- Ez a házam – jelentette be Tom, miután néhány saroknyit sétáltak kényelmes csendben. Egy kisebb, kétemeletes téglaházra mutatott, aminek virágzó, szépen ápolt udvara volt, és egy kis kőkertje is az ajtó mellett, több egyéb dekoratív dísz mellett. Bill a szájához kapta a kezét, nehogy zavarbaejtően felsikítson, és elengedte Tom derekát, hogy ki tudja nyitni az ajtaját.

- Ez annyira édes! – kiáltott fel Bil. Párszor már látta a házat, amikor tavaly a környéken sétálgatott, de soha nem hitte volna, hogy ilyen aranyos srác élt eben az aranyos házban. Tom hátravigyorgott a válla felett.

- Köszi! – húzta ki a kulcsot, és kinyitotta az ajtót.

- Te gondozod a kertet? – érdeklődött Bill, miközben követte Tomot befelé.

- Többnyire... A lakótársaim elvileg nincsenek itthon; mindketten egyetemisták, és van valami program a kampuszon...? – magyarázta Tom. Ledobta a kulcsait, és egyenesen a konyha felé indult. – Adhatok valamit inni?

- Persze – csukta be Bill maga mögött az ajtót, és kíváncsian nézett körül a házban. – Öm, klub-nap van. Tudod, be lehet iratkozni, meg ilyenek... de van ingyenkaja és zene is. – Bill lábujjhegyen Tom után lépkedett, és mellé csusszant, amíg ő poharakat vett elő a szekrényből.

- Mit szeretnél? Attól tartok üdítőnk nincs...

- Sima víz is jó – nyugtatta Bill, amikor Tom kinyitotta a hűtőt.

- Biztos? – kérdezte Tom. – Van, öm, narancslés... és egy kis jeges tea is maradt...

- Víz jó lesz.

- Oké. Szóval rendelni akarsz pizzát? – kérdezte Tom, miközben elővett egy nagy üveg vizet a hűtőből, Bill szemei pedig kissé elkerekedtek, amikor meglátta hogy feszülnek Tom izmai. – Vagy menjünk el valahova? Vagy csinálhatunk is – folytatta Tom, miközben elkezdte kiönteni az innivalókat, ezzel jól megijesztve Billt. Épp elbambult, de úgy gondolta, jogosan.

- Oh, um, igazából többnyire vicceltem a pizzával – mondta Bill hezitálva.

- De csak többnyire – vigyorgott Tom, és rákacsintott Billre, amikor felé nyújtotta a poharat. – Szóval? Melyik legyen?

- Hát... – ivott bele Bill a vízbe. – Nem tudom – mondta végül. – Nem tudom eldönteni. Amit szeretnél.

- Oké – nevetett Tom, és végigsimította Bill karját. Bill beleremegett, és közelebb somfordált. – Akkor csak rendeljünk – jelentette be Tom, és könnyedén átkarolta Bill vállát, hogy finoman magához húzza. – De neked kell telefonálnod. Nem tudom a számukat.

- Miből gondolod, hogy én tudom? – kérdezte Bill, amikor Tom a kezébe nyomta a telefont. Tom úgy nézett rá, mintha ez egyértelmű lenne.

- Egyetemista vagy.

- Ott a pont. – Bill fejből beütötte a számot, aztán amíg csörgött, megkérdezte – Mit kérsz rá?

-Mindegy, csak az egyik fele vega legyen.

- Te vege--? Oh, hello, egy pizzát szeretnék rendelni... – hagyta félbe a mondatot Bill, amikor valaki felvette a pizzériában a telefont. Tom rávigyorgott, és elvette a karját Bill válláról. A konyhán átvágott, és helyette a nappaliba ment. Miután rendelt egy egészében vegetáriánus pizzát, Bill érdeklődve követte Tomot.

- Hé – mondta Bill finoman, és leült a kanapéra, Tom mellé. – A pizza úton van.

Bill hümmögött, amikor Tom átkarolta a derekát, és magához vonta. Boldogan simult hozzá Tom testéhez, és rámosolygott.

- Jézus, de aranyos vagy – vigyorgott Tom, Bill pedig felnevetett, elégedetten önmagával. Az egyik kezét Tom combjára tette.

- Megígérted, hogy többet mesélsz magadról – mondta Bill, és finoman megszorította Tom lábát. Tom mosolygott, és belecsípett Bill derekába. – Vegetáriánus vagy?

- Nem, bukott vegan – helyesbített Tom, és a most már üres poharát egy asztalra tette. Bill próbálta feltérképezni a szoba bútorait, de Tom még nem kapcsolt lámpát. – Bírtam egy pár hónapig, de a végén már nem sikerült.

- De sikeres vegetáriánus vagy – mondta Bill optimistán, és Tom vállára dőlt. – Szóval visszatérve a munkádra. Dolgozol? Vagy mit csinálsz, ha nem tanulsz?

- Kertészkedek – mosolygott Tom, és elsöpörte Bill frufruját a szeméből, bár a mozdulat nem sokat ért, mert a haj ugyanúgy visszaugrott. – Nem, ez csak hobbi. Öm... igazából a tűzoltóságnál dolgozok.

Bill tátott szájjal egyből felegyenesedett.

- Tűzoltó vagy?

- Ja, ja – nevetett Tom. – Az. Miért lesznek mindig ilyen boldogok ettől az emberek? Nem olyan idilli, mint gondolnád.

- Nem, nem, nem az... – döntötte oldalra a fejét Bill, és próbálta véggigondolni, hogy mi olyan király a tűzoltókban. – Szerintem jó, hogy a közösségért dolgozol – állapította meg Bill, aztán tovább gondolta – Azt hiszem az is, öm, sokat hallani az egyenruhás férfiakról...

- Oh? – suttogta Tom. Most már elviselhetetlenül közel húzta Billt, Bill szíve pedi őrültmódjára kalapálni kezdett. A fejét Tom mellkasára döntötte, az arca lángolt. Tom mindkét karjával átkarolta Billt, és a fejének támasztotta az állát. Friss illata volt, izzadt és földes, de Billnek meglepően tetszett. – Bill...

- Hmm – motyogta Bill, és azt kívánta, bár újra kimondaná Tom. Szerette hallanni, szerette hallgatni Tom mély hangját a mellkasán keresztül. Bill csak még közelebb simult volna hozzá.

A társalgás átmenetileg szünetelt, amíg az édes, csendes összebújás vette át a helyét. Billt már a sötétség sem zavarta; csak még bensőségesebb lett tőle minden, Tom érintései erőteljesebbek, a csókjai édesebbek. Bill azt kívánta, bár egy kicsit tovább maradhatna ez így; a lemenő nap, Tom ölelése, Tom légzése. Az érintéseik apróak voltak, mégis súlyosak, de hamarosan még lejjebb ment a nap, a csengő pedig megszólalt, bejelentve a pizza érkezését.

Előző rész | Következő rész