Bill szeme kipattant, amikor megerezte a telefon rezgését a feje mellett. Megnézte az időt, elmúlt már éjfél. Remélte, hogy nem csak valami hülye frissítés ébresztette fel. Feloldotta a telefonját, és látta, hogy üzenete érkezett. Tomtól. Azzal kezdődött, hogy "bocs, amiért nem írtam", az üzenet többi részét nem látta. Nagyot nyelt, hirtelen meg se merte nyitni. Na jó, ez nem igaz, igazából egész nap erre várt, de kellett várnia néhány percet, hogy kicsit kitisztuljon az alvásból felriadt elméje, és amikor elolvassa az üzenetet, értelmesen tudjon válaszolni. Megtörölte a szemeit, ivott fél pohár vizet, kiropogtatta az ujjait, majd végül megnyitotta.

"bocs, amiért nem írtam, a szüleim váratlanul beállítottak. ha még fent vagy, most akár beszélhetünk"

Tom szüleinek ez tényleg szokása volt, nem egyszer előfordult már, hogy akkor jelentek meg, amikor Bill is ott volt Tomék házában. Bill elmosolyodott az emléken, ugyanakkor csalódott is volt.

"semmi gond, de ma már mindegy, szerintem nem üzenetben kéne."

A messenger egyből jelezte, hogy Tom látta az üzenetet, ezért nem csinált semmit, várt, amíg Tom a választ írta.

"találkozhatunk is"

"fél 1 van"

 "itt vagyok a házatok előtt"

Bill hezitált. Vasárnap volt, hétfőn reggel 8-tól már órája volt, ráadásul gyakorlat. Tudta, hogy ki kéne pihennie magát, de azt is tudta, hogy addig úgy sem fog tudni nyugodtan aludni, amíg Tommal meg nem beszélik a történeteket.

"egy perc és lent vagyok"

Magára kapott egy nadrágot és egy pulcsit, és indult is. Most nem akart túl sokat szarozni a kinézetével, de a liftben már kezdte megbánni. Hülyén érezte magát, hogy még se fésülködött, és az ujjaival gyorsan megpróbálta helyre rakni a haját, aztán eszébe jutott, hogy ettől úgy néz ki, mintha Tom miatt csinálná, úgyhogy újra összekócolta.

Amint kilépett a liftből, az üvegajtón keresztül látta, hogy Tom a ház előtt vár. A szíve dübörgött. A telefonját úgy szorította, mintha stresszlabda lenne.

- Szia - köszönt Tom.

- Helló - köszönt vissza Bill is. Hirtelen nem tudta mi mást mondhatna, ezért kínos csönd következett.

- Visszahoztam a cigid - vett elő egy dobozt Tom váratlanul.

- Oh - vette el csodálkozva Bill. - El is felejtettem.

- Tegnap a zsebemben maradt.

Billnek eszébe jutott, amikor előző este Tom far zsebébe csúsztatta a dobozt, és belemarkolt Tom fenekébe. Tomnak is biztosan eszébe juthatott. Bill nem mert a szemébe nézni, újabb másodpercekig csak csönd következett.

- Hát… - szólalt meg végül Bill. - Akkor kérsz egy szálat?

Tom bólintott, majd mindketten megkönnyebbülten gyújtottak rá. Billnek volt egy olyan érzése, hogy most szükségük is lesz erre.

- Elmegyünk valamerre? - kérdezte Tom.

- Aha - bólintott, és mindketten elindultak az üres utcákon.

- Mit csinálsz erre? - kérdezte Bill. Tom a város másik felében lakott, busszal is több, mint fél óra volt eljutni idáig. Volt egy olyan érzése, hogy éjfél körül nem a kisbolt miatt jött el idáig.

- Miután anyuék elmentek, elmentem sétálni, hogy kipucoljam a fejem.

- Értem - mondta Bill, mivel mást nem tudott mondani.

- Bocsi hogy ilyen későn, de nem akartam úgy írni, hogy anyu is ott lógott a nyakamban - mondta Tom. Bill nehezen találta a szavakat, de tudta, hogy most már muszáj lesz beszélni az elefántról a szobában.

- Mindegy, csak... Megijedtem, hogy valami baj van - mondta Bill őszintén. - Mármint hogy mondtam vagy csináltam valamit. Elég sok minden kiesett tegnapról. Gustav írta, hogy velük jöttem haza, de arra se emlékszem, teljes képszakadás.

- Mire emlékszel? - kérdezte Tom óvatosan. Bill nagyot nyelt. Az egész egy átlagos házibuliként indult, csak néhány haverral. Ittak, beszívtak, hülyültek. Bill nem emlékezett, hogy hol vesztette el az irányítást.

- Nem tudom... Sok mindenre, csak...  Nem tudom, ködös.

- Arra emlékszel, amikor...?

- Fogadásból smároltunk - mondta ki végül Bill. Rettegve nézett Tomra, valami lelki támogatásért. Szerette volna tudni, hogy csak ő készült-e ki ennyire ettől, és hogy Tom is ugyanannyira zavarban van-e mint ő, de ezúttal Tom hajtotta le a fejét, hogy a földet bámulja.

- Igen. Az még nekem is megvan - mondta. Beleszívott a cigijébe. Bill szintén. Remegve fújta ki a füstöt. - De utána nem tudom mi volt.

- Kimentünk cigizni - mondta Bill.

- Azt tudom - emelte fel a fejét Tom. Most először egymásra néztek.

- Fogalmam sincs mit beszéltünk ott.

Tom halkan felnevetett, ami meglepte Billt. Ebben most nem volt semmi vicces, nagyon nem.

- Mert nem sokat beszéltünk - mondta Tom. Bill elvörösödött, elkapta a tekintetét.

- Nem emlékszem mi történt, vagy hogy miért, vagy hogy ki kezdte... - motyogta Bill. Amikor zavarban volt, mindig elkezdett összevissza beszélni.

- Én se - mondta Tom, ezúttal kicsit komolyabb hangon. - Illetve amikor később a konyhában voltunk, akkor tudom, hogy én, de a szobámba meg te jöttél utánam...

- Szóval mindketten - mondta Bill.

- Igen.

- De ennél te se emlékszel többre, ugye? Hogy más is történt volna?

- Milyen értelemben?

- Azon kívül, hogy... - megköszörülte a torkát. - Szóval nem volt 18-as karika?

- A káromkodást leszámítva nem hiszem.

- Jó - mondta Bill.

Összefonta a karját. Azt hitte meg fog könnyebbülni, ha Tom is kimondja ezt, mégse érezte, hogy a kő leesett volna a szívéről. Egész nap abban reménykedett, hogy ha megbeszélik a történeteket, akkor majd jobb lesz, de hirtelen rájött, hogy ez is olyan, mint amikor megálaznak egy vizsgán, és utána még újra és újra el kell mesélned az összes csoporttársadnak, barátodnak, és a szüleidnek.

Nem szerette ezt az érzést. Az alkoholra nem lehet mindent ráfogni. Az egy pillanatra sem fordult meg a fejében hogy meleg lenne – a rohadt életbe, a volt barátnője modell volt! Minden eddigi barátnőjét imádta, élete során egyszer sem merült fel benne, hogy meleg lenne. Az pedig pláne nem, hogy Tom az lenne. Tomnál heterobb csajozó gépet el se tudott volna képzelni. Elmondása szerint már oviban is az óvónőnek udvarolt.

Sokkal jobban aggasztotta, hogy Tommal most mi lesz köztük. Amikor egyetemre jött, nem ismert itt senkit. Tom lett az első haverja, mostanra már szimbiózisban éltek. A baráti körük is közös volt, de a jegyei is függtek tőle: az előadásokat felosztották maguk között, aztán jegyzeteket cserélték. Nem engedhette most meg magának félév közepén, hogy elveszítse őt ilyen hülyeség miatt.

- Muszáj lesz szexelnem egy nővel - jelentette be Tom néhány perc néma csönd után. Bill elmosolyodott.

- Erre én is gondoltam.

- Ettől még nem vagyunk melegek, ugye?

- Nem - vágta rá Bill, magabiztosan. Tomra nézett, várta, hogy ő is kimondja ezt, helyette Tom elhunyta a szemét, és nagy levegőt vett.

- De élveztem.

Bill legszívesebben elásta volna magát a föld alá, jó mélyre. Titokban meg mindig reménykedett, hogy bármikor felébredhet ebből a rossz álomból. Nem akarta elhinni, hogy komolyan erről kell beszélnie.

- Mi lenne ha inkább elfelejtenénk?

- Ha ezt most nem beszéljük át, akkor még hetekig ott lóg majd a levegőben.

Bill a szemeit forgatta.

- Annyira be voltam baszva, hogy arra se emlékszem, hogy jutottam haza. Nem tudom mit akarsz hallani.

- Nem tudom, te akartál annyira beszélni, hallgatlak!

- Annyit írtam reggel, hogy majd írj ha felébredtél - felelte Bill sértődötten

- Amikor az előbb írtam, akkor meg azt, hogy személyesen szeretnél beszélni.

- Mert már aludtam! - mondta Bill, szinte már kiabálva. Tomnak igaza volt, valóban egész nap ezt beszélgetést tervezte, de abban a pillanatban, hogy elkezdték, meggondolta magát. Ezt persze nem volt hajlandó beismerni.

- Akkor miért jöttél le?

- Mert írtad hogy már itt vagy, és nem akartam bunkó lenni

- Tegnap is azért másztál rám, mert nem akartál bunkó lenni?

Bill nem volt nagyon temperamentumos típus, de Tom mintha szándékosan feszítette volna odáig a húrt, hogy felidegesítse. Egyre gyorsabban sétáltak, ezen a ponton már szinte rohantak. Bill mely levegőt vett, próbált higgadt maradni, és hirtelen lelassított. Tom megtorpant amikor észrevette, hogy elhagyta őt.

- Össze vagyok zavarodva, oké? - mondta Bill, amikor újra utolérte. Az orrnyergét dörzsölte. - Mármint nincs identitásválságom, csak nem akarom, hogy köztünk fura legyen.

- Ha most nem beszélünk róla, akkor lesz fura - mondta Tom újra, ő is higgadtabban.

- De mégis mit beszéljünk róla? - kérdezte Bill frusztráltan. - Kérlek ne mondd, hogy neked ez most jelentett valamit…

- Nem! - mondta Tom egyből. Bill nem is gondolta volna, hogy pont ettől fog megkönnyebbülni, de most először úgy érezte a csomók a gyomrában kicsit fellazultak.

- Akkor megbeszélhetjük, hogy ez egyszeri dolog volt, részegek voltunk, nem ismételjük meg, és idővel elfelejtjük?

- Szerinted józanul is elveznénk?

Bill szemei elkerekedtek. Ennyit a nyugalmi állapotról, a vérnyomása újra felszökkent.

- Részegek voltunk - mondta Bill sokadszorra, de őszintén szólva annyira nem számított erre a kérdésre, hogy nem tudott értelmes választ elképzelni.

- De ha nem lettünk volna azok?

- Akkor ott kezdődik, hogy senkinek nem jut eszébe, hogy egy kanbulin bárki bárkit megcsókoljon.

- Bill, nem értesz - torpant meg Tom. Megragadta Billt a karjánál fogva. - Mi van, ha most ugyanúgy elveznénk?

- Mi? - kiáltott fel Bill tőle szokatlanul magas hangon. - Nem, Tom, nehogy hozzám érj - rántotta el a karját ijedten, és hátrébb lépett, a mozdulattól pedig szerencsésen leejtette a cigijét és a telefonját is. - Basszus! - kiáltott fel. A mobiljához ugrott, amíg Tom a cigis dobozt vette fel. Mire végig gondolhatta volna a történeteket, addigra viszont Tom már folytatta is.

- Ne mondd, hogy neked nem jutott eszedbe!

- Nem - lépett hátrébb, de a következő pillanatban vissza is lépett. - Nem tudom - nyúlt a cigis dobozért.

- Most melyik?

- Jézusom Tom, nem tudom! - ripakodott rá. - Adj már egy percet, hogy végig gondoltam!

- Oké, oké - mondta Tom. Bill rágyújtott, a dobozt pedig automatikusan nyújtotta neki, hogy ne csak ott álljon, szerencsétlenül, zsebre tett kézzel.

Bill kíváncsian nézte őt. Próbálta nem nyíltan bámulni, de az előző jelenet után nem volt könnyű mást csinálni.

- Most meg akartál csókolni? - kérdezte Bill, meg mindig sokkos állapotban.

- Nem tudom - felelte Tom is frusztráltan. - De valakivel muszáj csinálnom valamit, mert megőrülök attól, hogy hirtelen fogalmam sincs vonzódom-e férfiakhoz.

- Ha vonzódnánk egymáshoz, azt már észre vettük volna, nem?

- És ha nem? Amikor először láttalak, akkor emlékszem, hogy tetszett ez a szőkített haj dolog meg a fura stílusod... Mi van ha igazából a tudatalattimnak te tetszettél?

Bill elgondolkozott ezen. Így, ahogy Tom elmagyarázta, hirtelen egész logikusnak tűnt. Többször megállapította már, Hogy ha választhatna, olyan testet akarna, amilyen Tomnak van. Eddig viszont egyszer sem gondolta volna, Hogy ezekben a gondolataiban valami bizarr szexuális vonzalom lappang… És akkor hirtelen megértette Tom mit is akart ezzel az egésszel mondani.

- Szóval ha most smárolnank, akkor kiderülne, hogy mi volt a tegnapi, és végleg lezárhatnánk?

- Nem tudom. Lehet hülyeség... Szerinted?

Bill felsóhajtott. Hülyeség volt, valóban, de Tom már elültette a bogarat a fülében. Ha most ezen nem esnek túl, az elkövetkezendő években Tom minden mozdulatát túl fogja analizálni.

- Jó - egyezett bele.

- Jó - mondta Tom is. Ügyetlenül babrált a pólójával, majd óvatosan tett egy lépést Bill felé.

- Jaj, ne itt - emelte fel Bill a kezét.

- Miért? - ráncolta a szemöldökét Tom.

- Itt akarod az utca közepén?

- Nincs is itt senki - nézett körbe Tom értetlenül. Az egyetem környékén egyetemisták és nyugdíjasok laktak csak, egyértelmű okokból vasárnap éjjel mindenki aludt a környéken. Ezen a városrészen meg boltok se voltak ilyenkor nyitva.

- De akkor is menjünk legalább egy sötétebb részre, vagy valami.

- Jó, akkor hova?

- Nem tudom.. Ahol nincs ennyire kivilágítva.

- Ott jó lesz? - mutatott Tom egy társas ház mellé.

- A kukával szemben?... - húzta a száját Bill.

- Oké akkor a park?

- Ott egy játszótér van!

- Hey Siri, melyik a legideálisabb helyszín, hogy megtudd buzi vagy-e? - mondta Tom szarkasztikusan. Bill gyomra összeszűkült a szó hallatán.

- Jó jó, jó lesz a háznál - egyezett bele, majd mindketten elindultak az irányába. Egyikük se volt épp zen állapotban, de Bill nem tudta mit csinálhatna, hogy megnyugodjon. Ölelje meg? Eddig még soha nem ölelte meg. Legalábbis józanul. Te jó ég, soha többet alkohol... Inkább nem mondott semmit, és remélte, hogy amíg csendben odaérnek a társasház sötét falához, addig picit sikerül ellazulnia. Rossz terv volt, mert minél közelebb értek, annál rosszabb volt.

Tom megköszörülte a torkát. Bill nagyot nyelt. Egymással szembe álltak. Bill azon gondolkodott, hogy Tom az első olyan.. Személy, akit megcsókol, aki nem alacsonyabb nála. Tom megemelte a kezét az arca irányába, de inkább nem ért hozzá.

- Szóval? - kérdezte Tom. Bill bólintott. Egyik része hezitált, legszívesebben elfutott volna, de úgy döntött nem lesz punci. Csak legyenek már túl rajta. Bill odalepett hozzá, és figyelmeztetés nélkül nyomott egy hosszú puszit Tom szájára.

Tom nem számított erre, hirtelen nem is reagált. Az egész ügyetlen és kínos volt, ugyanakkor merev, és abszolút aszexuális. Pont amilyenre számított. Bill fellélegzett, egy pillanatra el is mosolyodott. Szóval ennyi volt a történet.

Tom viszont másképp gondolta. Amikor Bill készült elhúzni a fejét, Toma tarkójára tette a kezét, és váratlanul megcsókolta. Az ártatlan puszi helyett Bill megerezte Tom nyelvet is az ajkain. Ezúttal ő merevedett le, nem tudta mit csináljon. Ösztönösen el akart húzódni, de Tom fogta a fejét, nem engedte neki. A kezdeti sokk után Bill megállapította, hogy igaza van Tomnak. Ha már eljutottak idáig, akkor csináljak normálisan.

Lehunyta a szemét, próbálta ellazítani a testet, és viszonozta a csókot. Tom arcára tette a kezét, és finoman oldalra döntötte a fejét, hogy a nyelvét átcsúsztassa Tom szájába. Tom erősebben szorította a nyakát, ami elég bátorítás volt Billnek, hogy folytassa. Összeért a nyelvük. Billnek kipattantak a szemei, a homlokát ráncolta. Egy pillanatra olyan érzés futott végig a testén, amit nem tudott hova tenni. Újra megismételte, ezúttal Tom is határozottabban nyalta végig az ajkait. Bill hátán végigfutott a hideg, ijedtében Tom mellkasára tette a kezét, és a pólójába kapaszkodott. Egy pillanatra elváltak az ajkaik. Bill arckifejezése zavarodott volt, nem is figyelt Tom reakciójára, csak a száját bámulta. Nem tudta mi történik, de érezni akarta a beazonosíthatatlan érzést, ami az előbb végigszaladt rajta, ezért kérdezés nélkül visszahajolt hozzá, és határozottan megcsókolta, erőteljesen, mélyen. Az ágyéka megfeszült, és ijedten jött rá, hogy elkezdett felizgulni. Elengedte Tom pólóját és az arcától is elvette a kezét. Abban pillanatban, hogy felfogta mit érez, el akart ugrani, de Tom nem engedte. Az egyik kezével a fejét húzta magához, a másikkal pedig a derekánál szorította magához. Most először a teljes testük összeért. Bill próbált ellenkezni, de amikor Tom nyelve szinte teljesen átkerült a szájába, úgy érezte ott helyben elolvad. Megfogta Tom fejét, és megpróbálta finoman rávenni, hogy ezt ismételje meg. Ez most új volt. Az eddigi barátnői alacsonyak voltak, apró termetűek, apró ajkakkal - ehhez képest Tom nyelve az egész száját betöltötte, és a fél arcát meg tudta volna enni, ha akarja. Elképzelte, hogy Tom az arcába harap, és bármilyen bizarrnak is hangzott, a gondolattól annyira felizgult, hogy átkarolta Tom vállát, és erőteljesen magához húzta. Tom a hajába markolt, Bill gyenge pontjába, amitől Bill akaratlanul is felnyögött, és még közelebb szeretett volna simulni hozzá, de Tom hirtelen megszakította a csókot, és hátrébb lépett.

Mindketten levegőért kapkodtak. Bill feje zúgott, szédült; ha lett volna hova, akkor leült volna. Tomot bámulta, aki mereven állt előtte, olvashatatlan arckifejezéssel. Bill meg akart szólalni, de hirtelen nem tudott. Gombóc volt a torkában. Folytatni akarta, vagy elmenekülni. Az előbbit választotta, és Tomhoz lépett, de meglepetésére Tom az utóbbit.

- Nem - mondta Tom gyenge hangon. - Én... Nem...  - mondta zavarodottan, hátrébb lépett, megfordult, és sietősen elindult előre. Bill egy pillanatra megrökönyödött, de nem blokkolt le, egyből szaladt utána. Annyira el volt foglalva azzal, hogy a saját érzéseit elemezte, hogy eszébe se jutott, hogy Tomra is gondoljon. Valami nem stimmelt.

- Tom! - fogta meg a vállát, amikor utolérte.

Tom nem akart megfordulni, meg se akart állni, de Bill erővel kényszerítette. Arra viszont nem volt felkészülve, hogy könnyeket fog látni Tom szemében.

Csak egy pillanatra látta az arcát, Tom már el is fordította a fejét. Nem mondott semmit, de hangosan vette a levegőt, szinte zilált. Bill kezdett bepánikolni, meg soha nem látta Tomot sírni.

- Üljünk le? - javasolta Bill. Tom nem nézett rá, de bólogatott. Bill ösztönösen a hátára tette volna a kezet, hogy nyugtassa, de úgy érezte, ebben az esetben ez nem segítene, ezért inkább nem ért hozzá. Átmenetek egy kisebb úton, a parkos rész felé. A játszótér körül padok voltak, a legközelebbire egyből le is ültek.

Tom a könyökét a térdére támasztotta, az arcát a kezembe temette. Bill látta, hogy remeg a teste. Halk zokogást hallott. Nem mert hozzáérni. Percekig csak néma csendben ült mellette.

Billről sokan gondolták, hogy jó hallgatóság, és hogy ért az emberekhez, de valójában csak ezzel leplezte, hogy fogalma sem volt hogyan kezelje az ilyen helyzeteket. Mivel nem tudott mit mondani, ezért meghallgatta az embereket, esetleg feltett egykét kérdést, és megvárta amíg megnyugszanak, de valójában nem csinált semmit. A saját érzéseivel sem tudott mit kezdeni. Az agya próbálta felidézni a történteket, de egyszerre próbálta is el nyomni magában. Nem akarta végiggondolni, nem egyedül.

- Van egy zsepid? - szólalt meg Tom. Bill azonnal végigtapogatta a zsebeit.

- Csak egy használt - mondta, de Tom anélkül, hogy megnézte volna, kivette a kezéből, és belefújta az orrát. Bill inkább nem mondott rá semmit.

- Bocs - szólalt meg. Kicsit még szipogott, de Bill hallotta a hangján hogy nagyjából rendben van.

- Semmi - válaszolta. Próbálta olyan gyengéden mondani, amennyire csak lehet, hogy Tom érezze a támogatást.

- Szóval nem vagyok hetero - nevetett Tom. Bill szorítást érzett a szívében. Mintha belenyilallt volna valami. Így, ahogy Tom kimondta, hirtelen ő is sírni akart.

- Baszki - suttogta, és aznap este sokadszorra is rágyújtott.

- Én is - nézett rá Tom.

- Ez az utolsó - mondta Bill, de odanyújtotta neki. Tom csak nevetett, de elfogadta. Tomnak volt egy tipikus, szarkasztikus nevetése, ami az ilyen helyzetekben jött elő.

- Most mi lesz? - kérdezte Bill halkan. Csak hogy csináljon valamit, törökülésbe ült.

- Azt se tudom, hogy most mi van - mondta Tom. Hátra dőlt a padon, és a csillagokat bámulta. Illetve azt az egyet, ami látszott. Bill azt se tudta mi történt, de túl erőltetettnek érezte volna, ha ezt is hozzáteszi.

- Most meg kéne beszélnünk - állapította meg Bill. Visszavette a cigijét.

- Csak hogy tisztázzuk, te is felizgultál? - nézett rá Tom. Bill elvörösödött, és elfordította a fejét. - Szóval igen - állapította meg Tom.

- Miért sírtál? - kérdezte Bill, csak hogy elterelje a témát.

- Mert egész nap tiszta ideg voltam emiatt, és most végre kiderült.

Bill bólintott. Ő is valami hasonlót érzett, bár arra egyáltalán nem volt felkészülte, hogy az este végére kiderül, hogy még a szexualitásával sem volt tisztában. Nem tudta mit érezzen ezzel kapcsolatban. Nem akart semmilyen konklúziót levonni. Van egy srác akihez érzelmileg kötődik, és most épp elvezi az érintését. Nem nagy cucc. Tekintve, hogy már lassan fél éve nem volt nővel, annyira nem is elképzelhetetlen, hogy a teste így reagáljon. Ettől még nem gondolta, hogy feltétlenül vonzódna a férfiakhoz úgy általában.

Tom látszólag másképp gondolta.

- Féltél ettől? - kérdezte Bill óvatosan.

- Bill, a nővérem leszbikus, nem vagyok homofób – felelte kissé agresszívan Tom, aztán felsóhajtott. - Hagyjuk.

Tom alapvetően egy laza, vidám karakter volt, akinek az egyetlen kis szépséghibája az volt, hogy hajlamos volt hisztire. Bill most is nehezen igazodott ki rajta, amiért egyik pillanatban még sírt, a következőben pedig még volt sértődve, hogy Bill azt feltételezi, hogy össze van törve. Egészen eddig erőltette, hogy kommunikáljanak, most hirtelen, amikor róla volt szó, akkor pedig leoltotta. Igen, Tom hisztis volt. Szerencséjére Bill türelmes.

- Ez nem jelenti azt, hogy most össze kell jönnünk, meg ilyenek, ugye? - kérdezte Bill kis idő elteltével, amikor már biztos volt benne, hogy Tom lenyugodott.

- Nem hiszem.

- Jó. Mert Tudom milyeneket szoktál fingani, és nem hiszem, hogy el tudnám viselni.

Tom felnevetett. Az este folyamán most először őszintén, és Bill is kezdte úgy érezni, mintha épp vizsgáról jött volna ki. Még nem tudta mi az eredmény, de egyelőre jó volt túllenni rajta. Nem mellesleg abból is kezdett elege lenni, hogy mindenről vizsgák jutottak eszébe. Pont mint vizsgaidőszakban.

- Utolsó slukk? - ajánlotta fel Bill.

- Köszi - vette el Tom. Bill nézte, ahogy Tom beleszív, majd kifújja a füstöt. Szerette nézni, ahogy az emberek dohányoznak. Volt benne valami természetes. Mintha csak levegőt szívtak volna. A csikket elnyomta a pad szélén, majd a duplán használt zsebkendővel együtt belegyömöszölte az üres dobozba.

Tom visszanézett rá, zavartan elmosolyodott.

- Mi van? - kérdezte.

- Semmi - felelte Bill, és elkapta a tekintetét. Zsebre tette az öngyújtóját, és rápillantott az időre a telefonján. Már elmúlt egy óra. Belepett az ébresztő órához, hogy megnézze hány órája lenne még aludni, amikor egyszer csak érezte, hogy valami hozzáér a térdéhez. Felnézett, Tom volt az. A pad támlájáról lógott le a keze, az ujjaival finoman simogatta a térdét.

Bill kinyitotta a száját, meg akarta kérdezni, hogy mi van, de tudta, hogy pontosan ugyanazt válaszolná, mint az előbb ő, ezért inkább nem mondott semmit. Eltette a telefonját. Tudta, hogy Tom újra meg akarja csókolni. A térdsimogatásból elég egyértelmű volt, Tom nem szokta csak úgy simogatni. Nem is nagyon szoktak egymáshoz érni.

Óvatosan odahajolt hozzá, Tom pedig felé, hogy megcsókolják egymást. Nem volt szevedélyes, még csak nem is volt szexuális, de Bill biztos volt benne, hogy ezzel egy darabig így el lett volna. Kényelmes volt. Egyszerűbb, mint beszélgetni. Amikor Tom befejezte, kicsit csalódott is volt. Átkarolta a nyakát, a homlokukat egymásnak támasztottak. Bill felsóhajtott.

- Menjünk.

- Oké.

Felálltak mindketten, és elindultak. Nagyjából negyed órányira voltak Bill lakásától, de ez idő alatt egy szót sem szóltak egymáshoz. Egyszer egymásra néztek, de Bill nem tudta eldönteni mi járhat Tom fejében. Bill fejében nem járt már semmi. Elfáradt. Meg az előző estét se tudta rendesen kipihenni, csak szerettet volna az agyában lenni, másnap délig aludni, és utána egy kávé mellett tiszta fejjel végiggondolni a dolgokat.

Tudta, hogy ez nem fog megtörténni. Reggel két órájuk is lesz, aztán délután meg csinálhat prezentációt is. Fáradtan. Kialvatlanul. Végig gondolta a hetét, és megállapította, hogy legközelebb csütörtökön lesz majd olyan délutánja, amikor nem kell egyetemi projekteken gondolkodnia, és lesz ideje egy kicsit pszichoanalizálnia magát.

- Akkor majd holnap - mondta Tom, amikor Bill már a ház bejárati ajtaját nyitotta. Bill meglepetten fordult hátra.

- Nem jössz fel? - kérdezte, aztán végig gondolta ez hogyan hangzott ebben a szituációban. - Mármint azt hittem itt alszol - magyarázta. - A kanapén - tette hozzá ügyetlenül a biztonság kedvéért.

- Nem tudom ez most jó ötlet-e...

- Óránként jár buszod Tom - sóhajtott Bill. Pont ettől tartott, hogy mostantól az eddig természetes dolgok, mint például az egymásnál csövezés miatt feszengeni fognak.

- Mindjárt nézem - vette elő a telefonját Tom. Bill az a falnak dőlt közben az ajtót tartotta, hogy ne csukódjon be. -  Oké, tényleg 40 perc múlva indul - nevetett kínosan.

- Mondtam...

- Biztos nem gáz?

Bill a szemeit forgatta.

- Nem, csak gyere már.

A liftben úgy mentek, mint két idegen. Szigorúan csak a számlálót nézték, véletlenül sem egymást. A lakás előtt Bill meg annyit mondott neki, hogy halkan, mert a lakótársa alszik, utána Tom tudta a dolgát. Bill a szobájából gyorsan kihozta neki a plédet és a párnát amit lényegében csak Tom szokott használni. Tom udvariasan megköszönte, egy kicsit álltak egymással szemben bután, aztán végül Bill visszavonult a szobájába, és megpróbált aludni.

Előző rész | Következő rész