Billnek jó hangulata volt. Nem abban a tipikus "ruhában dőlök be az ágyba" állapotban volt, amiben mostanában egyre több éjszaka találta magát; helyette tele volt energiával. Igaz, viszonylag korán is ért haza, legalábbis egy szombat esti bulihoz képest, de éppen emiatt lepte meg, hogy nem üres lakás fogadta. Andreas a kanapén ült, és egy zacskó cheetossal az ölében bámult egy Kalandra fel részt.

- A tékozló fiú! - mondta Andreas üdvözlésképp. Bill vett egy marék csipszet, és ledöglött a fotelbe. - Hova tűntetek? Tommal akartam volna beszélni.

- Elkezdtünk dumálni, és kicsit lelkizős lett, ezért inkább mentünk egy kört - hazudta Bill könnyedén. Bizonyos értelemben igaz is volt, nem is kellett aggódnia, hogy hihető-e a történet (Bill a legtöbb buli végére amúgy is fel szokott szívódni egyetlen beszélgetőpartnerrel), de azért emlékeztette magát, hogy később azért nem árt, ha Tommal is egyeztet azért a fedősztorival kapcsolatban.

- Velem bezzeg nem lelkiztek mostanában - jegyezte meg Andreas szemrehányóan.

- Mert soha nem vagy itthon. Múlt hónapban szerintem többet voltál Kimnél, mint itt.

Andreas a szobája felé pillantott, mintha ellenőrizte volna, hogy csukva van-e az ajtó.

- Ha már így felhoztad a témát, Kimmel is beszélgettünk már erről...

Bill bólintott. Egy ideje sejtette, hogy eljön majd ez a pillanat is.

- El akarsz költözni?

- Ami azt illeti, nem...

- Akkor? – kérdezte Bill értetlenül. Csak nem szakítani akar vele…?

- Arra gondoltam, hogy mi lenne, ha Kim jönne ide? 

Bill válaszként csak felvonta a szemöldökét. A költözés nem érte váratlanul, de erre azért nem számított.

- Neki még ezt nem mondtam, először téged akartalak kérdezni.

- De ennek mi értelme lenne? Ő egyedül lakik, nem? Logikusabb lenne, ha te mennél hozzá.

- Igen, de... Nem tudom, olyan végleges lenne, ha külön lennénk... Nem tudom.

Andreas a fejét vakargatta a cheetos poros kezével, és olyan szerencsétlenül sóhajtozott, hogy Billnek nevetnie kellett.

- Meg hát valljuk be, nagyobb a valószínűsége, hogy Kim fog kidobni téged, és akkor az utcára kerülnél - segített neki érvelni.

- Pontosan - vigyorgott Andreas, de azért megdobta egy pufival. Bill elkapta, és megette. - De ez nagyon gáz lenne szerinted? Arra gondoltam, hogy még olcsóbb is lenne... Nem csak nekünk, de neked is ugye, ha háromfelé oszlik.

- Igaz - bólintott Bill. 

A beszélgetés ebben meg is állt, a mesét kezdték bámulni mindketten. Andreas a hűtlen, és Kim, aki... Végtelenül kedves volt, de még ő maga se tudta mit akar kezdeni saját magával. Egyikük se volt egy főnyeremény, ketten együtt egy újabb elbaszott párkapcsolat voltak, mégis mindenki szerette őket együtt, többek között Bill is. 

Bill észrevette, hogy abszolút nem a sorozatrészen jár az agya, ezért inkább ott hagyta Andreast és elvonult a szobájába. Lefekvés előtt végigpörgette a többiek partifotóit, és Tom szokásos éjszakai hintaágyazós bumerángját. Valamiért nagyon szerette fotózgatni azt a hintaágyat, és saját magát azon a hintaágyon. Bill vigyorogva ment rá a profiljára, hogy írjon neki.

"Kim lehet ideköltözik" - írta meg neki a nagy hírt.

"h-h?"

"Andi mondta. Ja és ha vki kérdezné, akkor ma este sétáltunk."

"oksa. de elég fárasztó séta volt, én alszok :D jó éjt"

"jó éjt" 

Bill küldött egy szmájlit is, és kivételesen valóban mosolygott közben. Ez egy jó hétvége volt.

Varázslatos módon vasárnap is sikerült minden házit befejezni, amit szeretett volna; úgy, hogy mellette sikerült egy tisztességes spagettit főznie, és még mosott is. Tele volt energiával, és pont olyan megállíthatatlannak érezte magát, mint… mint egy szuperhős. Szuperbill. Mint egy férfi, aki… Aki most futotta le a maratont. Vagy valami.

A lendület és a tettvágy még hétfőn is forrongott benne. Annak annyira nem örült, hogy reggel 8-kor már órán kellett ülnie, viszont kárpótolta, hogy most meglepő módon Gustav, Tom, és még Georg is bevonszolták magukat, még meglepőbb módon pedig az egyetem kávézójának a teraszán is volt hely. Ez egy annyira fantasztikus tény volt, hogy még instagramra is vagy három sztorit töltött fel csak erről. A terasz szinte mindig tele van, félévente egyszer, ha van lehetőségük kiülni.

Tavaszi napsütés, egy jó kávé, egy finom cigike, és a legjobb barátok a teraszon. Kell ennél több?

- Ha minden hét így indulna, esküszöm többet járnék be – állapította meg Georg is.

- Kíváncsi vagyok holnap 8-kor is bejössz-e statisztikára – jegyezte meg Tom.

- Oh baszki, az holnap van? – kiáltott fel fájdalmasan.

- Jövő héten meg már zh – bólintott Bill. Megkeverte a tejes kávéját, és belekortyolt.

- Feladtam – sóhajtott Georg, drámaian az asztalra dobta a kezében lévő doboz cigit, és hátra dőlt a székében. Bill a szemeit forgatta. Georg finoman szólva is geci okos ember volt, de a szétszórtsága miatt mindig a pót-pót-vizsgákon kellett átkönyörögnie magát. Igen, Billnek jó jegyei voltak, de cserébe hülyére tanulta magát, és nagyon idegesítette a tény, hogy Georgnak ugyanazokért az eredményekért elég lett volna csak egy kicsit összeszednie magát.

- Tanultál már? – kérdezte Gustav, elsősorban Billtől. A másik két fiú válaszát már előre tudta.

- Aha, elkezdtem, már ki is vettem könyvtárból az egyik könyvet.

- Melyiket?

- Jaj hagyjátok már ezt! – szólt rájuk Georg. – Inkább örüljetek, hogy fél óráig nem kell egyetemmel foglalkozni, és végre csak mi vagyunk, nők nélkül.

- Andreas még hiányzik – emlékeztette Tom.

- Kár, hogy nem te, mert akkor végre meg tudnánk beszélni a szülinapod is.

- Századszorra mondom Georg, hogy nem kell project x, csak egy pici baráti sörözés is bőven elég.

- A 21. szülinap nagy dolog, Amerikában csak most lennél felnőtt.

- Szerencsére ez nem Amerika…

- Nem érdekel, akkor is nagy bulit szervezünk, ne kellesd magad! Ugye? – nézett Billre és Gustavra hevesen bólogatva, miközben Tom könyörgően rázta a fejét. Bill kétségbeesetten nézett Gustavra.

- Majd meglátjuk – zárta le a vitát Gus, Bill már épp készült volna megköszönni a mentőövet, de az új témaötlete sem lett jobb. – Inkább beszéljük ki Andreast. Hallom Kimet hozzátok akarja költöztetni?

- Ezt honnan tudod? – nézett rá meglepetten Bill. Nem mintha titok lett volna, de eddig abban a hitben volt, hogy Andreas csak neki mondta el.

- Georg mondta Emilynek.

- Nekem Tom – mutatott egyből tovább Georg. Tom csak vigyorgott rá, Bill pedig a szemeit forgatta, de nem tudta elnyomni a mosolyát. Az információ tipikus iránya egész jól bemutatta hogyan érnek össze a szálak a kis társaságon belül.

- Még nem biztos – szögezte le a biztonság kedvéért Bill, és utána kellett pár másodperc neki, mire rájött, hogy a többiek arra várnak, hogy megossza a részleteket. – Fogalmam sincs hol tart a projekt, szombaton Andi azt mondta még Kimet se kérdezte meg.

- És miért nem ő költözik el? - értetlenkedett Georg. - Mármint abban egyetértünk, hogy az lenne a normális, ha ő költözne el, nem? - nézett a többiekre, és mindenki bólogatott is.

- Mi tuti nem akarnánk egy harmadik kereket - helyeselt Gustav.

- Annyira azért nem borzasztó a helyzet - kezdte Bill védeni Andreast. A saját barátairól nem szerette az ilyen rosszindulatú pletykálkodást. Már most bűntudata volt, amiért egyáltalán Tomnak elmondta. - Nekem nincs ezzel bajom, és különben is engem kérdezett először, szóval nem csak úgy rám zúdította.

- De azt tudod, hogy ha később úgy döntenek, hogy csak ketten szeretnének lenni, akkor neked kell majd új helyet keresni? - mondta Georg, mire Tom olyan gyorsan fordult felé, mint a villám.

- Ha ez lenne a terved, akkor remélem tudod, hogy az én házamból nem fogtok engem kitúrni a barátnőddel! - jelentette be szigorú arckifejezéssel, és őszintén szólva kicsit ijesztő komolysággal. Bill összenézett Gustavval, és meg is mosolyogták, hogy ezek ketten már megint úgy veszekednek, mint valami öreg házaspár.

- Nem is a te házad!

- Nem az a lényeg.

- Hanem hogy féltékeny vagy, hogy nincs kivel szexelned? - folytatta a provokálást Georg. Tom egy cinikus nevetéssel lepattintotta a témát.

- Ariel hercegnő aztán tényleg egy főnyeremény – vágta rá Bill, és saját magán is meglepődött, hogy mennyire automatikusan jött neki ez a gondolat. Persze az nem volt szép dolog, hogy ilyen könnyedén lökte oda ezt a rosszindulatú megjegyzést, de most nem ezen volt a hangsúly, hanem hogy végre nem fagyott le az sz-betűs szó hallatán. Még attól se jött zavarba, hogy Tom rámosolygott. Nem remegett a térde, nem rándult görcsbe a gyomra, mondhatni a szeme se rebbent.

Nagyon büszke volt magára, és tudta, hogy ezt így nyíltan nem mondhatja ki, de alig várta, hogy Tomnak bebizonyítsa, hogy mostantól kettesben is újra fog tudni normálisan viselkedni. Az ő szavaival élve: nincsenek fasírtban.

Nem akart minden áron Tom körül nyüzsögni, de Billnek feltűnt, hogy meglepően kevés időt töltenek kettesben. Napok teltek el, és azt vette észre, hogy még cigizés közben is mindig volt valaki körülöttük. Többször is eltűnődött rajta, hogy ez vajon mindig így volt-e.

Régebben mindig együtt indultak haza egyetemről, együtt ebédeltek, szünetekben is mindig együtt cigiztek… Vagy akkor is mindig ott volt valaki, csak kevésbé emlékezetes emberek? Bill fejében már kezdtek összefolyni az utóbbi hetek. Egy kicsit talán kerülte is az interakciót vele, még órák után is egyből rohant haza, hogy ne kelljen kettesben lennie vele; némileg így felelősnek is érezte magát, amiért ennyire távolságtartó lett a kapcsolatuk. Emiatt csütörtökön úgy döntött, hogy jó barát lesz, és óra után megvárja őt.

Tom a maga laza, kényelmes tempójában dobta össze a cuccait, valamiért a jegyzeteit is neki állt még rendszeerezni. Bill nem akart útban lenni az embereknek, ezért ő is kivonult a tömeggel együtt, de a terem előtt megvárta, amíg Tom is komótosan kiballagott.

Amikor Tom megpillantotta, látszott is az arcán a meglepettség.

- Hát te nem dolgozol ma? – csodálkozott, de mellé mosolygott is, úgyhogy Bill feltételezte, hogy azért örül neki.

- Az egész hetem egy káosz lesz, valamikor muszáj tanulnom is.

- Óvatosan a sok tanulással, nehogy összeomoljon a HÖK nélküled!

- Haha, nagyon vicces vagy – mondta Bill a lehető leglaposabb hangnemében. – Csak próbálok előre dolgozni, hogy ha nem muszáj, akkor ne hétvégén kelljen.

- Hétvégén, ha muszáj, akkor sem vagyok hajlandó tanulni – jelentette ki Tom nagyképűen.

- Majd vizsgaidőszakban visszatérünk erre – nevetett Bill. – Amúgy azt akartam kérdezni, hogy hétvégére nem akarsz-e valamit szervezni. Már régen volt olyan buli, ahol csak a mi társaságunk volt, idegenek nélkül.

- A-a, hétvége nem jó, megyek haza.

- Ó. Se péntek, se szombat?

- Nem, vasárnap jövök csak vissza.

- Ma?

- Minek? – ráncolta a homlokát Tom. – Ki szervez bulit csütörtökre?

- Mondjuk én – vigyorgott Bill.

- De akkor már nem jobb a péntek? Attól, hogy én nem leszek, még a többiek igen – értetlenkedett, aztán egy pillanatra megtorpant. – Na várjunk, miért olyan fontos, hogy én is ott legyek? – kérdezte gyanakodva. – A szülinapom csak jövő hónapban lesz, könyörgöm mondd, hogy Georg nem akarja már most megtartani!

- Mi? Dehogy – nevetett rajta Bill. – Nyugi, nem fogom hagyni, hogy amerikai filmes házibulit rendezzen.

Tom hümmögve bólintott, de pár másodpercre elcsendesedett.

- Ha velem akarsz lógni, ahhoz se kell feltétlenül bulit szervezni.

Bill furcsán nézett rá.

- Tudom.

- Ha szexelni akarnál, azt is egyszerűbb, ha nem hívsz át még öt embert.

- Nem mondtam, hogy szexelni akarok – nézett rá Bill értetlenül, hogy ezt most honnan böfögte elő.

- Tudom – mosolygott rá Tom, és megszorította Bill vállát. Látszólag baráti gesztus volt, azt leszámítva, hogy egyáltalán nem volt benne semmi baráti, mert a semmiből jött, és Bill pontosan tudta, hogy ez most a maximum érintés, amit megengedhetett magának az utca közepén.

- Te most…? – nézett rá Bill megrökönyödve.

- Igen? – villantott egy meglehetősen sármos mosolyt Tom. Volt benne valami kihívó, mintha azt mondta volna, hogy „úgy se mered kimondani”. Billnek volt egy olyan érzése, hogy Tomnak nem voltak ilyen gátlásai.

Odaértek ahhoz a bizonyos zebrához, ahol Tomnak le kellett volna kanyarodnia a buszmegálló felé, de mindketten megálltak. Tom még mindig kérdőn nézett rá, Bill pedig úgy, mintha körülbelül 70-es IQ-ja lenne.

- Csak így spontán? – kérdezte hülyén. Bill mindig listákat írt és táblázatokba szervezte az életét, nem tudott túl sokat a spontaneitásról.

- Nincs kedved?

Bill megköszörülte a torkát. Milyen kérdés ez? Kedve mindig mindenkinek van, de tényleg csak ilyen egyszerű lenne? Visszagondolt a legutóbbi kalandjaira; azok alapján végülis pontosan ilyen egyszerű.

Motoszkált benne egy érzés, hogy ez lehet nem a legjobb döntés, ennek ellenére bólintott.

- Andreas nincs otthon, de tényleg nem érek rá egész délután – szögezte le.

- Két perc, max három – kacsintott Tom, Bill pedig nevetett, és megszorította a karját. Nem-barátian.

Előző rész | Következő rész