajkai majdnem hozzáértek.

Tom nem is hallotta, hanem inkább érezte, hogy Bill nyögött egyet. Oh igen, baby, te is akarsz. Már most olyan kibaszott jó vagy.

Tom alig bírta visszafogni magát, a csípőjét előrelökte, így az ágyékuk összeért. Lejjebb engedte a kezét, és határozottan belemarkolt Bill fenekébe. Szégyentelen volt, de nem érdekelte.

Éles levegővétel követte, és egy kétségbeesett, mély nyögés, amitől a szíve dübörögni kezdett a mellkasában. Amikor Bill forró szája megtámadta a nyakát, és elkezdte szívni, Tom már azelőtt felnyögött, hogy megállíthatta volna magát.

- Baszki, igen. Baby, annyira jó vagy – súgta Bill fülébe, és újra belemarkolt a fenekébe. Soha senkit nem akart még ennyire.

*

Bill Tomhoz simult, nem bírt betelni, és a karjait Tom nyaka köré fonta. Felnézett, és a tekintetük találkozott. Beleborzongott abba, ahogy Tom bámult rá, sötét és vággyal teli tekintettel.

Halk sóhajjal, Bill előrehajolt, és a szájuk mély csókban összekapcsolódott. Nem húzta az agyát, nem játszadozott, azonnal kinyitotta a száját, hogy Tom nyelve összegabalyodjon az övével. Olyan jó érzés volt; jobb mint bármely más korábbi csókja. A vágy úgy elködösítette a fejét, hogy már azt se tudta hol van, de nem is érdekelte.

Ahogy Tom hozzáért, kiéhezve és rámenősen, elvette a lélegzetét. Érezte, hogy Tom kemény farka hozzáér a saját merevedéséhez, és Bill el se tudta hinni, hogy ez tényleg megtörténik.

Ott állt és vadul smárolt egy vadidegennel a metrón.

Bill tudta, hogy az emberek valószínűleg őket nézik, de nem tudta érdekelni. Annyira jó érzés volt és annyira finom, ahogy Tom durván és követelőzően megcsókolta, mintha ki lenne éhezve. A kezei mindenhol simogatták és fogdosták, ahol csak érte, ami csak hozzáadott a benne égő tűzhöz.

Aztán Tom az ujjait becsúsztatta a nadrágja alá, a boxerébe, le Bill fenekéhez, amitől Bill torkából kiszaladt egy újabb nyögés.

A metró egy sötét alagútba száguldott, és hirtelen, a lámpák lekapcsoltak, és megálltak. Bill úgy zihált, mintha lefutott volna egy maratont. Tom még mindig hozzá volt simulva, az ujjaival a fenekét simogatta. Forgott tőle a világ.

Félig hallotta, hogy a hangszórókba bemondják, hogy csak egy rövid időre álltak meg, és nincs ok pánikra, de nem érdekelte. Akkorát fog élvezni... Nagyobbat, mint valaha. Nem látott semmit, de ez csak felerősítette amit érzett, hallott és ízlelt.

Tomot. Mindenhol. Szinte a bőre alatt is.

*

- Istenem, fordulj meg – nyögte Tom a fülébe. – Kérlek? Nem bírom… Annyira szexi vagy.

A hangja rekedtes volt. Annyira fel volt izgulva, hogy alig bírt beszélni.

Amikor Bill teljesítette a kérését, minden egy teljesen új szintre lépett.

- Megőrjítesz, annyira szexi vagy – suttogta. Átkarolta Bill derekát, végigsimította a lapos hasát. Az ujjai Bill felsője alá csúsztak, megfogta az alját, és feljebb tolta.

Úgy se látta senki. A puha anyagot felhúzta, felfedve Bill kemény mellbimbóit. Tom végigsimította őket, és halkan felnyögött, amikor megérezte, hogy az egyikben piercing van. Remegő ujjakkal meghúzta a karikát, és hallotta, hogy Bill felszisszen. Az egész teste beleborzongott. Képtelen volt parancsolni magának, a hosszú rasztákat félresöpörte Bill válláról, hogy hozzáférjen a hosszú nyakához, és belecsókolhasson.

Tom lejjebb csúsztatta a kezét, hogy kicipzározza Bill nadrágját. A srác szinte szétesett a karjaiban, és Tom érezte, hogy a nyögéseket is alig bírja visszatartani. Egy kicsit azt kívánta bár máshol lennének; valahol, ahol Bill olyan hangos lehet, amennyire csak akar.

Finoman beleharapott Bill nyakába, és a boxerén keresztül megfogta a merev farkát. Bill háta megfeszült, ahogy visszafogott egy újabb nyögést.

- Ezt élvezed, ugye? Olyan tökéletes… Baszki…

Tom hamar elveszítette az irányítást. Halkan beszélt, szinte suttogott, hogy mások ne hallják őket.

- Igen… - sziszegte Bill halkan, amitől Tom elvigyorodott.

Tom elkezdte simogatni Billt az alsóján keresztül, imádta a tapintását. Tudta, érezte, hogy Billnek egyre nehezebb visszafognia az élvezet hangjait. Csak apró, elfojtott hangokat adott ki, ami Tomot még jobban felizgatta.

A saját merevedését Bill fenekéhez szorította. El akart élvezni, szüksége volt rá. Ezen a ponton már nem is hiányzott sok. A metró sötét volt és mozdulatlanul állt, de hamar el fog indulni. A lámpák is be fognak kapcsolni, és mindenki látni fogja őket.

Tom erősebben és erősebben simult Bill testéhez, szinte már durván simogatta.

- Gyere, élvezz el szépségem – suttogta Bill fülébe.

*

Bill olyan erősen harapott az ajkába, hogy már vér ízét érezte. Az érzés, ahogy Tom erős keze a farkán volt, őrjítő volt. Belegondolt, hogy ha már ruhán át is képes lett volna elolvadni, akkor vajon milyen eszeveszetten jó lehetett a bőr-a-bőrhöz érzés? Sikítani akart, és könyörögni Tomnak, hogy dugja meg ott helyben. Bill megvadult attól, ahogy Tom a fenekéhez dörgölte a kemény farkát.

A feje hátra esett, Tom vállára, és vakon az ajkait kereste. Megcsókolták egymást; a nyelveik nyálasan, nyíltan fonódtak össze. Bill imádta, ahogy Tom szorította és közben simogatta a csípőjét. Mélyen a torkából előtört egy nyögés, és elhúzódott Tomtól.

- Olyan jó lenne, ha most megdugnál – suttogta Tom nyakába, végignyalva az izzadt bőrét. – Azt akarom, hogy bennem legyél. Vagy hogy leszopjalak.

Kezdte elveszíteni a fejét.

- Baszki – nyögött Tom, és még gyorsabban simogatta. Bill háta megfeszült. Akkorát élvezett, hogy majdnem elájult. Tom nyakába harapott, hogy ne üvöltsön az élvezettől, és ne hallja meg mindenki, hogy milyen jó is volt. Tom még párszor erőteljesebben simult hozzá, majd ő is megállt.

Bill tágra nyílt szemekkel, vakon bámult előre, és próbált levegőhöz jutni.

Amikor a metró újra elindult, a lámpák felkapcsolódtak, Bill pedig visszafordult Tomhoz, begombolt nadrággal, ahogy előtte is voltak. A boxere nedves volt, és tudta, hogy a tökéletes idegene is hasonló állapotban volt. Mindketten ki voltak pirulva, de vigyorogtak, és Bill újra meg akarta csókolni.

Aztán a metró megállt, a megálló nevét pedig hangosan bemondták.

Tom átrángatta Billt a tömegen, le a metróról, a hideg peronra. Csodálatosan üres volt, a csúcsidőnek nyoma sem volt. A szél előre fújta Bill haját az arca köré, miközben nevetve hagyta, hogy Tom átvigye az utasok között, akik furcsán néztek rájuk. „A szégyenmenet új értelmet nyert” – gondolta.

- Mit csinálsz? – kérdezte Bill, amikor Tom a hosszú lift elé vezette, ami felvitte őket a napfénybe. Az aluljáró sötétségét hamarosan a kék nyári ég látványa váltotta fel.

Tom rámosolygott, és finoman megszorította a kezét.

- Hazaviszlek magammal. Szerintem ígértél nekem valamit – kacsintott.

Bill elengedett egy hangos, könnyed nevetést.

Bár minden rossz napja ilye jól végződött volna; bár volt egy érzése, hogy Tom mellett nem sok rossz napja lenne. A napsütéses mosolya mindent bevilágított. Bill megszorította a kezét, amikor együtt kiléptek az utcára.

Fogott egy idegent, és nem készült elengedni.