Hűvös, tavaszi éjszaka volt, és Tom alig várta már, hogy otthon legyen. Életének nem éppen a legjobb bulijáról tartott hazafelé, és kezdett is kicsit elege lenni abból, hogy akármerre nézett, mindenhol csak részeg emberek lődörögtek. A buszon nem tudta eldönteni, hogy az üvöltöző tinilányok a szánalmasabbak, vagy a mellette ülő srác, aki úgy bealudt, hogy a gyrosát is az ölébe borította. Már meg se lepődött, amikor még a házzal szembeni kukánál is hányni látott valami szerencsétlent. A hangos öklendezés csak úgy visszhangzott a panelek között.

Remélte, hogy erre a napra már sikerül megúsznia, és nem kell több emberrel találkoznia, de miközben a liftre várt, hallotta, hogy nyílik a bejárati ajtó. Remek. Leért a lift, de szánt rá pár másodpercet, hogy megvárja valamelyik szomszédját. Csak egy nagy csattanást, és orrfújást hallott.

Visszament a lépcsőhöz, hogy megnézze mi történik, de hamar megbánta. Egy srác volt ott, szakadt bőrdzsekiben, gitárral a hátán. Majdnem biztos volt benne, hogy őt látta a ház előtt hányni, és elnézve a fejét, nem lett volna annyira meglepő. A fiú fogta a zsebkendőjét, és a földre dobta.

- Lifttel jössz? – kérdezte Tom, nem a legkedvesebb hangján.

A fiú kifejezéstelen arccal nézett rá. Nem válaszolt, de nehézkes mozdulatokkal elkezdte felvonszolni magát a lépcsőn, a korlátba kapaszkodva.

- Jól vagy? – vonta fel a szemöldökét Tom.

A fiú rá se nézett. Bement a liftbe, és nekidőlt erővel a falának. A gitár ismét nagyot csattant.

- Oké – mormogta magának Tom, és bement mellé. – Hányadikra mész?

- Hm? – nyitotta ki a srác a szemeit.

- Hányadikra?

- Hat – jött a válasz néhány másodperc után.

Tom megnyomta a gombot, és a véleményét inkább megtartotta magának. Látott már részeg embereket, de ez a srác az alkohol- és izzadtságszagával, nyitott sliccével, száz felé álló hajával új mélység volt. Igazából csak a gitárt sajnálta, mert amint elindultak, akkorát vágódott a lift másik falának, hogy még húrok is pendültek.

- Hé, finomabban! – szólt rá Tom, mire a gyerek előrehajolt, egyik kezével a falat támasztotta, a másikkal meg Tom vállába kapaszkodott. – Ennyit bírj már ki, mindjárt otthon vagy!

Hiába a bátorítás, a srác abban a pillanatban hatalmasat okádott a lift közepére.

- Baszd meg! – ugrott fel Tom, és a sarokba menekült, a fiú meg azzal a lendülettel el is esett, és beletérdelt a saját hányása közepébe. Egy jó adag Tom cipőjére is fröccsent.

Amikor megcsapta a szag, Tom is kezdett rosszul lenni, és amint kinyílt a lift, ő volt az első, aki kiugrott. Legszívesebben otthagyta volna, de tudta, hogy az nem lenne helyes, ezért mély levegőt vett, és visszament felsegíteni.

- Hol laksz? – kérdezte, de a válasz ugyanaz az üres tekintet volt.

A fiú lassan, de céltudatosan elindult. Tom a vállát fogva próbálta állva tartani, és elkísérte az ajtóig. Kulcs helyett a srác egyből a csengőt nyomta, jó sokáig, elég idegesítően, és Tom csak remélte, hogy tényleg itt lakik, nem pedig egy idegen lakásba csönget be.

Kellett egy perc mire egy idősebb hölgy kinyitotta az ajtót. Feltételezte, hogy az anyja lehet. A fiú ledobta a gitárját a küszöbre, és elindult a lakásba.

-  Bill! – szólt rá a nő, és megállította a pólójánál fogva. – Ne oda, a nappaliban megágyaztam neked! – mondta meglepően higgadtan. A srác zavarodottan nézett körbe. – Gyere! – vezette be az egyik szobába a nő. – Vedd le a nadrágod!

Tom nem látta mi történhet odabent, csak kínosan állt a félig nyitott ajtó előtt, amíg a nő vissza nem ért.

- Minden rendben? – kérdezte Tom aggódva.

- Túl fogja élni – sóhajtott. – Te is itt laksz, ugye?

- Igen, a kilencediken. Tom vagyok – nyújtotta a kezét.

- Simone – mutatkozott be a nő is. Találkoztak már többször is az épületben, de még nem beszéltek soha. – Az ő nevében is elnézést kérek emiatt.

- Ugyan, előfordul – vont vállat Tom. – Tudok még valamiben segíteni?

- Nem, köszönöm, az is nagyon rendes volt tőled, hogy idáig elhoztad. Azért örülök, hogy találkoztunk, remélem legközelebb már békésebb körülmények között fogunk.

- Remélhetőleg – mosolyodott el Tom. – Nem is zavarok akkor tovább, jó éjt Simone.

- Jó éjt.

Tom utálta öltöny-nyakkendőben lenni. Az inget még elviselte, de ha minden nap így kellett volna munkába járnia, lehet, hogy inkább pályát váltott volna. A lift tükrében végignézett magán, kicsit megigazította a haját. Legalább jól nézett ki benne. A lift út közben megállt, ezért gyorsan az ajtó felé fordult, nehogy lebukjon, hogy magát nézegeti.

- Ó, helló – köszönt Bill megilletődve.

- Szia! – köszönt ő is. Hetek teltek el a múltkori incidens óta, már egészen megfeledkezett róla.

Bill belépett a liftbe, megnyomta a földszintet, és kínosan bámulta a villogó számokat. Tom diszkréten végig nézett rajta. Nagy előrelépés volt a legutóbbi állapotához képest, de fogalmazzunk úgy, hogy még mindig nem úgy nézett ki, mint aki a nagymamák kedvence. Tetoválások, piercingek, szaggatott nadrág, de az arca legalább kisimultabb volt, a tekintete is jóval értelmesebb.

- Nem tudtam hol keresselek, de ha már így összefutottunk, akkor szeretnék bocsánatot kérni a múltkori miatt – szólalt meg Bill. Látszott rajta, hogy kényelmetlenül érzi magát. - Nagyon szarul érzem magam miatta.

- Hagyjuk – legyintett Tom, de őszintén szólva meglepődött, hogy Bill egyáltalán emlékszik rá.

- Nem tudom hogy tehetném jóvá... Fú, nagyon szégyellem magam! – nevetett zavarodottan. – Meghívhatlak egy kávéra, vagy valami?

- Nem, köszönöm – utasította vissza Tom udvariasan.

- Nem kell együtt kávéznunk – mondta Bill gyorsan. – Holnap reggel lerakom az ajtód elé, és soha többet nem is kell találkoznunk – ajánlgatta, mire Tom elkezdett nevetni. A lift megállt, mindketten kiszálltak.

- Komolyan mondom, el van felejtve – mondta Tom menet közben.

- De, de, valahogy szeretném jóvá tenni. Főleg, hogy le is hánytalak – erősködött a fiú. Már-már kezdett kicsit idegesítő lenni.

- Annyira nem volt gáz, mindenkivel előfordul – nyugtatta Tom, és remélte, hogy ezzel végre tényleg lezárják, de miközben a postaládáját nyitotta, Bill még mindig ott pattogott mellette.

- Vagy rendeljek neked egy pizzát? – jött az újabb zseniális ötlet. – Ha megmondod hol laksz, és mikor érsz haza, addigra ott lesz.

Tom furcsán nézett rá. Ilyen hülyeséget is régen hallott.

- Nem, köszönöm – mondta, és elkezdte kidobálni a szórólapokat.

- Nem akarod megmondani hol laksz?

- Miért akarod tudni? – ráncolta a homlokát Tom.

- Telefonszám?

- Tessék?

- Kérlek, csak valamit. Nem szoktam ennyire gázul viselkedni, jóvá szeretném valahogy tenni – könyörgött Bill. Tomot eddig abszolút nem érdekelte a dolog, de most határozottan kezdte idegesíteni, hogy a fiú úgy viselkedett, mint egy 10 éves.

- Csak felejtsd el, és legközelebb ésszel igyál.

- Szóval telefonszám sem?

- Ne haragudj, de sietek – mondta Tom, és leszaladt a lépcsőn.

- E-mail cím? – kiáltott utána Bill. Tom elkezdett nevetni. Most erre mit lehet mondani? Megfordult, és végignézett Billen, aki kétségbeesetten, reménytelien nézett rá.

- Megadom a munkahelyi e-mailem – mondt a Tom, és direkt kihangsúlyozta, hogy nem a személyeset.

- Tökéletes – mondta Bill, és Tom kezébe nyomta a telefonját, ahova Tom bepötyögte a címet.

- Tényleg rohannom kell, szia – köszönt el tőle sietősen, és annyira gyorsan szaladt ki az ajtón, hogy még a választ se hallotta.

Végül nem kapott e-mailt, ami annyira nem volt váratlan. Tom inkább azon lepődött volna meg, ha Bill tényleg ír neki. Újabb két hétnek kellett eltelnie, mire legközelebb találkoztak a lépcsőházban, ezúttal estefelé, amikor Tom épp bevásárlásból jött haza, két óriási szatyorral a kezében.

- Szia – köszönt a liftre várakozó fiúnak. Bill nadrágja kivételesen nem volt szétszaggatva, a haja is igényesen meg volt fésülve, de a meglepően normális részleteket egy óriási barna bundával kompenzálta. Most is gitár volt nála.

- Szia! – köszönt vissza Bill, elkerekedett szemekkel, de kis fázis késéssel egy mosolyt is hozzátett. Kínosan álltak egymás mellett egy darabig, végül miután beszálltak a liftbe, Bill megszólította. – Ezt egy hete hurcolom magammal – mondta, és elkezdett kutatni a hátizsákjában. Egy kicsit gyűrött borítékot vett elő, és Tom felé nyújtotta.

Tom felvont szemöldökkel vette el, és megnézte mi van benne.

- Ez a bocsánatkérő ajándékom – mondta Bill. - Két belépő egy vegan all you can eat étterembe.

- Vegan?

- Guglizgattam kicsit, és viszonylag hamar megtaláltam, hogy vegan vagy.

- Igen? Mi alapján? – kérdezte Tom meglepetten.

- Megtaláltalak facebookon, és láttam, hogy több vegan éttermet is követsz. Lehet, hogy ez nem túl nagy erény, de egész jó stalker vagyok – mondta Bill büszkén.

- Na mesélj, miket tudtál még meg rólam? – vigyorgott Tom.

- Informatikusként dolgozol. Valami programozó, vagy hasonló.

- Olyasmi – bólintott Tom. A lift megállt, Bill ki is lépett a folyosóra, de Tom nem akart még felmenni. Ez a téma most érdekelte. Nem volt túl aktív a közösségi oldalakon, és mindig szerette azt gondolni, hogy ha csak nem ért hozzá valaki, akkor túl sok infót nem tud megtalálni róla.

- Viszont nem jártál egyetemre – folytatta Bill. – Szóval gondolom valami kis zseni vagy? – kérdezte, Tom pedig csak nevetett.

- Honnan veszed, hogy nem jártam?

- LinkedIn. Ott azért nem szokták letagadni.

- Nem rossz – állapította meg Tom. Röpke találkozásaik során Bill folyamatosan meglepetések sorozata volt, de végre egy kellemes csalódás.

- Van egy lánytesód, akivel nagyon jóban vagy, mert mindent ő posztol kábé rólad. És nem szoktál szelfizni. Személyiségbe nem akarok belemenni, de feltételezem, hogy introvertált vagy?

- Talált – mosolygott Tom elismerően. – Még valami?

Bill büszkén felegyenesedett, és a hátára vette a gitárját.

- Idősebb vagyok nálad.

- Komolyan? – csodálkozott Tom.

- Aha. Két évvel. Most lettem 27.

- Hű – mondta Tom tömören. Nem akarta megbántani, de a stílusa és a viselkedése alapján olyan 20 körülinek tippelte volna. Max 23.

- Tudom – mosolygott Bill. – A tervem, hogy soha nem halok meg, és örökké fiatal maradok.

- Sok sikert hozzá – nevetett Tom.

- Lehet ideje lenne nekiállni nekem is egészségesebben élni... Talán kipróbálom a vegánságot is.

Tom feleszmélt, hirtelen eszébe jutottak a jegyek.

- Bill, nagyon rendes tőled ez az ajándék, de... – nyújtotta vissza a borítékot, Bill viszont nem is engedte, hogy végigmondja.

- Nem, nem, komolyan nagyon szégyellem magam amiért lehánytalak. Meg amiért utána még erőszakoskodtam. Meg a stalkerkedés miatt is. Ez már három ok – nevetett zavartan.

- Tényleg nem volt annyira nagy ügy, mint amilyennek beállítod – mondta Tom őszintén. – Nem tört össze semmi, ezt nem fogadhatom el – nyújtotta újra a borítékot.

- Szia Tom! – mondta Bill, majd mielőtt Tom bármit mondhatott volna, benyúlt a liftbe, megnyomta a 9-es gombot, és elfutott. Ha nem lett volna sok cucca, Tom is utána futott volna, de helyette csak nevetett, és eltette a jegyeket.

Ahogy egyre melegebbek voltak a tavaszi esték, Tom egyre vidámabb hangulatban járkált az utcákon. Már volt olyan jó idő, hogy az undorító éjszakai busz helyett inkább hazagyalogolt, és határozottan jobb kedve lett ettől.

Már majdnem otthon volt, amikor valaki váratlanul utána kiáltott.

- Szép estét szomszéd!

Tom hátrafordult, és látta, hogy Bill lelkesen szalad utána. Újra a szakadt farmerdzseki és a kócos fej, enyhe alkoholszaggal, de most legalább nem volt zombi.

- Helló! – nevetett, és együtt indultak tovább a házuk felé. – A gitárt hol hagytad?

- Összetörtem – vont vállat.

- Koncertetek volt?

- Csak nem legugliztál te is? – vigyorgott Bill.

- A múltkori után muszáj volt.

- Na és mit tudtál meg rólam? Ne kímélj!

- Van három idősebb tesód, mindegyik fiú.

- Jaja, de csak féltestvérek.

- Elkezdtél 3 egyetemet, és egyiket se fejezted be – mondta Tom, Bill pedig vigyorogva bólogatott. – Van egy bandád amiben gitározol és énekelsz, meg gondolom dalokat is írsz...

- Valami érdekesebbet nem találtál?

- Régen sminkelted magad, és van egy macskád, akit Billnek neveztél el - mondta Tom, és ismét jót nevetett rajta. Ez annyira tetszett neki, hogy már a haverjainak is elmesélte, elvégre ki a franc nevezi el saját magáról a macskáját?

- Naaa! – kiáltott fel Bill sértődötten. – Ezek mind fent vannak facebookon is, ennél többet vártam egy informatikustól. Azt hittem már rég szarráhekkelted az egész gépem.

- Szarráhekkelni?

- Betörsz az e-mailembe, és megkeresed a sötét titkaim, tudod. Vagy ennyire se vagy rosszfiú?

- Csak azért, mert informatikus vagyok?

- Etikus hacker. Én is folytattam ám a guglizást. Fogadni mernék, hogy öt perc után már az üzeneteim olvasgattad! - Bill nagyon szórakozottan és lelkesen beszélt erről, még ugrált is mellé. Tom közben kinyitotta a kaput. - Na, légyszi! Nem zavar, ha megcsináltad, csak akkor valld be!

Tom nevetés után már csak szolidan mosolygott, és eltöprengett mit válaszoljon erre. Most hazudjon?

- Nem olvasgattam az üzeneteid, de kicsit tényleg utánad néztem – mondta olyan fogalmazással, hogy ne tűnjön annyira szar embernek. Közben lehívta a liftet.

- Tudtam! – kiáltott fel Bill. – Úgy tudtam! Na mesélj, mit tudtál meg rólam? Kitől szerzek kokaint?

- Kokaint senkitől, de minden mást a dobosodtól.

- Na, megy ez neked! – vigyorgott Bill. – De már egy hónapja tiszta vagyok! – tette a szívére a kezét.

- Helyes – mosolygott Tom. Remélte, hogy ennyiben megáll ez a téma, mert Bill helyett is elég kellemetlenül érezte magát. Nem szeretett arról beszélni, hogy kinek milyen szennyesét sikerült előkerítenie.

- Na mit tudsz még? – érdkelődőtt tovább Bill.

- Kicsit hipochonder vagy, és ha két hajszálad kihullik, már nyitod a google-t... Van hogy csak néhány órákat alszol egy nap, de általában legalább hajnali 5-ig fent vagy – sorolta Tom. Közben nézte Bill reakcióját, és remélte, hogy semmivel nem veri ki nála a biztosítékot. Közben beszálltak a liftbe. – Folyamatosan megvan nyitva a gépeden egy álláskereső oldal, gondolom anyukádnak azt hazudod, hogy állást keresel, de közben soha nem keresel rajta semmit, mert igazából nem akarsz a bandán kívül dolgozni – folytatta Tom óvatosan. – És az átlagosnál szerintem kicsit több pornót nézel.

- Tudom rólad, hogy te is meleg vagy! – jelentette be Bill fennhangon.

Tom köpni-nyelni nem tudott.

- Ezt honnan tudod? – kérdezte döbbenten.

Bill elfordult, és megnyomta a 6-os gombot. Nevetett kicsit, de amikor észrevette, hogy Tom még csak nem is mosolyog, megköszörülte a torkát.

- Fogalmam sem volt, csak tippeltem.

Tom elvörösödött, és mindketten kínos csendben bámulták a villogó számokat. Tom szeretett volna valami frappánsat visszaszólni, de annyira lesokkolta a tudat, hogy most gyakorlatilag ő maga árulta el Billnek, hogy nem tudott semmit kitalálni.

4, 5, 6. Megállt a lift, és már a második emelet óta nem szóltak semmit.

- Hát akkor jó éjt szomszéd – szólalt meg Bill vigyorogva.

- Neked is – mondta Tom, és zavartan ő is elmosolyodott.

Bill elindult a lakása felé, Tom pedig gondolt egyet, kilépett a liftből, és utána szólt.

- Bill!

- Hm? – fordult hátra a fiú.

- Van két jegyem egy vegan all you can eat étterembe. Valamikor nincs kedved kipróbálni?

Bill elkezdett nevetni.

- De – mondta vigyorogva. Hátrafelé ment szép lassan, amíg neki nem ment a falnak.

Tom kiröhögte, és megnyomta a 9-es gombot.