Tom arcán tökéletesen lehetett látni, ahogy végigfutnak az érzések. A kezdeti zavarodottság, a csodálkozás, majd végül egy halk nevetés. Bill intenzíven figyelte.

- Mennyire vagy részeg? - kérdezte.

- Kicsit - vont vállat Bill, de még ezzel is túlzott. Pár sört ivott csak meg.

A lift megállt, és az ajtó kinyílt. Bill várta, hogy Tom elindul-e, de egyikük sem mozdult. A lakásból hangos nevetés és zene szűrődött ki a folyosóra.

- Nem fogsz holnap kiakadni rám? - kérdezte Tom, bár inkább volt fenyegető kijelentés.

- Nem.

Tom odalépett hozzá, és a szemébe nézett, mintha így akarna belelátni a lelkébe.

- Elismered, hogy te, és csakis te kezdted?

- Szerződést ne írjak alá?

Tom továbbra is szigorúan nézett rá, de nem sokáig bírta. Elnevette magát, megrázta a fejét. 

- Nem semmi vagy - mondta, miközben oldalranyúlt, hogy megnyomja a lift gombját. Megvárta, amíg becsukódik az ajtó, de utána hamar odahajolt Billhez, hogy megcsókolja.

Bill hezitálás nélkül viszonozta, és maga is meglepődött, hogy olyan természetesnek tűnt az egész interakció, mintha már nem is először csinálták volna ezt... Amint ezt végiggondolta, emlékeztetnie kellett magát, hogy tényleg nem. 

Tudta hogy csókolt Tom, hogy milyen szögben kell döntenie a fejét, már ismerte a koponyája formáját. A korábbiakhoz képest viszont Tom óvatosabb, bizonytalanabb volt; mintha azt várta volna, hogy Bill mikor gondolja meg magát. Hogy kifejezze mennyire komolyak a szándékai, kíváncsian Tom lábai közé nyúlt. A farmer anyagától túl sok mindent nem érzett, de a hatása megvolt: Tom szinte azonnal a lift falához préselte, és olyan szenvedélyesen csókolta meg, ahogy eddig talán soha. 

Annával minden puha volt és gyengéd; finom és kényelmes - de ha őszinte akart lenni, akkor most szorításra, markolásra, erőteljes mozdulatokra volt szüksége. Kemény izmok, kiálló csontok, érdes borosta, hideg fém. Tom.

Az ajtó kinyílt, és mindketten a lift két végébe röppentek szét. Természetesen nem volt ott senki, mindketten nevettek is a saját reakcióikon. Kiléptek a liftből, de mielőtt Bill elindulhatott volna a kapu felé, Tom megfogta a karját, és visszahúzta. Bill körbepillantott még egyszer, hogy biztos nincs-e ott senki, és amikor nyugtázta, hogy nincs, akkor hagyta csak, hogy Tom átkarolja.

- Akkor megyünk hozzám? - kérdezte Tom halkan. Bill annyira belefeledkezett az érintésébe, hogy nem is tudott másra koncentrálni. 

- Én közelebb lakom - válaszolta automatikusan. Tom az arcát simította és puszilta végig; a leheletének mentolos cigi illata volt.

- Innen kábé ugyanannyi idő.

- Andi nem jön ma haza...

- Vettem síkosítót.

Billnek több érv nem kellett. Megragadta Tom kezét, és sebesen elindultak az ajtó felé.

A buszról mindketten úgy jöttek le, mintha ágyúgolyóból lőtték volna ki őket. Bill körbepillantott az üres utcán, és fellélegzett. A busz sem volt tele, mégis úgy érezte közben, mintha nem kapna levegőt.

- Azt hittem sosem lesz vége – mondta Tom, ő is hasonlóan érezhetett.

Útközben egy olyan furcsa szituáció jött létre, hogy egyikük se mert megszólalni, túlzottan hosszú ideig nem is mertek egymásra nézni. Mintha attól féltek volna, hogy a tekintetükkel túl hangosan kommunikálnának, az emberek pedig meghallanák mire készülnek…

- Ha nem mordorban laknál…

- … akkor kétszer annyit fizetnék egy feleakkora albérletre.

Bill bólintott. Jogos. De annyira nagyon most nem akart albérletárakról társalogni, szívesebben feküdt volna már inkább Tom ágyában, vagy kanapéján, vagy azon az óriási étkező asztalon. A pontos helyszín egyre kevésbé érdekelte, csak az a gondolat, hogy Tom alatt lehessen.

- Csak hogy tudd, ha lány lennél, már a lépcsőházban megdugtalak volna – mondta Bill.

- Szereted nyilvános helyen? – kérdezte Tom. Szigorúan egy méter távolságot tartva mentek eddig, de most közelebb lépett hozzá. Befordultak az utcájukba, már csak pár ház. Türelem.

- Nem kifejezetten, de vannak alkalmak…

- Mikor kezdhetek rád mászni? – nézett rá Tom. Közvetleül odalépett mellé.

- Még ne – nevetett Bill.

- Ez azért belefér? – kérdezte Tom, miközben belemarkolt a fenekébe.

- Nem – lökte el a kezét.

- Ez? – tette a kezét a hátára. Bill ránézni se volt hajlandó. Ha most hagyja magát, akkor lehet nem jutnak el a házig, pedig már csak három szám…

- Ez igen.

- Az udvaron már smárolhatunk?

- Nem.

Lázadásként Tom a derekához csúsztatta a kezét, és amint beléptek a kapun, csak azért is magához rántotta, hogy megcsókolja. Bill először próbált elhúzódni, de nem volt túl hatékony – valószínűleg azért, mert annyira azért mégsem próbálkozott.

Tom becsapta maguk mögött az ajtót, majd hangos nyögések és sóhajok kíséretében estek egymásnak. A villanyt se kapcsolta fel, egyből elindultak a szobája felé, Bill pedig lelkesen hagyta, hogy Tom vezessen. Vak sötét volt, legalább két dologba belerúgott menet közben, és a könyökét is úgy beütötte az ajtóba, hogy biztos volt benne, hogy be fog lilulni, de a legkevésbé sem bánta.

Amikor Tom az ágyra döntötte, részegnek érezte magát, de nem az alkoholtól. Bill átkarolta a hátát, a hajába markolt, magához húzta. A szemeit is lehunyta, annyira élvezte a közelségét, és hogy végre erkölcsi dilemmák helyett egyszerűen csak ellazulhatott egy másik ember mellett. Tom pillanatok alatt megszabadította magukat minden ruhadarabtól, de nem sokáig hagyta, hogy Bill végigtapogassa a testét.

- Egy pillanat – mondta, és a szoba másik végébe szaladt a kellékekért. Rekordgyorsasággal jött vissza az ágyhoz. Bill mellé térdelt, és a csípőjénél fogva az ágy közepére húzta. Az egyik lábát átemelte maga felett, hogy a lábai között üljön. Bill meglepődött, de tetszett neki ez a céltudatosság, és az új póz is. Átkarolta a lábaival Tom csípőjét, megfogta a kezét, és lehúzta magához.

- Kár, hogy nem látlak – mondta Bill, miközben próbálta kitapogatni Tom mellkasát. Annyiszor látta már póló nélkül, de sosem figyelte még ilyen szemmel.

- Azért van ennek is előnye – válaszolta Tom, és teljesen váratlanul behatolt egy ujjával. Bill automatikusan összerezzent, ösztönösen Tom nem létező mellébe akart kapaszkodni, helyette végigsimította a mellkasát, és a tarkóját szorította meg. Nem tudta hogyan és mikor sikerült ennyi idő alatt már síkosítót is kenni a kezére, de nem volt ellenére.

- Szóval készen állsz? – kérdezte Bill félig suttogva.

- És te? – kérdzete Tom kihívóan. Ismét feltérdelt, és lassú, nagyon lassú mozdulatokkal elkezdte ujjazni, miközben a másik kezével Bill farkát simogatta. Bill másodperceken belül már szinte vonaglani kezdett, de ennek ellenére percekkel később Tom még mindig csak egy ujjnál tartott. Úgy érezte megőrül, ha most azonnal nem kezdi el.

- Kicsit siethetnél – szólalt meg. Tom nevetett, és lehajolt hozzá, hogy a nyakát megcsókolja.

- Mitől lettél ilyen türelmetlen?

Bill átkarolta a derekát, és megemelte a csípőjét, hogy közelebb kerüljön Tom farkához, de ezzel csak azt érte el, hogy Tom azt az egy ujját is kivette, hogy lefogja őt.

- Tom – szólt rá véresen komolyan. – Én tényleg nagyon kanos vagyok.

Tom egy pillanatra felfüggesztette minden mozdulatát, mintha elgondolkodott volna. Bill már fel volt készülve, hogy akkor végre gyorsítanak a tempón, a szíve mélyén azt remélte, hogy Tom így ahogy van, azonnal tövig fog hatolni, és elképzelte milyen érzés lenne, és a hideg is kirázta, de helyette Tom valami sokkal jobbat csinált. Lejjebb csúszott, és teljesen váratlanul, minden előjel nélkül a szájába vette Bill farkát.

Annyira nem számított erre, hogy hangosan felnyögött, amint megérezte Tom ajkait. A lepedőbe kellett markolnia, hogy megkapaszkodjon, főleg amikor Tom ismét elkezdte ujjazni, és kellett neki néhány másodperc, hogy összeszedje magát, és ne élvezzen el ott helyben. Érezte, hogy Tom még ismerkedik a helyzettel, és finoman próbálgatta meddig bírja bekapni. Bill nem mert semmit mondani, nehogy kizökkentse, de valószínűleg Tom is pontosan érezte mennyire élvezi, mert rekordgyorsasággal sikerült annyira ellazulnia, hogy több ujját is könnyedén tudta mozgatni benne.

Annyira átadta Tomnak az irányítást, hogy igazán fel se fogta mi történik. A következő pillanatban Tom fölé emelkedett, egy párnát csúsztatott a dereka alá, és már teljesen el is merült benne. Bill nem hitte volna, hogy az eddigieket tudja még fokozni, de most jött csak az igazi szórakozás. Tom cseppet sem finomkodott tovább, gyors és erős mozdulatokkal kezdte dugni, Bill pedig az ágytámlában próbálta tartani magát. Nem látta mit csinál Tom a lábai között térdelve, de nem is érdekelte, csak élvezte az újabb és újabb lökéseket. Tom a csípőjét és a lábát szorította, közben simogatta ahol csak érte. Annyira intenzív volt, hogy Billnek nem is volt kapacitása bármit csinálni – örült, ha levegőhöz jutott.

Tom kimerülten görnyedt fölé, már alig bírta tartan magát, de csak azért sem volt hajlandó lassítani. A homlokáról csöpögött az izzadtság, Bill a könyökére támaszkodva megemelkedett, hogy egy tincset hátrasöpörjön az arcából, de annyira jó pózra talált így, hogy megragadta Tom nyakát, és inkább így maradt. Tom a homlokának támasztotta a fejét, nem sokkal később pedig a vállába temetkezve adott ki egészen állatias hangokat.

Bill hátrazuhant, nem bírta tovább tartan magát. Úgy süppedt a takarók közé, mint kés a vajba. De ő érezte magát vajnak. És Tom volt a kés. Minden egyes lökésbe beleremegett, az időérzékét is elvesztette, ha fegyvert fogtak volna a fejéhez, akkor se tudta volna megmondani mennyi idő telt el.

- Mindjárt – nyögte Tom szűkszavúan. Nem látta, de Bill bólogatott. Megszorította a kezét, megfeszült, és hangos nyögéssel a nyakába borult, és szinte egyszerre élveztek el.

Tom rajta feküdt amíg magukhoz nem tértek. Először furcsa volt Billnek, hogy milyen nehéz, de a legkevésbé sem zavarta. Még hiányzott is az extra súly, amikor Tom leszállt róla, de még képtelen volt ezt szavakba önteni. Csak feküdt lebénulva. Hallotta, hogy Tom mond valamit, de elsőre fel se fogta.

- Hm? – nézett rá kérdőn.

- 1-től 10-ig? – kérdezte Tom lazán. Bill szeme már egészen hozzá szokott a sötéthez; látta, hogy Tom csukott szemmel fekszik, a feje a plafon felé fordítva. Bill felvont szemöldökkel nézte a profiljának körvonalait.

- Most jön az elégedettségi kérdőív?

Tom szája mosolyra húzódott.

- Igen, egy excelben vezetem. Kell az éves statisztikához.

- Jó, akkor 6 – válaszolt Bill őszintén, de túlzottan nem gondolta végig, csak mondott egy körülbelül realis számot. Tom kinyitotta a szemét, felé fordult.

- Ez most kicsit fájt.

- Ha az 5 jelenti az átlagosan jó szexet, akkor ez egy átlag feletti szám, ez dícséret – magyarázta Bill.

- Én 8-at mondtam volna – mondta Tom, kicsit sértődött hangon. Bill nem számított rá, hogy ennyire komolyan veszi ezt. Ha tudta volna, lehet füllent kicsit, nehogy megbántsa.

- Jó, akkor legyen 7.

- Élvezted? – kérdezte Tom aggódó hangon. Bill a szemeit forgatta.

- Tudod, hogy igen.

- Mennyire?

Bill komolyan elgondolkodott egy pillanatra, hogy mivel nyugtassa meg, de meglátta, hogy Tom elmosolyodott, és akkor leesett neki a tantusz: Tom csak azt szerette volna hallani, hogy mennyire király. Bill játékosan megütötte a vállát.

- Már majdnem elhittem, hogy megsértődtél – nevetett, és Tom se bírta ki, már széles vigyor volt az arcán. A karjára támaszkodott, és Bill fölé hajolt, a mellkasára tette a kezét.

- Viccet félretéve, remélem tényleg jó volt. Próbáltam óvatos lenni, hogy ne fájjon és ne sérülj meg. Bocsi, ha az elején uncsi volt.

- Nem fájt – mosolygott Bill. Váratlan volt ez a figyelmesség, de jól esett neki.

- És az orál?

Ahogy Tom kimondta, Bill beleborzongott a gondolatba. Eltűnődött hogyan is fogalmazhatná meg, hogy mennyire kibaszottul élvezte, végül szavak helyett inkább megcsókolta. Lassan, mélyen, már nem siettek sehova. Érezte, hogy Tom büszkén elmosolyodik.

- Mit szólsz egy cigihez? – javasolta Bill. Tom nyomott egy nagy és csattanós puszit a szájára, és felpattant.

- Ma tele vagy jó ötletekkel!

Tom csak egy alsót kapott fel eredetileg, de amikor meglátta, hogy Bill rendesen felöltözik, ő is inkább követte a példáját. Bill nem akart kockáztatni, hogy Georg és Ariel arra érjen haza, hogy egy szál semmiben cigizgetnek, de ha már itt tartunk, megfázni se nagyon volt kedve így vizsgaidőszak küszöbén. Kimentek az udvarra, és szokott módon a hintaágyra döglöttek le egy hamutállal.

- Szóval jobb voltam, mint a csaj, akit megdugtál? Elmondhatom magamról, hogy a heti legjobb menet voltam?

Bill nevetett. Már fogalma sem volt, hogy Tom mennyire komolyan kérdezi ezt, de nem volt hajlandó válaszolni, már csak azért sem, mert valamilyen szinten azért próbálta úriemberként kezelni az Anna-kérdést.

- Olyan ez a beszélgetés, mintha most szexeltél volna életedben először.

Tom cinikusan ciccegett egyet, és a fejét rázta.

- Ahelyett, hogy örülnél, hogy törődöm veled.

- Perpill az egóddal törődsz, nem velem – vágott vissza Bill.

- Ez tudod, hogy nem igaz – váltott komolyabb hangnemre Tom. Bill tudta. – Szeretném, ha neked is jó lenne. Meg ha utána se lennénk fasírtban. Ezen a héten is olyan…

- Basszus, nem most megy majd busz?

- …távolságtartó vagy – fejezte be a mondatot Tom, aztán nevettek mindketten az irónián, hogy Bill pont most tereli a témát, még ha nem is szándékosan. Annyira nem lehetett fontos, mert Tom elég hamar elengedte a dolgot. – De igen, még eléred szerintem. Már most mész is?

Bill bólintott.

- Bocsi, csak azelőtt szeretnék lelépni, mielőtt Georgék megjönnek.

- Aludtál már máskor is itt, de ahogy gondolod.

Bill megvonta a vállát. Igaza volt Tomnak, de eddig olyan jól alakult minden. Nem akarta, hogy kínosan záródjon olyanok baromságok miatt, hogy most a kanapén vagy Tom ágyában aludjon.

- Ezt még elszívom azért, de majd hétfőn úgy is találkozunk – terelte a témát Bill, ezúttal szándékosan.

- Azt tudod, hogy megint csoportmunka lesz?

- Jaj, ne is mondd... Ezt utálom a fiatal oktatókban, hogy mindig projektmunkákat meg kiselőadásokat akarnak.

- Együtt leszünk, ugye?

- Van más választásom?

- Nincs – vigyorgott Tom.

- Nem írom meg helyetted – jelentette ki Bill, de már előre tudta mit fog Tom reagálni.

- Mindig ezt mondod.

Előző rész | Következő rész